Berky Kató

Berlányi Jenő

Berky Lili
színésznő, forgatókönyvíró

Születés: Győr, 1886. március 15.
Halálozás: Budapest, 1958. február 5.

Eredeti neve: Berky Amália Terézia
Szülei: Berky (Bauer) Ferenc színházigazgató, aszódi Tóth Amália
Testvérei: Berky József és Berky Kató színművésznők
Lakása: Budapest XVII. Kasztelly András utca 10. (1958)

Színészcsaládban született, már 8 évesen színpadon játszott. 1903-ban végzett az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémián. 1905 és 1906 között a Király Színházban, 1906 és 1911 között pedig Kolozsváron játszott. 1911-től 1913-ig a Népopera, 1915 és 1919 között pedig a Kolozsvári Színház tagja volt. Első férje Kardos Andor színész-író volt, akitől lánya Amália (Cunci) 1907 körül született, és akivel már 1912-ben vagy korábban elváltak. 1917-ben férjhez ment Gózon Gyulához, akivel 1919-ben nyitották meg a Muskátli Kabarét. 1920-ban az Apolló Színházban, 1921-ben a Renaissance Színházban, 1922-ben a Művész Színpadon, 1923-ban a Belvárosi Színházban, 1924 és 1926 között a Király Színházban, a Belvárosi Színházban, a Blaha Lujza Színházban és a Magyar Színházban játszott. 1929-ben szerződött az Új Színházhoz, de játszott a Belvárosi Színházban, a Vígszínházban, a Városi Színházban és a Király Színházban is. 1932-től 1933-g a Művész Színház, 1934-ben az Andrássy úti Színház, 1934 és 1935 között a Vígszínház, 1935-től 1949-ig pedig a Nemzeti Színház tagja volt. 1943 és 1947 között játszott a Fővárosi Operettszínházban, az Erzsébetvárosi Színházban és a Magyar Színházban is. 1949-től 1955-ig az Ifjúsági Színház tagja volt, 1955-től haláláig a József Attila Színházban és a Magyar Néphadsereg Színházában (ma: Vígszínház) játszott. Utolsó szerepe Molnár Ferenc: A hattyú című darabjában a Főhercegnő megformálása volt.

A némafilm-korszak egyik első filmsztárja volt, főként Janovics Jenő kolozsvári filmgyárának produkcióiban (Sárga csikó, Tetemrehívás, A dolovai nábob leánya, Mágnás Miska) szerepelt. A 30-as, 40-es években főként anyaszerepeket játszott méltósággal. A II. világháború után is vállalt pár filmszerepet (Hazugság nélkül, Különös házasság, Az élet hídja). Emlékezetes alakítása a világháború utáni első film, A tanítónő szívtelen, csökönyös öreg méltóságos asszonya.

Filmszerepei:

  1. Sárga csikó (1913) - Bakaj Erzsike, Bakaj András lánya
  2. A tolonc (1914) - Angyal Liszka
  3. A kölcsönkért csecsemők (1914) - Emma, Aladár felesége
  4. Böském (1914)
  5. Tetemrehívás (1915) - Kund Abigél
  6. Éjféli találkozás (A betyár kendője) (1915) - Örzse, Bandi pásztor felesége
  7. Leányfurfang (1915) - Emma
  8. Havasi Magdolna (1915) - Flórika, az öreg Pável és felesége, Mariora leánya
  9. A kormányzó (1915) - színésznő
  10. Vergődő szívek (1916) - Jolán, Keller könyvelő lánya
  11. Fehér éjszakák (Fedora) (1916) - Fedora
  12. A dolovai nábob leánya (1916) - Jób Vilma
  13. Ártatlan vagyok (1916) - Pierre katonaorvos, menyasszonya
  14. Méltóságos rabasszony (1916) - Demeter Pál felesége
  15. A hattestparancsnok (1916)
  16. A gyónás szentsége (1916) - A meggyilkolt fiatalember menyasszonya
  17. Mesék az írógépről (1916) - Lehmann Vilma gépírókisasszony
  18. A szobalány (1916) - szobalány
  19. A kétszívű férfi (1916) - főszerep
  20. Mágnás Miska (1916) - Marcsa
  21. Petőfi dalciklus (1916)
  22. Ciklámen (1917) - a méltóságos asszony /a színésznő
  23. Csaplárné a betyárt szerette (1917) - csaplárné
  24. A tanítónő (1917) - A tanítónő
  25. A vasgyáros (1917) - Claire Beaulieu
  26. A megbélyegzett (1917) - Madarassy Anna, a leány (Guthy Soma regényéből a forgatókönyvet is Berky Lili írja)
  27. Az utolsó éjszaka (1917) - Gitta, színésznő
  28. Falusi madonna (1918) - Csapláros Katinka
  29. A métely (1918) - színésznő
  30. Az aranyember (1918) - Athalia, Brazovic lánya
  31. A szerelem halaltusája (1918)
  32. A csodagyerek (1923)
  33. Csárdáskirálynő (1927) német/magyar némafilm
  34. Pardon, tévedtem! (1933, magyar-amerikai-német) - Éva anyja
  35. Ida regénye (1934) - zárdai főnökasszony
  36. Az új rokon (1934) - Tóni néni, Esztáry felesége
  37. Meseautó (1934) - Kovács Sándorné, Vera anyja
  38. Márciusi mese (1934) - Özvegy Balogh Péterné, Ella néni
  39. Búzavirág (1934) - Pólika, a dajka
  40. A királyné huszárja (1935) - Erzsébet királynő
  41. Ez a villa eladó (1935) - Özvegy Horváthné, Tóni néni
  42. Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1935) - Pepi néni
  43. Mária nővér (1936) - Berényiné, Mária anyja
  44. Három sárkány (1936) - Zsófi, a három sárkány egyike
  45. A méltóságos kisasszony (1936) - Monori Horváth felesége
  46. Dunaparti randevú (1936) - Elekesné Veronka, Erzsi nagynénje
  47. Zivatar Kemenespusztán (1936) - Kemenesné
  48. Egy lány elindul (1937) - Garáné
  49. Viki (1937) - Zsuzsa, Hadházy Máté felesége
  50. Pusztai szél (1937) - Kamilla, főispánné
  51. Mai lányok (1937) - Némethné, Péter anyja
  52. Pergőtűzben! (1937) - Szabóné, Klára anyja
  53. Süt a nap (1938) - Sárika nagyanyja
  54. Fehérvári huszárok (1938) - Özvegy Ónodyné, István anyja
  55. Párbaj semmiért (1939) - Török Tamásné, Kata
  56. Mátyás rendet csinál (1939) - Özvegy Bálintné
  57. Sarajevo (1940) - Borisz nagymamája
  58. Tóparti látomás (1940) - Koltay Iván anyja
  59. Rózsafabot (1940) - Anna, Berek István fűszeres felesége
  60. Pepita kabát (1940) - Özvegy Takácsné, Juci és Teri anyja
  61. Balkezes angyal (1940) - Palotayné Ilonka
  62. Hétszilvafa (1940) - Özvegy Temesváriné Emma, Bereczky nővére
  63. Az intéző úr (1941)
  64. Fekete hajnal (1942) - Vándor László anyja
  65. Sárga kaszinó (1943) - Özvegy Aporné, Klári anyja
  66. Kerek Ferkó (1943) - Kotzog Péter polgármester felesége
  67. Muki (1943)
  68. A tanítónő (1945) - Id. Nagy Istvánné
  69. Hazugság nélkül (1945) - Berta néni
  70. Különös házasság (1951) - Bernáthné
  71. Az élet hídja (1955) - Öreg méltóságos asszony

Forgatókönyvíró:

  1. A megbélyegzett (1917)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (halotti) ♦ Szeged és vidéke, 1912/241. ♦ Színházi Hét, 1912/15.

Galéria