The Schoolmistress (angol címfordítás), Învăţătoarea (román forgalmazási cím), Die Lehrerin (német)
Filmtechnikai specifikáció
Némafilm, 35 mm-es, 4 felvonásos, hossza a 7/1921 számú O.M.B. határozat szerint: 1500 méter.
Fellelhetőség, források
kópia |
nem maradt fenn |
plakát |
OSZK Plakáttár (1 db, grafikus: Sátori Lipót); MNFA, Plakáttár (1 db, grafikus: Sátori Lipót) |
fotó |
MNFA 15 db. |
Bibliográfia
- Mozgófénykép Híradó, 1917/36, 39, 42
- Mozihét, 1917/10, 27, 29, 38, 41, 42
- Mozi-Világ, 1917/36, 38
- Színházi Élet, 1917/40 (a sajtóbemutatóról)
- Magyar Színpad, 1917. szeptember 22. (a sajtóbemutatóról)
- Színházi Újság, (Kolozsvár) 1917/19, 21, 24, 35
- A mozi (Miskolc), 1918/8, 28; Mozihét (Nyíregyháza), 1918/5
- Pesti Napló, 1917. október 9.
- Belügyi Közlöny, 1921. 156. p.
- Lajta Andor: A magyar film története II. (Kézirat, MNFA Könyvtára.) 48. p.
- Csonka Mária: Visszafelé pergetett film. In: Vörös Film, 1919. Bp. 1959. 15. p.
- Nemeskürty István: A mozgóképtől a filmművészetig. Bp. 1961. 353. p.
- Hevesy Iván: Adalékok a magyar némafilm történetéhez. In: Filmkultúra 1961. október 136. p.
- Nemeskürty István: A magyar film története (1912-1963). Bp. 1965. 42., 46. p.
- Productia cinematografica din Romania I. Cinematograful mut (1897-1930). Bucureşti, 1970. Arhiva Naţionalá de Filme, 143-144. p.
- Welser-Vitéz Tibor: A kolozsvári filmgyártás. Bp. 1963. (Kézirat, MNFA Könyvtára.) 257-262, 417-418. p.
- Magyar Bálint: A magyar némafilm története 1896-1918. Budapest, 1966. 322. p.
- Magyar Bálint: A magyar némafilm története 1918-1931. Bp. 1967. 93. p.
- Ábel Péter: A magyar filmek törzslapjai (Kézirat, MNFA Könyvtára.)
- Gaál Éva: A magyar film kulturális szférája 1896-1919 között. Bp. 1975. (Kézirat, MNFA Könyvtára.) 29. p.
- Jordáky Lajos: Az erdélyi némafilmgyártás története (1903-1930). Bukarest,1980. 100-101, 146. p.
- Magyar Bálint: A magyar némafilm története. Bp. 2003. Palatinus. 215. p.
- A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig. Kolozsvár, 2009. 70-73., 114.p.
Tartalom
Tóth Flóra vidéken kap tanítónői állást, és elhagyja szerény pesti hajlékát, hol édesanyjával és kis húgával él. Ugyanazon a vonaton utazik haza néhány nap lumpolás után ifj. Nagy István földbirtokos. A fiatalembernek feltűnik a lány szépsége, s mikor megérkeznek, felajánlja, hogy kocsijával elviszi, de Flóra visszautasítja ajánlatát, és gyalogosan indul a kántorék lakása felé. A szép tanítókisasszony megjelenése felbolygatja a falu férfinépének nyugalmát. Nagy István, a szolgabíró és a tanító is udvarolni kezd a lánynak. Flóra kedvesen bánik velük, de egyiket sem engedi közel magához. Nagy István, kit a nők eddig elkényeztettek, nem tud belenyugodni a kudarcba, bánatában ivásra adja a fejét, éjszakának idején cigányokkal húzatja a lány ablaka alatt a szerenádot. Másnap pedig, mikor javában folyik a tanítás, hatalmas csokrot küld Flórának. A tanítónő restelkedik tanítványai előtt, s kidobja a csokrot az iskola ablakán, de egy szál virágot titokban mégis megőriz belőle, s imakönyvében lepréseli. A visszautasított szolgabíró bosszút forral. Összehívja az iskolaszéket, s Flórát azzal váddal, hogy titkos udvarlókat tart, eltiltják a tanítástól. Amikor ifj. Nagy István tudomást szerez a tanítónő meghurcoltatásáról, az iskolába megy, bocsánatot kér tőle eddigi viselkedéséért, és megkéri a kezét. Flóra titokban már régóta vonzódik a fiatalemberhez, s boldogan mond igent. Az öreg Nagy István azonban hallani sem akar erről a házasságról, s bár látszólag beleegyezik fia akaratába, mégis megkísérli, hogy a tanítónőt máshoz adja feleségül. 500 hold földet ígér a szolgabírónak, ha elveszi a Flórát. A lány felháborodva utasítja vissza ezt az ajánlatot, s most már arra készül, hogy elhagyja a falut, ahol annyi megaláztatásban volt része. Ifj. Nagy István azonban nem engedi elmenni, utánamegy, visszahozza, és feleségül veszi. A tanító pedig, ki szintén szerelmes volt Flórába, bánatában a kántorkisasszonnyal köt házasságot.
Vélemények
„A tanítónő. Ismét egy egész világot megjárt magyar színpadi alkotás került megörökítésre a mozi vásznán. Bródy Sándorszínművét, „A tanitónő "-t készítette el magyar filmen dr. Janovics Jenő, kolozsvári színigazgató. A magyar film e darabban tesz igazán hitvallást magyarságáról. Sőt még fokozza a film igazi magyarságát azzal, hogy válogatott szép magyar tájakon vette fel minden egyes jelenetét. A földszagú magyar miliő, a drámai akció, a poézisnek bája e darab megfilmesítésénél mind rendelkezésére állott a dramaturgnak. Aztán amit a színpad nem tudott, mindazt a vászon megcsinálhatja; vagyis a falu poézisét, a mezőket, a virágos, napsütéses pleinaireket, megrögzítheti a film és inkább belophatja szívünkbe az illatos tavaszi hangulatokat." (Mozihét, 1917/41)
„A tanítónő. Premier a Royal-Apollóban. Nem Bródy Sándornak a ,,Tanitónő''-t megalkotó íróművészetéről szólunk, mellyel tanítója lett a magyar drámának, hanem arról a művészetről, ami a „Tanitónő"-t ma nekünk visszaadta. Egy órára beszívtuk magunkba, valósággal belefelejtkeztünk a magyar föld illatába, megteltünk a magyar élet nézésével. Egy-egy percre valami üdeség táncolt a vásznon, fellüktetett az igazi falusi élet, ahogy van, ahogy folyik. Kedves volt az egész, mert igaz volt. Az egész darab rendezésével, nagyszerűen kiválasztott környezetével, szereplőivel, a magyar filmtechnikának mérföldkövét jelenti. ... Az egyes jelenetek külön is felejthetetlenek. A patika előtti „haditanács", a kántorék kártyázási jelenete, az iskolaszék ítélkező ülése magukon hordták az élet bélyegét. A legjobban azonban akkor zúgott végig az elragadtatás a színpadon, amikor a gyerekjelenetek következtek. Az iskolát, az imádkozást, a virágtépést áhítat kisérte. Szinte érthetetlen volt mindenkinek, hogyan tudták az apró, kis maszatos parasztlánykákat úgy megjátszani, vagy amihez még nagyobb művészet kellett, úgy megjátszatni? Az ilyen és effajta külsőségek talán csekély és eleső mellékjelenetek, sőt mellékalakok mozdították elő nem várt mértékben azt a sikert, ami még a Vígszínház színészeinek munkája után is elmaradhatatlan volt. A rendező és a színészek külön is, együtt is jó munkát végeztek. Bródy Sándor húsból és vérből alkotott alakjaira mindenki ráismerhet, aki e kiváló író színmagyar munkáját olvasta. Mi pedig azzal a tudattal távoztunk, ha így halad a magyar filmművészet, a filmtechnika és ilyen anyaggal rendelkezik, mint Bródy Sándor írásai — akkor a magyar film meg fogja hódítani a külföld mozgófényképszínházait is.” (Pesti Napló, 1917. október 9.)