Fekete Ferenc

Fekete Mihály

Fekete László
operatőr

Születés: Marosnémeti (ma: Románia), 1889. április 29.
Halálozás: Kolozsvár (ma: Románia), 1946. december 14.

Fekete László operatőrIskolai tanulmányait követően kitanulta a fényképészmesterséget. Janovics Jenő Bécsbe küldte operatőri ismereteket tanulni. Hazatérése után 1914-től a Corvin és a Proja cégnél felvételező, majd a laboratóriumi munkák irányítója volt mint Janovics Jenő munkatársa, de együtt dolgozott Kertész Mihállyal, Garas Mártonnal is. A legjelentősebb erdélyi mester a tízes évekből, aki a gyakorlati munkában kamatoztatta fényképészmesteri képességeit. A húszas évek végén Fotófilm néven céget alapított és mint fényképész és keskeny oktatófilmek készítője tevékenykedett. Az 1930-as évek végén, illetve 1940-es évek első felében szisztematikusan fotózta az erdélyi embereket és népviseletet, közreműködött a 17. századi erdélyi magyar templomok karzat- és mennyezetfestményeinek, valamint szószékkoronáinak és paddíszeinek dokumentálásában. Képsorozatban örökítette meg az amerikai légierő 1944. június 2-i kolozsvári bombázásának pusztításait is.

Felesége Gróza Ida (1895-1933) volt.

 

 

Operatőr:

  1. A tolonc (1914)
  2. Leányfurfang (1915)
  3. Éjféli találkozás (1915)
  4. Vergődő szívek (1916)
  5. Soha többé… mindörökké (1916)
  6. Liliomfi (1916)
  7. A dolovai nábob leánya (1916)
  8. A szobalány (1916)
  9. Szibéria (1916) - egyes források szerint
  10. Csaplárné a betyárt szerette (1917, rövid játék)
  11. A tanítónő (1917)
  12. Nehéz szerep (1917)
  13. Az utolsó éjszaka (1917)
  14. A vasgyáros (1917)
  15. A megbélyegzett (1917)
  16. A doktor úr (1917)
  17. Ciklámen (1917)
  18. A névtelen asszony (1917)
  19. A szerzetes (1917)
  20. A Gyurkovics lányok (1917)
  21. A vén bakancsos és fia a huszár (1917)
  22. Hotel Imperial (1917)
  23. Sergius Panin (1917)
  24. A vágy (1917)
  25. Baccarat (1917)
  26. A feleség (1918? 1916?)
  27. A legszebb kaland (1918)
  28. Falusi madonna (1918)
  29. A medikus (1918)
  30. A szerelem haláltusája (1918)
  31. Andor (1918)
  32. Asszonyi eskü (1918)
  33. Lila test, sárga sapka (1918)
  34. Akik életet cseréltek (1918)
  35. Palika (1918)
  36. A kancsuka hazájában (1918)
  37. A vadorzó (1918)
  38. A métely (1918)
  39. Sarah grófnő (1918)
  40. Tisztítótűz (1918)
  41. A medikus (1918)
  42. Doktorok tragédiája (1918)
  43. A mozitündér (1919)
  44. A két árva (1920, román)
  45. Világrém (1920, román)
  46. A szakállas ember (1923, román)
  47. Színház és Társaság, divatrevü filmje (1924, román)
  48. Halló, Amerika! (1926, román).

Forrás: Magyar életrajzi lexikon 1000-1990. Főszerk.: Kenyeres Ágnes. Bp. 1994. Akadémia