Balassa János

Balázs Gyula dr.

Balassa Jenő
színész

Születés: Jászárokszállás, 1859. május 30.
Halálozás: Budapest, 1926. augusztus 4.

Eredeti neve: Schweiger Jakab
Beceneve: Basa bácsi
Szülei: Schweiger Mátyás, Schwartz Anna
Lakása: Budapest V. Lipót körút 13. (1910)

Középiskolai tanulmányai után a Budapesti Egyetem hallgatója volt, de az egyetemet két szemeszter után félbehagyva az Országos Színművészeti Akadémia növendéke lett, majd vándorszínésznek állt Lászy Vilmos társulatában az 1882-83-es évadtól. Vándorszínészként játszott vidéken 1896-ig. Az 1896-ban megnyitott Vígszínháznak kezdettől fogva tagja volt 1925-ig. 1903 és 1926 között az Országos Színész­egyesület iskolájának tanára, illetve 1907-től 1919-ig igazgatója volt. Klasszikus és komikus szerepekben egyaránt kiváló volt, de elsősorban mégis beugrásaival mentett meg több előadást. Ismert mesemondó is volt Basa bácsi néven. Jótékonysági tevékenységet is vállalt és részt vett a szocialista párt megalapításában. 

Felesége Fátyol (Dula Oláh) Klári cimbalomművésznő volt, akit 1910. május 14-én vett el és akitől fia Balassa János színész.

Filmszerepei:

  1. A csúnya fiú (1917) - a bankár
  2. Az utolsó hajnal (1917) - Lord Harding (Graaf Dénes Hajos)
  3. Dr. Lauffen (1917) - dr. Dörr
  4. Fekete gyémántok I-II. (1917) - Sámuel apát
  5. Három hét (1917) - Mahiniki hercege
  6. A kivándorló (1918)
  7. A napraforgós hölgy (1918)
  8. A skorpió (1918) - gróf
  9. Az árendás zsidó (1918) - Szentkláry Pál
  10. Karenin Anna (1918) - Oblonszky
  11. Lu, a kokott (1918) - Wehr tanácsos
  12. Udvari levegő (1918)
  13. "99" (1918) - Lord Seymour
  14. Az elrabolt szerencse (1919) - Hellmer dr.
  15. A 111-es (1919-1920) - Sidney Balbrock
  16. Éj és virradat (1919)
  17. Teherán gyöngye (1919)
  18. Tláni (1919-1920) - öreg tudós
  19. A nap lelke (1920) - bankár
  20. A tisztesség nevében (1920) - Helley gróf
  21. Egy kalandor naplója (1920) - Latour herceg
  22. New-York express kábel (1921)
  23. Olavi (1922)
  24. A csodagyerek (1923)

Rendező:

  1. A paradicsom (1915, szkeccs, színpadi rész)

Forrás: FamilySearch (házassági) ♦ Wikipedia

Galéria