Pethes Imre

Pethő Zoltán

Pethes Sándor
színész

Születés: Kassa (ma: Szlovákia), 1899. május 28.
Halálozás: Budapest, 1981. június 29.

Szülei: kechkeméthi Pethes Imre színész, a Nemzeti Színház örökös tagja, Kocsis Etelka primadonna
Unokatestvére: Pethes Ferenc színész
Kitüntetései: Érdemes művész (1954), Kiváló művész (1974)
Lakása: Budapest VIII. Csokonai utca 10. (1927), VIII. Stahly utca 8. (1962)

Eredetileg orvosnak készült, de mégis a Színiakadémiára iratkozott be, amelyet 1920-ban végzett el. 1916-tól az Apolló Kabaré, 1921-22-ben a Renaissance Színház, majd 1922-től 1949-ig a Nemzeti Színház tagja. Emellett alkalmilag fellépett más színházakban (pl. Terézkörúti Színpad, Pódium Kabaré) is, Dénes Györggyel alkotott humoros kettősük 1945 előtt fogalom volt, még játékfilmben is szerpeltették a duót (Budapesti hangosfilm kabaré, Pillanatnyi pénzzavar). Fox és Box néven mintegy hatezerszer léptek fel együtt, angol halandzsa-számukat még a Budapestre látogató walesi herceg is megtapsolta. 1949-től 1954-ig az Ifjúsági, 1955-56-ban a Petőfi és a Jókai, 1957-1959 között A Magyar Néphadsereg Színházában játszott, 1960-tól haláláig a Vígszínház művésze. 1935-től 1946-ig az Országos Színészegyesület színiiskolájában, 1949-50-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított színészmesterséget.

1927. október 29-én vette feleségül Bondi Lídiát (1906-1968). Esküvői tanúja Dénes György volt.

A magyar filmek nélkülözhetetlen gumiarcú vígjátéki szereplője volt, 1944-ig mintegy 118 filmben játszott. Feltűnik már némafilmekben is és az utólag hangosított Csak egy kislány van a világon című némafilmben, hangosfilm-kezdeményekben (Biller Irén mulat, Füst avagy a négy jómadár, Nevető Budapest). Ezután állandó mellékszereplő, főszerephez a későbbi amerikai Van, aki forrón szereti motívumait idéző Hölgyek előnyben c. „nyári vígjátékban”, az 1940-es Göre Gábor visszatér Durbints sógoraként és az 1942-es Estélyi ruha kötelező c. filmben jutott. 1940-41-ben két egyszemélyes rövidfilmet forgatott (Így játsztok ti!, Jujj! -Nem kell megijedni!), melynek minden szerepét ő alakította és a forgatókönyv megírásában is közreműködött. 1945 után is számos filmben és tévéjátékban kapott kisebb-nagyobb szerepeket. Az egyik legtöbbet foglalkoztatott epizodista a magyar filmtörténetben.

Filmszerepei:

  1. A piros bugyelláris (1921)
  2. Csak nővel ne! (1924)
  3. Rongyosok (1925) - Laboda Lajos
  4. Átok vára (1927) – sofőr
  5. Csak egy kislány van a világon (1929) – Tamássy Bódi
  6. A kék bálvány (1931) – Jim, Mary vőlegénye
  7. Tavaszi zápor (1932) – táncmester
  8. Pardon, tévedtem! (1933, magyar-amerikai-német) - lakáj
  9. Kísértetek vonata (1933) – nászutas férfi
  10. Mindent a nőért! (1933-34)
  11. Ida regénye (1934) – Dr. Csorba, orvos
  12. Az új rokon (1934) – Bernáth Pista
  13. Lila akác (1934) – Bajmóczy
  14. Meseautó (1934) – Józsi, sofőr
  15. Az iglói diákok (1934) – logikatanár
  16. Bál a Savoyban (1934, magyar-német)
  17. Köszönöm, hogy elgázolt (1935) – Bartha, Dr. Balázs Sándor barátja
  18. Ez a villa eladó (1935) – Dani, szélhámos
  19. A csúnya lány (1935) – ügyvéd
  20. Szerelmi álmok (1935, magyar-német-osztrák) – Spiridion, Liszt Ferenc mindenese
  21. Elnökkisasszony (1935) – Gáldy Péter, Török barátja
  22. Budai cukrászda (1935) – Szobotka, tanár
  23. Halló, Budapest (1935)
  24. A nagymama (1935) – Tódorka Szilárd, gondnok
  25. Szent Péter esernyője (1935) – Gregorics Gáspár
  26. A királyné huszárja (1935) – Szeles Berci, Steffy udvarlója
  27. Az okos mama (1935) – Pemete, tűzoltóparancsnok
  28. Légy jó mindhalálig (1936) – tanár
  29. Havi 200 fix (1936) – Aczél igazgató
  30. Pókháló (1936) – miniszteri biztos
  31. Szenzáció! - A késdobáló c. epizód (1936) – titkár a cirkuszban
  32. Három sárkány (1936) – Dr. Balogh Géza, ügyvédjelölt
  33. Évforduló (1936) – újságíró
  34. Pogányok (1936)
  35. Rád bízom a feleségem (1937)
  36. Torockói menyasszony (1937) – hivatalnok
  37. Pesti mese (1937) – Szunyog úr
  38. Segítség, örököltem! (1937) – István báró barátja
  39. A férfi mind őrült (1937) – Nyári Béla, újságíró
  40. Hotel Kikelet (1937) – Eleki, szállóvendég
  41. A 111-es (1937) – Joe segédje, ál-rendőrfogalmazó
  42. Két fogoly (1937) – tiszt
  43. A Noszty-fiú esete Tóth Marival (1937, magyar-német-osztrák) – hadnagy
  44. Családi pótlék (1937) – gróf Arisztid Egon
  45. Az ember néha téved (1937) – Sztancsek, altiszt, öregdiák a banketten
  46. Pillanatnyi pénzzavar (1937-38) – Mr. Kiksz, parodista a bárban
  47. Magdát kicsapják (1937-38)
  48. Elcserélt ember (1938) – főhadnagy
  49. Döntő pillanat (1938) – Kárász, a Hírharang főszerkesztője
  50. Papucshős (1938) – Rác Péter
  51. Borcsa Amerikában (1938) – Frankovics, angoltanár
  52. A piros bugyelláris (1938) – Pennás, jegyző
  53. Azurexpress (1938) – szájharmónikás utas a vonaton
  54. A hölgy egy kissé bogaras (1938) – Gerber, gyári tisztviselő
  55. Beszállásolás (1938) - id. Árkossy
  56. Varjú a toronyórán (1938) – Vásáros Pista
  57. A leányvári boszorkány (1938) – cirkuszigazgató
  58. Rozmaring (1938) – Karak Gyusz, forgalmista
  59. Szegény gazdagok (1938) – Lapussa János, Demeter fia
  60. Süt a nap (1938) – Kopácsi Gyula, forgalmista
  61. 13 kislány mosolyog az égre (1938) – pincér a kerthelyiségben
  62. A varieté csillagai (1938) – kellékes
  63. Magyar feltámadás (1938-39) – cigányprímás
  64. Bors István (1938-39)
  65. Vadrózsa (1938-39) – Dr. Farkas Vladimir, ügyvédjelölt
  66. Szervusz, Péter! (1939) – Ferenc, Tornay inasa
  67. 5 óra 40 (1939) – Dr. Garde, Marion ügyvédje
  68. Nem loptam én életemben (1939)
  69. Pénz áll a házhoz (1939) – Röser Pongrácz, bankigazgató
  70. Tökéletes férfi (1939) – Dr. Leonidas, banki titkár
  71. Hölgyek előnyben (1939)
  72. Hat hét boldogság (1939) – kalligráfus
  73. Párbaj semmiért (1939) – gyógyszerész
  74. Halálos tavasz (1939) – Dr. Csokonai István, tisztviselő
  75. A nőnek mindig sikerül - Napraforgós lovag c. epizód (1939)
  76. Férjet keresek (1939-40) – Gimesy
  77. Göre Gábor visszatér (1940) – Durbints sógor
  78. Jöjjön elsején! (1940) - Safranek úr, cipőszámlás
  79. Sok hűhó Emmiért (1940) – Málnásy titkára
  80. Hazajáró lélek (1940) – báró Dulcinsky
  81. Egy csók és más semmi (1940) – magánnyomozói iroda vezetője
  82. Igen vagy nem? (1940) – Dr. Szekeres
  83. Pepita kabát (1940) – Daru, színész
  84. Vissza az úton (1940) – kocsmai vendég
  85. A szerelem nem szégyen (1940) – Cserép Mihály nyelvtanár
  86. Így játsztok ti! (1940, rövid)
  87. A kegyelmes úr rokona (1941) – Kósa Ödön, Szávay rokona
  88. Végre... (1941) – Hétházy Richárd, Júlia vőlegénye
  89. Havasi napsütés (1941) – beteg
  90. Egy tál lencse (1941) – Virgil, lakáj Kagitsnál
  91. Néma kolostor (1941) – sziluettkészítő
  92. Édes ellenfél (1941) – Topolay , főszerkesztő
  93. Szüts Mara házassága (1941) – Kövesdy Elemér
  94. Kölcsönkért férjek (1941) – Dr. Ladányi Pál,  „Góliát Dávid feltaláló”, ál-férj
  95. Háry János (1941) – Ebelasztin lovag
  96. Premier a Nemzetiben (1941, rövid)
  97. Életre ítéltek! (1941) – vendég a lokálban
  98. Gentryfészek (1941) – Völcsöky Péter, írnok
  99. A régi nyár (1941) – szakállas úr
  100. Kádár kontra Kerekes (1941) – Dr. Boldizsár János, ideggyógyász
  101. Jujj! - Nem kell megijedni! (1941, rövid)
  102. Behajtani tilos! (1941-42) – orvostanár
  103. Éjfélre kiderül (1942) – a „nem féltékeny” férj
  104. Tavaszi szonáta (1942) – Róka Gedeon, tanító
  105. Szíriusz (1942) – Cafarelli, énekes
  106. Házasság (1942) – Lendvay Elemér, társaság tagja
  107. Estélyi ruha kötelező (1942) – Michel, tolvaj
  108. Férfihűség (1942) – Józsi bácsi
  109. Alkalom (1942) – Gáti István estélyt rendező barátja
  110. Szakítani nehéz dolog (1942) - forgalmista
  111. Annamária (1942) – Jimmy
  112. Katyi (1942) – Csóti Lajos
  113. A láp virága (1942) – részeg vendég
  114. A tökéletes család (1942-43) – Tárkonyi, intéző
  115. Jómadár (1943) – Tula úr, vasúti mérnök, Olga udvarlója
  116. Késő (1943) – Józsi bácsi
  117. Tilos a szerelem (1943) – Lajcsi bácsi, a 103 éves nagybácsi
  118. A 28-as (1943) – Boldi, színész / Timót bácsi inasa
  119. Sárga kaszinó (1943) – elmegyógyintézeti beteg
  120. Legény a gáton - Szabados
  121. Orient express (1943) – Boda Géza, rendezőasszisztens
  122. Sziámi macska (1943) – Egon, Hédi vőlegénye
  123. Aranypáva (1943) – Vicsorka Ede, részeg vendég
  124. Magyar sasok (1943) – Sanyi, repülős tiszt
  125. Zörgetnek az ablakon (1943)
  126. Gazdátlan asszony (1944) – parkett - táncos
  127. Szerelmes szívek - Három kérő c. epizód (1944) – bűvész
  128. Vihar után (1944) – Cingár, pincér
  129. Második Magyar Kívánsághangverseny [befejezetlen] (1944)
  130. Beszterce ostroma (1948) – Pamutkay
  131. Mágnás Miska (1949) – Gróf Eleméry Tasziló
  132. Forró mezők (1949) – Alispán
  133. Lúdas Matyi (1950)
  134. Civil a pályán (1952) – Kubanek
  135. A harag napja (1953) – Hanák
  136. Állami Áruház (1953) – Az éhes rokon
  137. Én és a nagyapám (1954) – Kefehajú
  138. Fel a fejjel (1954) – Locsi
  139. Életjel (1954) – Szász
  140. Budapesti tavasz (1955)
  141. Hintónjáró szerelem (1955)
  142. Különös ismertetőjel (1955)
  143. Tanár úr kérem (1956) – Kökörcsin
  144. Liliomfi (1956)
  145. Gábor diák (1956)
  146. Mese a 12 találatról (1956)
  147. Éjfélkor (1957) - pincér
  148. A császár parancsára (1957)
  149. A nagyrozsdási eset (1957)
  150. Vasvirág (1958) – Dr. Beck
  151. A harminckilences dandár (1959) - Gróf
  152. Micsoda éjszaka! (1959) – Dr. Gonda Mihály
  153. Álmatlan évek (1959)
  154. Fapados szerelem (1960) – Paál István
  155. Fűre lépni szabad (1960)
  156. Alba Regia (1961)
  157. Jó utat, autóbusz (1961)
  158. Húsz évre egymástól (1962)
  159. Az utolsó vacsora (1962)
  160. A pénzcsináló (1964) – Horoghy Dániel
  161. Egy ember, aki nincs (1964) – Szobrászművész
  162. És akkor a pasas... (1966) – Rendező
  163. Minden kezdet nehéz (1966)
  164. Tüskevár (1967, TV-sorozat) – Lajos bácsi
  165. Társasjáték (1967, TV film)
  166. Édes és keserű (1967)
  167. Nem várok holnapig... (1967)
  168. Szomorú Szerelmesek Szanatóriuma (1968, TV film)
  169. Kincskereső kisködmön (1968, TV-sorozat) – Árus
  170. A veréb is madár (1968) – Nyelvtanár
  171. Történelmi magánügyek (1969) – Anyakönyvvezető
  172. Hazai pálya (1969)
  173. Bözsi és a többiek - Az érettségi találkozó c. epizód (1969, TV-sorozat)
  174. Bűbájosok (1970)
  175. Őrjárat az égen (1970, TV-sorozat)
  176. Hahó, Öcsi! (1971) - Király, kapus
  177. Egy óra múlva itt vagyok… (1971, TV-sorozat) – Oberth, kifőzdés
  178. A fekete város (1971, TV film)
  179. Fuss, hogy utolérjenek! (1972) – A frankfurti bűnbanda tagja
  180. A magyar ugaron (1973) – Tanár
  181. Keménykalap és krumpliorr 1-4. (1974 TV sorozat)
  182. A tolvaj és a bírák (1975)
  183. Tűzgömbök (1975)
  184. Felelet (1975, TV-sorozat)
  185. Az ész bajjal jár (1977, TV film)
  186. Ki látott engem? (1978)
  187. Második otthonunk: A munkahely (1978, TV film)
  188. Váljunk el! (1978, TV film)
  189. Petőfi (1981, TV-sorozat)
  190. A névtelen vár (1981-1982, TV film)

Forgatókönyvíró:

  1. Így játsztok ti! (1940, rövid)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Színházi Élet 1932/21. ♦ FamilySearch (házassági 1927)

Galéria