Márkus Lajos

Márky Géza

Márkus László
író, kritikus, színházi és filmrendező, díszlet- és jelmeztervező, színházigazgató

Születés: Szentes, 1881. november 19.
Halálozás: Budapest, 1948. április 25.

Szülei: Márkus Ágoston, Dobay Erzsébet
Lakása: Budapest VIII. József utca 29. (1916), VIII. Rökk Szilárd utca 18. (1948)

Mű- és színikritikusi pályáját 1900-ban az Alkotmány c. napilap munkatársaként kezdte, majd kritikáit, művészet- és színházelméleti írásait A Hét, a Magyar Szemle is közölte. A publicisztikával későbbi pályáján sem hagyott fel. A húszas években a Pesti Hírlap és a Reggel közölte cikkeit. 1945 után a Színház című lapba írt kritikákat. Emellett két drámája is megjelent (Attila, 1911; Ágis tragédiája, 1936.). 1908-tól a Magyar Színház főrendezője és díszlettervezője, de eközben a Király Színház számára is tervez díszleteket. A Tanácsköztársaság idején részt vett a filmgyártás irányításában. A művészeti tanács tagja és a Közoktatási Népbiztosság filmosztályának a vezetője volt. Ezt követően az Apolló Kabaré művészeti igazgatója, majd a Renaissance Színház díszlet- és jelmeztervezője. 1923-tól 1935-ig az Operaház főrendezője, 1935-től 1944-ig az Operaház igazgatója. 1945-től haláláig a Színiakadémia tanára és a Művészeti Tanács Filmszaktanácsának tagja volt.

Felesége Kiss Julianna volt, akit 1916. október 28-án vett el.

A filmszakmával 1917-ben került kapcsolatba. Egy Phönix produkcióban, Kertész Mihály Tavasz a télben című filmjében dolgozott először díszlettervezőként. Ezt követően számos nagyszabású Corvin film díszleteit tervezte. Majd a Korona és az Omega Filmgyár rendezője lett. A húszas évek elején több filmszkeccset is rendezett.

Rendező:

  1. A masamód (1920)
  2. Az aranyszemű hölgy (1920)
  3. O’Hara (1920)
  4. Beatrice házassága (1920)
  5. Egy kalandor naplója (1920, Uher Ödönnel)
  6. A szerelem mindent legyőz (1920)
  7. A vörös csibi  (1921)
  8. Koldusgróf (1922, szkeccs, színpadi rész)
  9. Heddy és Teddy (1922, szkeccs)
  10. Vigyázz a csókra (1922, szkeccs)
  11. Arsene Lupin utolsó kalandja / Szenzáció (1921, szkeccs) - Forró Pállal

Díszlettervező:

  1. Tavasz a télben (1917)
  2. Kis lord (1918)
  3. A faun (1918)
  4. A testőr (1918)
  5. A kétlelkű asszony (1918)
  6. Ocskay brigadéros (1918) - nem készült el!
  7. Az aranyember (1918)
  8. Mary Ann (1918)
  9. Fehér rózsa (1919, Szironthai Lhotka Istvánnal)
  10. A tékozló fiú (1919)
  11. Ave Caesar! (1919)
  12. Twist Olivér (1919)
  13. Yamata (1919)
  14. Egy kalandor naplója (1920)

Író:

  1. Hasznos hazafiság (rövidfilm) (1917)
  2. A koldusgróf (1922, szkeccsváltozat)

Forgatókönyvíró:

  1. Ocskay brigadéros (1918) - nem készült el!
  2. Egy kalandor naplója (1920, Uher Ödönnel)
  3. A szerelem mindent legyőz (1920, Vajda Lászlóval)
  4. Arsene Lupin utolsó kalandja (1921, Forró Pállal)

Forrás: Színművészeti lexikon. Szerk.: Schöpflin Aladár. Bp. 1929-1931. ♦ Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk.: Székely György. Bp. 1994. Akadémia. ♦ FamilySearch (házassági halotti)

Galéria