A FAUN

Tartalom

Rövid tartalom: Az eladósodott Stronbury lord érdekházasságra készül. Eljegyzi Mr. Hope, a híres pomádégyáros leányát, Viviane-t. Az eljegyzés híre két embert is boldogtalanná tesz, a lord szegény nőrokonát, lady Alexandrát, aki titokban régóta szerelmes a lordba, és Overtont, a festőt, aki Viviane-ért epekedik. Hope pénzt küld leendő vejének, hogy adósságait rendezze, a lord azonban lóversenyen ezt is elveszti. Öngyilkosságra készül, de ezt a  faunok és nimfák boldog ligetéből megszökött ifjú faun megakadályozza. A lord másnapi estélyén Silvani hercegként mutatja be a faunt. Silvaninak, aki a szabad természet fia, feltűnik a civilizált emberek boldogtalansága, melyen szerinte csak a természetes ösztönökhöz való visszatérés segítene. Az a terve, hogy a lordot elválassza Viviane-tól, és Alexandrával hozza össze, de annyira megtetszik neki a lány, hogy magának akarja megszerezni. Mikor látja, hogy Alexandra csak a lordot szereti, összeboronálja a szerelmespárt, és csalódottan visszatér a faunok boldog ligetébe.

Részletes tartalomleírás a Mozihétben:
„A boldog ligetben, ahol az öröm lakozik, ahol a faunok és nimfák élnek földöntúli gyönyörűségben, ott lakott Silvani is, a legbohóbb a faunok között, aki nagyon unalmasnak találta az egyhangú gyönyöröket és új szenzációkra, a Földre, az emberek közé vágyakozott. Egy öreg faun, a legbölcsebb a liget lakói közt, hiába intette őt, hogy a Földön csak megpróbáltatásokban, csalódásokban lesz része, Silvani nem hallgatott rá s egy szép napon eltűnt a ligetből. Stonbury lord, aki egyike Anglia legtekintélyesebb főurainak, hallatlan anyagi gonddal küzd és nincs más választása, mint a legelső alkalmas percben gazdag házasságot kötni. Mindegy, ha a hölgy, akit a sors ily körülmények között melléje rendel, nem is szép, nem is egyenrangú. A vagyon a fontos. És nemsokára olvasható az újságban: „Stonbury lord, a kitűnő sportférfiú és istállótulajdonos eljegyezte Mrs. Hope Clarenek, a híres Hope-pomádégyár tulajdonosának bájos leányát, Viviant". Ez az eljegyzés az „ellen-szerelmesek" szívét sebzi meg súlyosan. Legjobb igy nevezni őket, Stonburyba ugyanis szépséges, de szegény nőrokona, Alexandra szerelmes, míg Vivianba Oveston festő. Stonburyt eljegyzése napján Hope Clare megbízásából felkeresi Gradock ügyvéd és hetvenezer font sterlinget ad át neki, legsürgősebb adósságai rendezésére. A lord most, a nagy összeg birtokában, mindjárt meg is akarja sokszorozni azt. És az egész pénzt lovára, Bella Donnára rakja fel. Az utálatos gebe azonban csúfosan lemarad, Stonbury megint pénz nélkül áll. És most már nincs is mit remélnie. Csak egyet tehet: főbelőni magát. És bezárkózik szobájába és homlokához illeszti a fegyver csövét… amikor a végzetes pillanatokban csöngetés hallatszik, — Alexandra érkezett meg. Vele körülbelül egyidőben látogatja meg a lordot Maurice Morris bankár is, hogy felajánlja szolgálatait hetvenezer font sterling előlegre vonatkozóan. Míg a lord vele tárgyal és aláírja a szerződést, Alexandra a dolgozószobában megtalálja a lord búcsúlevelét, amelyet őhozzá irt. Elérzékenyült hangon vallja be a lord, hogy őt szerette szíve minden hevével, de a nyomorúságos anyagiak meggátolták, hogy szerelme örökös boldogsággá változhasson. A lord a dolgozószobába siet és a levél végére ráirja, hogy a hetvenezer koronáról szóló csekk Hope bankárnak adandó át. Alexandra ekkor hirtelen elébe toppan és bevallja, hogy milyen mély érzelmekkel viseltetik iránta. Alexandra elmegy és a lord most már végső kétségbeeséssel határozza el magát az öngyilkosságra, A revolver után nyúl és ekkor… A kastély hirtelen megrázkódik, mintha szélvész kerekedett volna. Stonbury összerezzen, kinéz az ablakon, — Silvani áll ott és röhög. Ő tüsszentette el magát, attól a szélvihar. Stonbury ráirányítja a revolvert és rásüti. Silvanit nem fogja a golyó. Sebezhetetlen. Stonburyt meglepi a dolog és csakhamar megbarátkozik a rejtélyes ismeretlennel, akivel nagy tervei vannak.
Silvanit, a kis, csúnya faunt — herceggé teszi meg a lord, hogy így biztosabban operálhasson a tekintélyével. Másnapra estélyt ad, amelynek legnagyobb meglepetése — a titokzatos Silvani herceg. A vendégsereg megdöbbenéssel, vegyes kíváncsisággal fogadja a vendéget, aki nagyon neveletlenül eszik, mindenkihez goromba és elmés, csípős megjegyzéseket tesz, amelyek igazán az elevenbe vágnak. A vendégek közt van Alexandra, aki mikor megpillantja a lordot, gúnyosan kitör:
—Tehát szentimentális hazugság volt, mikor tegnap azt mondtad, hogy öngyilkossá leszel.
A lordot lesújtja a lekicsinylés, de aztán visszavág:
— Örülj, hogy életben vagyok. Most megismertetlek Silvani herceggel, a legjobb pártik egyikével, Szardínia leggazdagabb urával.
Silvani, aki a szabad természet fia és primitívségében nincs semmi romlottság, csakhamar észreveszi,hogy a társaságban a legkülönbözőbb ellentétek dúlnak, amelyek majdnem mindenkiben a boldogtalanság kegyetlen érzését keltik fel. Pedig oly egyszerű volna segíteni rajtuk. Süssék meg az emberek a hazug civilizációt, a primitívség, a természetesség a jó. Az ősiességhez, az állatiassághoz, a természetes ösztönökhöz kell visszatérniük. A télikertben fel-alá hullámzik a vendégsereg, Silvani egy sarokban észreveszi Hope-nét, amint Gradock ügyvéd udvarol neki. Hozzájuk lép és ezeket mondja:
—  Hiszen maguk egy hús, egy vér. Még a szaguk is ugyanaz. Hát miért voltak olyan bolondok, hogy széjjelmentek, mikor szerettek volna összepárosodni. Odébb Viviant és Overton festőt találja Silvani. Vivian izgatottan tépeget egy virágágat, Overtontól elfordulva. A fiú is roppantul fel van indulva. Silvani feddően mondja a lánynak:
— Kis bárányka, hiszen maga a barátom, Stonbury lord menyasszonya. Miért teszi ezt? Miért nem mondja meg neki nyíltan, hogy ezt a festőt, ezt a hosszú legényt szereti?
És most következik Silvani igazi, legkomolyabb szereplése. Silvani túlságos szívélyességgel közeledik Alexandrához, ami fölött a lord hallatlanul felháborodik. De Silvani kijelenti, hogy néki, mint igaz barátnak, más szándéka nincs, minthogy Viviantól elválassza őt és Alexandrával hozza össze. Hiába tiltakozik a lord Silvani beavatkozása ellen, az mitsen használ. Silvani a télikertben felkeresi Hope-nét és megkérdezi tőle, kifogása van-e az ellen, ha a lordot elválasztja Viviantól. Hope-né bólintja: „nincs". A bálteremben néhány perc múlva izgalmas jelenet játszódik le. Morris bankár jelenik meg, aki Stonburynak néhány nap előtt hetvenezer font sterlinget adott kölcsön és bejelenti, hogy másnap reggel el akarja szállíttatni a családi képtárát, mert ehhez a kölcsön feltétele alapján joga van. Stonbury mikor a szerződést megkötötte, meg se nézte mit ír alá, s igy most azt hiszi, hogy Morris bankár szélhámosságot akar elkövetni. Éktelen dühre lobban, Silvani előugrik és széttépi a bankárnál levő okiratot. Óriási izgalom támad. Hope-né kijelenti, hogy nem adja a leányát olyan embernek, aki családi képtárát zálogba csapja. Alexandra hálás Silvaninak. Boldog, hogy akadt valaki, aki megvédi barátját, ha kell ököllel is… Kezet nyújt neki és Silvani nem engedi el a lágy, finom női kezet. Tüzes pillantást vet a leányra, aki nem bírja kiállani ezt a tekintetet és kisiet a teraszra. De Silvani ide is utánamegy. A kertbe is. Silvani mindenütt a nyomában van, kell, hogy a leány makacsságát megtörje, kell, hogy szeresse őt… Silvani egészen a leány mellé kerül és démonikus fölénnyel suttogja a fülébe:
— Szeret, hiába tagadja!
De Alexandra konok. Silvani most már cselhez folyamodik. Pezsgőt tölt és megkínálja vele a leányt. Isznak. Villámlik és hirtelen egy fülemile fájdalmas danája hangzik fel.
— Lám, — mondja Silvani a leánynak, — a fülemile a párja után dalol ...
Újabb villámlás. Silvani kézen fogja Alexandrát és vezetni kezdi. A leány összerezzen. És ekkor Silvani ezt mondja:
— Arra a villámlásra figyeljen, ami a lelkében végbemegy. Nem érzi? Jöjjön velem. Feltárom maga előtt az éjszaka ragyogását ... A szerelmi mámor minden káprázatát...
És Alexandra megy. És Silvani tőrbe ejti . . .Miután másként nem megy, akként, hogy magára ölti Stonbury alakját. Alexandra elszédül, fáradtan omlik az ál-Stonbury nyakába. Ám Silvani öröme nem teljes. Látja, hogy a leány szerelme nem neki szól, hanem Stonburynak ... És ez végleg elkeseríti, végleg megutáltatja vele a földi életet. És visszaszökik a boldog ligetbe, a faunok közé. Ámde előbb még összeboronálja a szerelmespárokat, mintegy utolsó földöntúli igazságszolgáltatásul.” (Mozihét, 1918/32)

Tartalomlelírás a Színházi Életben: „Lord Stonbury, a száraz, szenvtelen angol főúr, aki teljesen tönkrement és még vagyona romjait is elvesztette az ascoti versenyeken, Alexandra, az unokahúga, Viviane, a menyasszonya és a többiek, akik egy angol arisztokrata furcsa társaságát alkotják. A mesét, mely magában véve is érdekes, még érdekesebbé teszi a film széles skálájú lehetőségeinek kihasználása. Lord Stonbury, minden vagyonának nyakára hágva, elhatározza, hogy öngyilkos lesz. Éppen végre akarja hajtani sötét szándékát, mikor megjelenik előtte a faun, aki egy virágvázában aludt. Rábirja Stonburyt, hogy álljon el az öngyilkosságtól és inkább vezesse őt be az előkelő angol társaságba Silvani herceg név alatt. Ezzel szemben megígéri, hogy olyan biztos tippeket ad neki a versenyekre, amelyek révén dúsgazdag lesz. A lord elfogadja az ajánlatot és bemutatja a faunt vendégeinek, akik meg sem ütköznek „Silvani herceg" furcsa viselkedésén. Azt hiszik, hogy valóban egy különcködő olasz főnemes. A faun a legnagyobb kavarodásokat idézi elő. A suffragettek előtt a természetről tart előadást és magasztalja a nőnek szerelmi és anyasági kötelességeit. Stonbury leendő anyósa, Viviane anyja, valósággal belebolondul a különös olasz hercegbe, fölbontja lányának eljegyzését abban a reményben, hogy Vivianet majd Silvani herceg veszi feleségül. A faun észreveszi, hogy Viviane tulajdonképen Overtont, a festőt szereti, a fiatalok csak nem merik egymásnak bevallani szerelmüket. Felfedezi előttük a titkukat és Viviane anyjától engedelmet kér, hogy lánya szíve szavát követhesse és igy Viviane az anyja beleegyezésével lesz Overton felesége. Megszabadítja Stonburyt az uzsorásától, Mr. Morristól is és magába bolondítja Alexandrát, a lord unokahúgát, aki elméletben férfigyűlölő suffragett. Alexandra a természet szavától elkábultan fölismeri magában a szerelmet, amit tulajdonképen Stonbury iránt érez és mámorában követi Silvanit ki az éjszakába, a természetbe, ahol lelke asszonnyá lesz. Stonburyban végül is felébred a féltékenység és eddig elfojtott szerelme Alexandra iránt. Le akarja lőni a faunt, de nem tudja megölni, mert félisten és halhatatlan. Hogy bosszút álljon rajta, szerződésük értelmében arra akarja kényszeríteni, hogy örökké vele maradjon és pénzt szerezzen neki. A faun azonban megundorodik ettől, menekülni akar az emberi társadalomból, amelyre annyira kíváncsi volt és hogy visszatérhessen, pénz helyett visszaadja Stonburynek a tiszta, de szerelmére ébredő Alexandrát." (Színházi Élet, 1918/38)

Érdekességek

• Viviane szerepét a forgatás felénél szerződést bontó Boyda Juci helyett Ághy Erzsi vette át.
• A forgatásról Tábori Kornél A mozipokol című írását a film forgatásán tett látogatás ihlette:
  Tábori Kornél: A mozipokol
  Akinek elég ereje és bátorsága volna egy új Inferno megalkotására, az bizonyára nagyszerű víziós álom színhelyévé tehetné a modern moziműhelyt. Tessék elképzelni egy üvegházat, amely valami monstruózus gyermekjátékszerhez hasonlít. mert hússzor nagyobb méretű azoknál, amelyeket a rendes kertekben látni. Wells híres csodaszer regénye (The food of the Gods), amelyben negyven lábnyi magas emberek szerepelnek és küzdenek, mesélt először ilyen furcsa építményről. Csupa ablak és csupa vas; tiszta és ragyogó, világos minden zege zuga. De tudnak is benne fotografálni, akár esti kilenc óráig, sőt szükség esetén a speciális fényű ívlámpák alatt bármily időben. A fizika legegyszerűbb törvényét azonban nem tudta legyőzni eddig a mozitechnika sem: az üvegházban akkora a meleg, hogy normális körülmények között 30— 35 foknyi hőségben kénytelenek dolgozni. A hőkisugárzás néha teljesen fojtogatóvá teszi a levegőt és szívet szemet egyformán erős próbára tesz. A tapasztalt rendezők már javarészt sárga Halley pápaszemen át dirigálják a szereplőket. Dante modern poklában negyven, sőt negyvenöt foknyira is fölhág a hőség, mert a temperatúra rendszerint tíz fokkal forróbb, mint odakint közvetlenül az üvegház előtt. Végig néztem egy angol színdarab néhány fölvételét az első modern pesti moziatelierben, kint a Thököly út vége felé. A kivételes intenciójú Korda Sándor rendezett. Hosszú kert mélyén többfajta műhely közt nyúlik föl az első moziház. amely végre vetekszik a kopenhágai vagy párizsi műtermekkel, ahol egyszerre két-három dráma, vígjáték vagy tömegtragédia jeleneteit próbálják és fényképezik. Szemközt alulról vagy felülről is, akár tizenöt-húsz méter magasságból, mert elmés szerkezetű vashíd lóg a magasban, amelyet egy-két csavarintással könnyedén szalajtatnak ide-oda, lejjebb följebb is. Három színész állt épp az előkelő főúri hallban: Lenkeffy Ica, akit most a legjobb magyar moziszínésznőnek tartanak, továbbá Rajnai Gábor, a Faun főszereplője és Somlay Artúr, a legrutinosabb „mozizó". Először tán mindenkinek az tűnik fel a szereplőkön, hogy krétafehér az arcuk; míg a színpadon csaknem mindig piros árnyalatúra festik. Az egyenletes festés kiváltképp fontos. Rajnai két jelenet közben háromszor is leszólt a színpadról — Halló, a púdert! Somlaynak viszont épp a szeme körül volt nagy, mélyvörös karika s általában az egész maszk csaknem ellentétje a színpadinak. Az első magyar filmek főként azért buktak meg, mert a legkitűnőbb színészeknek sem volt fogalmuk arról, hogy az operatőr előtt egészen másképp preparálva kell megjelenni, mint a lámpás rivalda mögött. Márkus Emiliának és Hegedűs Gyulának volt egy-egy felejthetetlenül szép mozialakítása, de apró mozitechnikai hibák miatt az egésszel kudarcot vallottak. Bebizonyult, hogy másod harmadrangú színészeknek is meglepően nagy sikerük volt. ha megtanulták a mozi némely titkait és legjobb színészek csúfosan megbuktak a vásznon, ha megfelelő előkészület nélkül álltak a filmes gép elé. A háború kényszerleckéket is adott. Néhány csempészfilmet leszámítva, megszűntek számunkra a kitűnő amerikai és olasz filmek (ezek ma a legkülönbek világszerte) és a széleskörű szükséglet egyre nagyobb szabású hazai termelésre utalta a mozisokat. Lassanként tünedezett a mozi ripacskorszaka, amely négy-öt évvel, ezelőtt még javában virult nálunk. Passzióval játszanak ebben a forró katlanban, ha eszükbe jut. hogy még tavaly is miféle kalamitások árán sikerült némely filmet összecsapni. Tisztességes műterem híján, csaknem minden jelenetet a szabadban játszottak le, hogy a kép sötét ne legyen. — Gutaütésre játszottunk akárhányszor, — mondta Somlay. — Amikor például fújt a szél, hirtelen abba kellett hagyni és ha elállt, megint rohantunk a masina elé, hogy gyorsan lejátsszuk az illető jelenetet, mielőtt újra fújni kezd vagy beborul. Aki ezt az állandó küszködést nem látta, annak tulajdonképp nem volna szabad ítéletet mondani a régi filmjeinkről. A magyar filmipar most került arra a nagy útra, amelyen elválik, hogy csak háborús pótlékkal szolgál-e, vagy pedig teljesen leveri elsősorban a német filmet és aztán még nem egy fajta más gyártmányút is. Ma egész Németország és Ausztria szívesen látja a magyar filmeket, a tőkének sok milliója nem hiába veti rá magát a mozira, az új hóhértörvény: a moziszabályrendelet ellenére. Úgy látszik, bízik a magyar film jövendőjében és Wekerle ígéretében. Miután Wekerle határozottan megígérte, hogy a mozit államosítják, az egész szakmában nyugodtan készülnek messze nyúló tervekre. Biztosra veszik, hogy nem valósul meg az államosítás olyan formában.” (Színházi Élet, 1918/36)

Galéria

Vélemények

„A Corvin gyár Vajda László szcenáriumával Korda Sándor pompás rendezésében nagyszerű filmjátékot készített Knoblauch szellemesen fantasztikus darabjából. A film elénk hozza mindazt, amiről a darabban csak szó volt: az erdők mélyét faunokkal, nimfákkal, a pogány mesevilág egész birodalmát csodálatosan tiszta és szép felvételekben.”(Színházi Élet, 1918/38) 

„A magyar filmgyártás egyik legelső műintézete, a Corvin, a mely nagy programjában az irodalom remekeinek filmre alkalmazását tűzte ki céljául, vállalta A faun pompás témájának filmen való művészi földolgozását. Vajda László és Falk Richárd írták a szövegkönyvet. Korda Sándor pedig a rendezés nehéz munkáját oldotta meg. Hétfőn mulatja be művüket az Uránia. Annyit már most is jelezhetünk, hogy a magyar filmgyártás egyik klasszikus művét nyerte a Faun mesteri filmjében. Olyan produkció ez, amely a magyar filmet világversenyre teszi képessé: művészi érték van a rendezésében, fantázia a lendületében és poézis az elénk táruló, megelevenedő képekben. A faun pazar díszletei, a melyeket Márkus László tervezett, gyönyörű enteriőrjei finoman egészítik ki a szabadban rendezett jeleneteket. A faun szerepében Rajnai Gábor igazi kabinet alakitást nyújt, átszőve azzal a ragyogó derűvel, amely a Nemzeti Színház színpadán tette híressé őt.” (Budapesti Hírlap, 1918. szeptember 15.)

„A Corvin újjászületésében azt az okosságot látjuk, mellyel Korda felismerte, hogy nem igaz az, mintha a film holmi alsóbbrendű produkció lenne. Ellenkezőleg, szinte több a színpadi produkciónál is, ha azt vesszük számba, mi minden kell ahhoz, hogy egy igazán tökéletes művészi film jöjjön létre, mint amilyen a Faun is. Nem elég hozzá a pénz, a színészgárda, a szcenírozó, a rendező, mindez — az utóbbi éppen Korda személyében — megvolt már azelőtt is; de kell egy biztos ítéletű, kitűnő dramaturg, akit Vajda Lászlóban talált meg Korda és kell egy olyan széles skálájú színházi ember, mint amilyen Márkus László. Benne mindenből van valami, — hozzá, épen elég — van az íróból, a kritikusból, a festőből, a műépítészből, a rendezőből, ő, ha éppen egy gyár rászorulna, egymagában elégséges volna ahhoz, hogy lelke legyen egy-egy filmnek. És a Faun-nak ő a lelke. Az ő szuggesztiója folytán lehetett csak ennyire szép, ennyire megkapó ez a legújabb magyar film. És a művészete épen abban áll, hogy mindenki, akinek a filmhez köze van, a legjobbat tudja értékesíteni, amire csak képes. Vajda László szcenáriuma jobb minden eddiginél.” (Pesti Hírlap, 1918. szeptember 15.)

„(A Faun — filmen.) Meleg, tüntető ünneplésben részesítette hétfőn az Uránia premier közönsége a magyar filmipar legújabb, művészi filmjét, a Faun-t. Ha akkora sovinizmus volna bennünk, magyarokban, mint azt más országokban látjuk, akkor az ilyen premiert művészi eseményképpen ünnepelnénk. Nem egyszerű premierről van szó, hanem arról: micsoda mérföldcsizmákban jár a magyar filmgyártás, — az egyetlen magyar ipar, amely mindenféle kormánytámogatás nélkül, pusztán a maga erejéből és a magyarság művészi érzékének, szellemének szárnyán oly hatalmas lendületet nyert. Ennek a mi sokat küzdő művész életünknek vörös dátumai közé tartozik az Uránia tegnapi premierje, A Faun valóban mesteri film. Rendezése, művészeinek játéka, látványosságának szépségei messzi fölül emelik a külföld tömegtermelése fölé.” (Budapesti Hírlap, 1918. szeptember 17) 

„Szinte nem remélt tetszés mellett pergett le a Corvin-filmgyárnak ez az újabb produktuma, amelynek megjelenését a napisajtó egyhangú lelkes elismeréssel fogadta. Ez a mozgófénykép tényleg a ma már mondhatni klasszikusan fejlett magyar filmcsinálás legreprezentatívabb alkotása, amely nemcsak idehaza, de az ország határain túl is, messze külföldön fog dicsőséget hozni a hazai kinematográfia tökéletesen fejlett nemes ügyére. A faun-t a Corvin-filmgyár kiváló dramaturgja, Vajda László írta át filmre Falk Richárd társaságában. Az átültetők szcenáriuma meglepően sikerült, tökéletes irodalmi munka. Bő fantáziával, rafinált filmszcenikai trükkökkel transzponálták a vászon számára Knoblauch zseniálisan elgondolt színdarabját a magyar mesterei, a filmcsinálás művészetének. A filmen megelevenedik mindaz, amit a színpadi mű csak sejtett velünk, a film a rendezésére álló határtalan eszközök és lehetőségek révén elénk tárja a darab összes, eddig rejtett szépségeit és fantasztikumát.
Pazar, szinte káprázatos látványosság a filmnek különösen az első része, amely a faunok és nimfák színes, eleven erdei társaságát varázsolja elénk. Egymást követik a csodás, szép jelenetek, mindmegannyi elképzeléseink tökéletes megelevenedése. Korda Sándor rendezte ezt a filmet s a szcenírozók kifogástalan munkáján kívül őt illeti elismerésünk oroszlánrésze, őt, aki hihetetlen ötletgazdagsággal, óriási filmrutinnal, filmérzékkel és intelligenciával csinálta meg a Knoblauch-darab filmmását, amely a maga különös illusztrálásával szebben, érdekesebben és bravúrosabban hat, mint az eredeti mű. Korda Sándor rendezői munkája abszolút kifogástalan. A darab közreműködőinek játékáról is a legteljesebb dicséret hangján kell szólnunk. A két főszereplő: Rajnai Gábor és R. Lenkeffy Ica kiforrott filmművészetük legjavát adják ezúttal. Rajnai fizikailag is hallatlanul briliáns alakítása nemcsak a nagyközönség körében, hanem a szakemberek előtt is bámulatos hatást gyakorolt. R. Lenkeffy Ica pedig ez alkalommal talán még talentumosabbnak és szebbnek látszott, mint eddigi filmjeinken De a többi szereplők is: Somlai Artúr, Gyárfás Dezső, Horváth Jenő, Bartos Gyula és Hajdú József mind-mind elsőrangúak.
A faun technikai tekintetekben is a legmagasabb nívón áll. Fotográfiája kristályosan tiszta és szinte plasztikus, ami csak előnyére szolgál a Márkus László által tervezett rendkívüli pazar és stílszerű interiőröknek, amelyek a ragyogó fotográfiájuk révén művészi hatásaikkal teljes mértékben jutnak érvényre.” (Mozihét, 1918/38)