Somogyi Éva

Somogyvári Rudolf

Somogyi Nusi
színésznő

Születés: Budapest, 1896. március 3.
Halálozás: Budapest, 1963. október 8.

Eredeti neve: hollósi Somogyi Anna
Szülei: hollósi Somo­gyi István szűcsmester, Mesterházy Anna
Lakása: Budapest VIII. Szentkirályi utca 6. (1929), XXII. Saskő utca 3. (1963)

1907-ben végezte el az Országos Színészegyesület színiiskoláját és Mariházy Kövér Miklós kecseméti társula­tának lett a tagja. 1910-től a szegedi Vígszínpadon, majd a budapesti Király Színház, Népopera, a húszas évek folya­mán a Blaha Lujza Színház szerződtette. 1928-ban Bécsben vendégszerepelt. 1931-1935 között a Fővárosi Operettszín­házban és 1933-1940 között a Royal Orfeumban lépett fel. 1939-ben a Márkus Parkszínház, 1941-ben a Madách, 1942-ben a Vidám Színház tagja volt. 1943-44-ben a Fővárosi Ope­rettszínházban játszott. 1945-ben az Igazolóbizottság három évre eltiltotta, mert „fanatikus Hitler-imádó”. Ehhez ké­pest már 1946-tól újra felléphetett az Operettszínházban. 1947-ben a Medgyaszay Színház, 1951-ben a Kisvarieté, majd a Népvarieté tagja volt. 1954-től a Fővárosi Operett-, 1957-1959 között a Blaha Lujza Színházban játszott, ezután nyu­galomba vonult.

1929. július 26-től rövid ideig uzoni gróf Béldi Ferenc földbirtokos felesége volt.

Játszott már némafilmekben is, hangosfilmen epizodista, gyak­ran játszott szabadszájú idősebb szobalányokat, komornákat (Bűnös vagyok, Egy szoknya, egy nadrág). 1952-től haláláig kapott még kisebb filmszerepeket (Állami áruház, A csoda­csatár, Külvárosi legenda, stb.).

A húszas évek emancipált modern nőalakja volt, aki a magánéletben is ismert volt arról, hogy saját kocsiján gyakran indult hazai autóversenyeken és lóversenyeken.

Filmszerepei:

  1. Harrison és Barrison (1917)
  2. Harrison és Barrison II. (1918) - Jappi
  3. Mary Ann (1919) - Rosie
  4. Fehér rózsa (1919) - rabnő
  5. Liliom (1919)
  6. Se ki, se be!  (1919) - Brown felesége
  7. Az ördög mátkája (1926)
  8. Lila akác (1934) - Mili, virágárus
  9. Café Moszkva (1935) - kasszírnő
  10. Szenzáció! - A késdobáló (1936) - Szálka Leóné
  11. Pes­ti mese (1937) - az artista felesége
  12. Toprini nász (1939) - Natasa, mulatós
  13. Mindenki mást szeret (1940) - jegyzőné
  14. Cserebere (1940) - Balázs Panni anyja
  15. Ismeretlen ellenfél (1940) - Bözsi, pincérnő
  16. A szerelem nem szégyen (1940) - Julis, szakácsnő Tormaynál
  17. Akit elkap az ár (1941) – Eveline
  18. Magdolna (1941) - Mici, fodrásznő
  19. Bűnös vagyok! (1941) - Teri, szobalány
  20. Ne kérdezd, ki voltam (1941) - Juliska, szobaasszony
  21. Szabotázs (1941)
  22. Szíriusz (1942) - hercegnő
  23. Fráter Lóránd (1942) - Tercsi
  24. Alkalom (1942) - Sugárné, vendég az estélyen
  25. Külvárosi őrszoba (1942) - Gáspár mama, kocsmárosné
  26. Annamária (1942) - Boris, házvezetőnő
  27. Heten, mint a gonoszok (1942) - kasszás hölgy a vidámparkban
  28. A láp virága (1942) - Mihályi Sándorné
  29. Egy szoknya, egy nadrág (1943) - Carmencita, Juarez Dulcinea komornája
  30. Tilos a szerelem (1943) - Kerekes Judit egyik nagynénje
  31. Ragaszkodom a szerelemhez (1943) - Török Bálintné Ilonka, Vali anyja
  32. Orient express (1943) - Gizella, Boda Géza nagynénje
  33. Megálmodtalak (1943) - Harsányiné, Helén anyja
  34. Fehér vonat (1943)
  35. Gazdátlan asszony (1944) - Alíz anyja, vendég Pártoséknál
  36. Zöld, sárga, piros (1948)
  37. Különös házasság (1951)
  38. Déryné (1951)
  39. Állami áruház (1953) - árufelhalmozó
  40. Fel a fejjel (1954)
  41. Budapesti tavasz (1955)
  42. Ünnepi vacsora (1956)
  43. Szakadék (1956)
  44. Dollárpapa (1956)
  45. A Csodacsatár (1956)
  46. Gábor diák (1956)
  47. A tettes ismeretlen (1957)
  48. Külvárosi legenda (1957)
  49. Két vallomás (1957)
  50. Dani (1957)
  51. Égi madár (1958)
  52. Micsoda éjszaka! (1958)
  53. Szent Péter esernyője (1958)
  54. Vörös tinta (1959)
  55. Tegnap (1959)
  56. Felfelé a lejtőn (1959)
  57. Fekete szem éjszakája (1959)
  58. Szerelem csütörtök (1959)
  59. Akiket a pacsirta elkísér (1959)
  60. Gyalog a mennyországba (1959)
  61. Kálvária (1960)
  62. Rangon alul (1960)
  63. Légy jó mindhalálig (1960)
  64. Megöltek egy lányt (1961)
  65. Ígéret földje, Az (1961)
  66. Nem ér a nevem (1961)
  67. Jó utat, autóbusz (1961)
  68. Amíg holnap lesz (1961)
  69. Mici néni két élete (1962)
  70. Az Aranyember (1962)
  71. Hattyúdal (1963)
  72. Bálvány (1963)
  73. Szélhámosnő (1963)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (házassági halotti)

Galéria