Gaál Annie

Gaál Franciska

Gaál Béla
rendező, forgatókönyvíró, színész

Születés: Dombrád, 1893. január 2.
Halálozás: Bad Arolsen (Németország), 1945. február 17.

Eredeti neve: Goldstein Béla
Szülei: Gál (Goldstein) Miksa Pinkász gazdász, Grossmann Malvin
Lakása: Budapest VI. Izabella utca 62. (1929), II. Fillér utca 2/6. (1944)

Budapesten jogot hallgatott, majd az Országos Színészegyesület színiiskoláját végezte el 1913-ban. Előbb Szatmárnémetiben színész, és a Szinház című képes hetilap szerkesztője, majd Győrött rendező. 1915-ben a Vígszínház szerződtette, közben bevonult és a világháborúban súlyosan megsebesült. 1919 márciusától októberig a Madách Színház igazgatója és rendezője, 1920-tól 1927-ig a Star filmgyár rendezője volt. Ezután visszatért a színházhoz és 1927-től 1929-ig a Belvárosi Színház főrendezője. A hangosfilm megjelenésekor érdeklődése ismét a film felé fordult: forgatókönyvíró és rendező lett. Az 1920-as évek közepétől magániskolát tartott fenn, 1934-től 1939-ig az Országos Filmegyesület Filmművészeti Iskolájának tanára és igazgatója volt. A Magyar Filmegyesület ügyvezető alelnöke, a Magyar Filmotthon társelnöke volt hosszú időn át. Deportálták és  egy észak-német koncentrációs táborban gyilkolták meg.

Felesége Luczai Teréz (1906-) volt, akit 1929. november 19-én vett el.

A 20-as években a Zilahy Lajos forgatókönyve alapján készített Rongyosok c. bohózattal vonta magára a figyelmet, a hangos korszakban az utólag hangosított, 1929-es Csak egy kislány van a világon, majd a minden későbbi vígjáték mintájának tekintett Meseautó aratott frenetikus sikert, valamint A csúnya lány és a Budai cukrászda is emlékezetes maradt. Művészi igénnyel filmesített meg Jókai-regényeket (Az új földesúr, Az aranyember).

Rendező:

  1. A Vörösbegy (1920)
  2. Diadalmas élet (1923)
  3. Csak nővel ne! (1924)
  4. Rongyosok (1925)
  5. A csodadoktor (1926, Major Dezsővel és Rátkai Mártonnal)
  6. A csárdáskirálynő (1927, Hanns Schwartz-cal)
  7. Link és Flink (1927, szkeccs)
  8. Csak egy kislány van a világon (1929)
  9. Csókolj meg, édes! (1932)
  10. Hacsek a korzón (1933, rövid)
  11. Filléres gyors (1932)
  12. Vica, a vadevezős (1933)
  13. Mindent a nőért! (1933-34, Cziffra Gézával)
  14. Rotschild leánya (1934)
  15. Az új rokon (1934)
  16. Helyet az öregeknek (1934, magyar-osztrák)
  17. Meseautó (1934)
  18. A csúnya lány (1935)
  19. Budai cukrászda (1935)
  20. Címzett ismeretlen (1935)
  21. Az új földesúr (1935)
  22. Évforduló (1936)
  23. Az aranyember (1936)
  24. Pesti mese (1937)
  25. Hotel Kikelet (1937)
  26. Mai lányok (1937)
  27. Maga lesz a férjem (1937)
  28. Az ember néha téved (1937)
  29. Érik a búzakalász (1938)
  30. János vitéz (1938)

Rendezőasszisztens:

  1. Rákóczi induló (1933, magyar-német-osztrák)
  2. Ida regénye (1934, Renner Endrével)

Forgatókönyvíró:

  1. Diadalmas élet (1923, Zsoldos Andorral)
  2. Csak nővel ne! (1924)
  3. Csókolj meg, édes! (1932, Emőd Tamással, Harsányi Zsolttal és Vadnay Lászlóval)
  4. Vica, a vadevezős (1933)
  5. Budai cukrászda (1935, Zágon Istvánnal)
  6. Az új földesúr (1935, Hunyady Sándorral)
  7. Az aranyember (1936, Hevesi Sándorral)
  8. Maga lesz a férjem (1937)

Filmszerepei:

  1. Ha majd béke lesz (1916, szkeccs)
  2. Harrison és Barrison (1917)
  3. Harrison és Barrison II. (1918)
  4. Nick Winter négy új kalandja 1. rész Csavarszorítóban (1920) - Guth
  5. Nick Winter négy új kalandja 2. rész Éjjeli madarak (1920) - Guth
  6. Csókolj meg, édes! (1932) - filmrendező

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (születési házassági halotti) ♦ Színházi Élet, 1936/39.

Galéria