Bókay János

Bondy István

Bolváry Géza
színész, forgatókönyvíró, rendező

Születés: Budapest, 1897. december 26.
Halálozás: Rosenheim (NSZK), 1961. augusztus 10.

Eredeti neve: Bolváry Zahn Géza Gyula Mária
Szülei: Bolváry Zahn Dénes részvénytársasági igazgató, Szabó Mária Anna
Öccse: Bolváry Ferenc zeneszerző, a Magyar Nemzeti Bank főtisztviselője
Lakása: Budapest VIII. Kisfaludy utca 28/b. (1922)

Eredetileg festőművésznek készült. Az I. világháború idején Ludovika Akadémiát végzett és századosként szolgált a fronton a háború végéig, amelyben meg is sebesült. Ezután újságíró, 1919-ben a Tanácsköztársaság idején statisztaként került a filmhez, majd a Star filmgyár dramaturgja és rendezője lett. 1922-től Németországban, majd az NSZK-ban élt és rendezett.

1922. február 5-én feleségül vette Mattyasovszky Ilonát, a magyar némafilmek egyik sztárját, akitől 1943-ban megözvegyült.

Eleinte magyar némafilmek biztos mozgású főszereplője, majd sikeres rendezője lett. 1922-ben a müncheni Emelka-filmgyár hívta meg, majd Berlinben és Bécsben rendezett. Első nagy sikere 1930-ban a Szívek szimfóniája (Zwei Herzen im ¾ Takt) volt, majd több vígjátékot rendezett (Egy dal, egy csók, egy lány, Szerelemmel vádollak, stb.). 1937 októberében Budapesten feleségével megalapította a rövid életű Spectrum Film Kft.-t, amely a két verziós (magyar-német) Tiszavirág c. filmet gyártotta. Az ötvenes években az NSZK- ban rendezett még vígjátékokat (Magányos szív, Halhatatlan szerelem).

Szereplő:

  1. A csöppség (1919)
  2. Tilos a csók (1919)
  3. Jön a rozson át (1919) - Tempest György, a lelkész fia
  4. A tizennegyedik I-II. (1920) - Yokuma báró kínai miniszter
  5. Gyermekszív (1920) - Károly tengerésztiszt
  6. Játék a sorssal (1920) - Giffles titkár
  7. Lengyelvér I-II. (1920) - Donáth herceg

Forgatókönyvíró:

  1. A kétarcú asszony (1920)
  2. A tisztesség nevében (1920)
  3. Tavaszi szerelem (1921)
  4. Az eltiltott csók (1923)
  5. Egy fiúnak a fele (1924)
  6. Tiszavirág (1938, magyar-német, Bibó Lajossal, H. G. Kernmayerrel és Várady Szabó Sándorral)

Művészeti vezető:

  1. Pardon, tévedtem! (1933, magyar-amerikai-német)

Rendező:

  1. A kétarcú asszony (1920)
  2. A megfagyott gyermek (1921, Balogh Bélával)
  3. Tavaszi szerelem (1921)
  4. Meseország (1922)
  5. Az eltiltott csók (1923)
  6. Egy fiúnak a fele (1924)
  7. Noszty fiú esete Tóth Marival (1927-28)
  8. Tiszavirág (1938)

Műve: A filmszínész (Budapest, 1921.)

 Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (születési házassági)

Galéria