Pataky Kató

Patkós György

Pataky Miklós
színész

Születés: Budapest, 1899. július 29.
Halálozás: Budapest, 1949. május 21.

Szülei: Pakur Béla, Fekete Julianna
Felesége: Lantos Klára
Lakása: Budapest VII. Vilma királynő út 3. (1949)

Rózsahegyi Kálmánnál tanult. A húszas években Makón, Újpesten, Győrött, Pécsett játszott. 1928-29-ben az Országos Művész Színház színésze és rendezője, 1929-30-ban a Belvárosi, 1935-től 1940-ig a Magyar, 1940-41-ben a Magyar és Andrássy, 1941-42-ben az Andrássy úti Színház, 1942-43-ban a Fővárosi Operett-, 1943-44-ben az Új Magyar Színház tagja volt. 1945-től a Nemzeti Színházban játszott, emellett 1946-ban a Béke, 1948-ban a Művész Színházban lépett fel.

Markánsan megformált karakterszerepei nagy sikert arattak, gyakran játszattak vele ügyvédet (Pillanatnyi pénzzavar, Karosszék, Pista tekintetes úr, Makacs Kata, Zenélő malom). Az 1939-es Karosszék és az 1943-as Sári bíró c. produkciók főszereplője volt. 1948-ban még játszott a Tűz c. filmben, majd utolsó szerepe a Talpalatnyi föld könyörtelen intézője.

Filmjei:

  1. Pogányok (1936) - táltos
  2. Torockói menyasszony (1937) - szökött katona
  3. Viki (1937) - Péteri, Feri párbajsegéde
  4. Hotel Kikelet (1937) - Mária ügyvédje
  5. Mámi (1937) - rendőr
  6. Két fogoly (1937) - tiszt
  7. Tokaji rapszódia (1937) - alkalmazott Baracskay birtokán
  8. Pillanatnyi pénzzavar (1937-38) - ügyvéd
  9. Az örök titok (1938)
  10. Elcserélt ember (1938) - őrnagy
  11. 13 kislány mosolyog az égre (1938) - a divatáruház igazgatója
  12. Magyar feltámadás (1938-39) - börtönigazgató
  13. Bors István (1938-39)
  14. 5 óra 40 (1939) - államrendőrségi detektív
  15. Karosszék (1939) - Dr. Bihari Károly ügyvéd
  16. A miniszter barátja (1939) - aminiszter titkára
  17. Semmelweis (1939) - Dr. Skoda belgyógyász
  18. Sárga rózsa (1940) - lódoktor
  19. Leányvásár (1941) - rendőrfőnök
  20. András (1941) - Berend jogtanácsos
  21. Három csengő (1941) - szállodadetektív
  22. Az ördög nem alszik (1941) - komornyik
  23. Kísértés (1941) - igazgató
  24. Dr. Kovács István (1941) - Tihaméri, tanár
  25. Egy asszony visszanéz (1941-42) - színész
  26. Negyedíziglen (1942) - főszolgabíró
  27. Jelmezbál (1942) - detektív
  28. Férfihűség (1942) - főpincér
  29. Keresztúton (1942) - szállodatitkár
  30. Pista tekintetes úr (1942) - ügyvéd
  31. Ópiumkeringő (1942) - rendőrtanácsos
  32. Szeptember végén (1942)
  33. Házassággal kezdődik (1942-43) - rendőrfogalmazó
  34. Jómadár (1943) - főszolgabíró
  35. Makacs Kata (1943) - Dr. Fekete ügyvéd
  36. Kerek Ferkó (1943) - Fekete, tanácstag
  37. Zenélő malom (1943) - Szigethy Tamás közjegyző
  38. És a vakok látnak... (1943) - Dr. Benkő Albert ügyvéd
  39. Menekülő ember (1943) - Zentay méltóságos úr
  40. Sári bíró (1943) - Pengő Kovács
  41. Örök március (1943, rövid)
  42. Gazdátlan asszony (1944) - rendőr
  43. Tűz (1948)
  44. Talpalatnyi föld (1948) - számtartó úr

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon / FamilySearch (halotti)