Pataky Miklós

Paul Tibor

Patkós György
forgatókönyvíró, producer gyártásvezető, rendező

Születés: Técső (ma: Ukrajna), 1906. augusztus 9.
Halálozás: Máramarossziget (ma: Románia)

A pécsi egyetem bölcsészettudományi karán végezte tanulmányait, majd újságíró és színikritikus lett. 1935-1938-ig a Nemzeti Színház titkára, 1939-ben a Belvárosi Színház igazgatója lett. Mivel azonban a színházat mozi céljaira adta bérbe, a Színészkamara fegyelmi bizottsága felfüggesztette. 1941-től a Miniszterelnökség, 1942-től a Nemzetvédelmi és Propagandaügyi Minisztérium filmosztályát vezette. A II. világháború után Erdélyben telepedett le, 1955-1957 között a kolozsvári Állami Magyar Színház rendezője volt, 1958-tól a sepsiszentgyörgyi színházban dolgozott.

1939-ben megalapította a Népfilm Kft. filmcéget, amely Kodolányi János Földindulás c. művét vitte filmre. 1942-ben saját művéből írta a híres szovjetellenes propagandafilmet, a Negyedíziglen c. produkciót. 1944-ben ő rendezte (a valóságban inkább Morell Mihály segédrendező) A két Bajthay c. filmet.

Forgatókönyvíró:

  1. Földindulás (1939, Kodolányi Jánossal)
  2. Negyedíziglen (1942, Hosszu Zoltánnal)
  3. Futótűz (1943, Szabó Ilonkával)
  4. A két Bajthay (1944, Bozi Ferenccel)
  5. Kisdobos (1944, rövid)
  6. Ábel a rengetegben (1941, nem valósult meg)
  7. Angyalföld (1941, nem valósult meg)
  8. Tiszaeszlár (1944, Dövényi Nagy Lajossal, nem valósult meg)

Gyártásvezető:

  1. Földindulás (1939)

Producer:

  1. Földindulás (1939)

Rendező:

  1. A két Bajthay (1944)
  2. Kisdobos (1944, rövid)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Mozi Újság 1944/11.