Eredeti neve: Molnár János
Szülei: Molnár János posta és távirda szolga, Szántó Anna kávémérő
Bátyja Makláry Zoltán színész
Lakása: Budapest VII. István u. 28. (1907), Pestújhely, Gróf Serényi János u. 42. (1938)
Kitüntetése: Érdemes művész (1969)
1929-1931 között két évet végzett a Színművészeti Akadémián, de már 1927-től a Vígszínházban lépett fel. Vidéki évek után 1936-tól a Bárdos Artúr-féle Belvárosi Színházban, 1937-38-ban a Művész Színházban lépett fel. 1939-40-ben a Magyar és az Andrássy, 1942-1944 között az Andrássy Színház tagja volt. 1945-től 1971-es nyugdíjba vonulásáig a Nemzeti Színház művésze volt.
Felesége Kiricsi Klára volt.
Főleg drámai szerepekben tűnt ki, emlékezetes alakítása az Emberek a havason vasúti kalauza, illetve a Külvárosi őrszoba c. filmben Lengyel Karcsi, a rablógyilkos. 1945 után még többet szerepelt, ezen időszakban markáns alakítást nyújtott a Teljes gőzzel és a Két félidő a pokolban c. filmekben.
Filmszerepei:
- A leányvári boszorkány (1938) – lámpagyújtogató
- Két lány az utcán (1939) – munkafelügyelő az építkezésen
- Vissza az úton (1940)
- Szabotázs (1941)
- Csákó és kalap (1941)
- Miért? (1941) – hivatalszolga
- Az utolsó dal (1941) – Bokor Sándor, Fehér titkára
- Emberek a havason (1941-42) – kalauz
- Házasság (1942) – pincér a Grillben
- Külvárosi őrszoba (1942) – Lengyel Karcsi, rablógyilkos
- A harmincadik... (1942) – bányász
- Annamária (1942) – Tommy
- A tökéletes család (1942) – Oktáv, inas
- Tessék jegyet váltani (1942, rövid)
- Házassággal kezdődik (1942-43) – János, Gáspár inasa
- Orient express (1943) – Holló, cseléd Török birtokán
- Aranypáva (1943) – Rudi, bohóc
- Kettesben (1943) – csónakkölcsönző
- Egy nap a világ (1944)
- Vihar után (1944) – rendőr az őrszobán
- Ludas Matyi (1949) - paraszt
- Úri muri (1949) - Csugari, béres
- Teljes gőzzel (1951) - Faragó, mozdonyvezető
- A harag napja (1953) - Béli
- Föltámadott a tenger (1953) - székely paraszt
- Kiskrajcár (1953) - kubikus
- Rákóczi hadnagya (1953) - István bátya, paraszt
- A bűvös szék (1954, rövidfilm) - Marci, altiszt
- Fel a fejjel (1954)
- Rokonok (1954) – kisbérlő
- Az élet hídja (1955) - hídépítő munkás
- Karikák (1955, vizsgafilm) - mutatványos (karikadobálós)
- Körhinta (1956) - elszámoltatóbizottság tagja
- Különös ismertetőjel (1956)
- Tanár úr kérem... (1956)
- Dollárpapa (1956) - kocsis
- A csodacsatár (1956) - cipőpucoló
- Keserű igazság (1956)
- Bakaruhában (1957) - német katona
- A császár parancsára (1957)
- Külvárosi legenda (1957) - Kovács bácsi
- A nagyrozsdási eset (1957)
- Égi madár (1958) - Lídia apja
- Vasvirág (1958)
- Razzia (1958)
- Don Juan legutolsó kalandja (1958)
- Tegnap (1959)
- A harminckilences dandár (1959) - tanyai paraszt
- Álmatlan évek (1959)
- Csempészek (1959)
- Kard és kocka (1959) - paraszt
- A fekete szem éjszakája (1959)
- Málusi dal (1959)
- Szerelem csütörtök (1959) - házmester
- Pár lépés a határ (1959)
- Gyalog a mennyországba (1959)
- A megfelelő ember (1960)
- Virrad (1960)
- Kálvária (1960) - Kovács
- Fapados szerelem (1960) - cipész
- Próbaút (1961)
- Alba Regia (1961)
- Négyen az árban (1961)
- Dúvad (1961)
- Csutak és a szürke ló (1961)
- Puskák és galambok (1961)
- Katonazene (1961)
- Két félidő a pokolban (1961) - Holup őrmester
- Jó utat, autóbusz (1961)
- Mindenki gyanús (1961, TV film) - könyvelő
- Közbeteg (1962, TV film)
- Házasságból elégséges (1962) - nagypapa
- Áprilisi riadó (1962)
- Amíg holnap lesz (1962)
- Húsz évre egymástól (1962)
- Fagyosszentek (1962)
- Rendszáma ismeretlen (1963, TV film)
- Asszony a telepen (1963)
- Tücsök (1963)
- Hattyúdal (1963)
- Mit csinált Felséged 3-tól 6-ig? (1964)
- Rab Ráby (1964, TV film)
- Húsz óra (1965)
- A kőszívű ember fiai (1965)
- A tizedes meg a többiek (1965)
- Pirostövű nád (1965, Tv film)
- Titkok éjszakája (1966, TV film)
- Az igazságtevő (1966, TV film)
- Fény a redőny mögött (1966)
- Barbárok (1966)
- Budapesten harcoltak (1967, TV film)
- Édes és keserű (1967)
- ...Hogy szaladnak a fák! (1967)
- A múmia közbeszól (1967)
- Az özvegy és a százados (197)
- A koppányi aga testamentuma (1967)
- Cseppben a tenger (1968, TV film)
- A veréb is madár (1968)
- Kártyavár (1968)
- Fiúk a térről (1968)
- A két csaló (1968)
- Virágvasárnap (1969)
- Rózsa Sándor (1971, TV-sorozat)
- Csárdáskirálynő (1971)
- Vidám elefántkór (1971, TV film)
Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (születési)