Hidvéghy Ernő

Hilbert Ede

Hidvéghy Valéria
színésznő

Születés: Budapest, 1914. június 12.
Halálozás: Palm Beach Gardens, Florida (USA), 2011. július 14.

Eredeti neve: Hoecker Hidvégi Valéria
Szülei: Hoecker Henrik Ignác gépészmérnök, Kováts Julianna
Nagynénje: Törökné Kovács Hermin írónő

Apai ágon holland eredetű. Az Orsolya-rendi gimnázium elvég­zése után szülei kívánságára tanítónői oklevelet szerzett, ezután iratkozott be a Színiakadémiára, amit 1939-ben vég­zett el. Kiss Ferenc igazgató javaslatára vette fel a „Hidvé­ghy” művésznevet, ami apja első feleségének neve volt. 1939-1941 között a Vígszínház és a Pesti Színház, majd 1941-1943 között az Új Magyar Színház tagja volt, főként társalgási darabokban, vígjátékokban szerepelt. 1943-44-től már kevésbé vállalt film- és színházi szerepe­ket, inkább írással foglalkozott, rendszeresen jelentek meg novellái a Független Magyarország c. lapban és a Magyar Játékszín c. színházi újságban. 1946-ban egy próbaszerző­dés végett Párizsban töltött négy hetet, visszatérve letartóztatták kémkedés vádjával, megjárta az Andrássy út 60-at. Ezután végleg elhagyta Magyarországot.

1945 júniusá­ban feleségül ment Jakabffy Tibor földbirtokoshoz, akitől egy évvel később elvált. 1947-ben férjhez ment Gábriel Pas­cal magyar származású neves angol producerhez, akiről köny­vet is írt „The Disciple and His Devil” címmel. A világhírű író, George B. Shaw (akivel férje együtt dolgozott) a mú­zsájának tekintette. Pascal 1955-ben bekövetkezett halála után George T. Delacorte New York-i könyvkiadó-tulajdo­nos felesége lett, akitől 1991-ben szintén megözvegyült.

Már 1936-tól kapott filmszerepeket mint színiakadémista: ekkor még jelentéktelen mellékszerepeket (szobalány, cse­léd, virágárus, stb.) alakított, 1939-től kap másodfőszerepe­ket, 1940-1944 között több film főszereplője: fiatal leányokat formált meg, ismertebb szerepei az Afrikai vőlegény Szalkay Mancija, az Egy bolond százat csinál Lilije, a Ragaszko­dom a szerelemhez Török Valija. Az 1940-es Lángok Évája­ként a velencei Biennálén is sikert aratott.

Szerepei:

  1. Duna­parti randevú (1936) - cselédlány
  2. Pogányok (1936)
  3. Szerelemből nősül­tem (1937) - Bözsi, Péterék szobalánya
  4. A kölcsönkért kastély (1937) - Gruber egyik rokona
  5. Maga lesz a fér­jem (1937) - Dr. Dobokay szobalánya
  6. Tokaji rapszódia (1937)
  7. Egy lány elindul (1937) - munkáslány
  8. A harapós férj (1937) - virágáruslány
  9. Marika (1937) - Zsófi, Orbán szobalánya
  10. Magdát kicsapják (1937-38)
  11. Pillanatnyi pénz­zavar (1937-39) - hivatalnoknő
  12. Te csak pipálj, Ladányi! (1938) - cselédlány Tamássynénál
  13. Döntő pil­lanat (1938) - Gittuci, Cilike barátnője
  14. Fekete gyémántok (1938) - Zsotér Marica, munkáslány a bányában
  15. Megvédtem egy asszonyt (1938)
  16. Papucshős (1938) - vendég Ráczéknál
  17. Péntek Rézi (1938) - Dr. Megyeri József ügyvéd titkárnője
  18. Bor­csa Amerikában (1938) - szobalány a hajón
  19. Azurexpress (1938) - velencei szobalány
  20. Érik a búzaka­lász (1938)
  21. Varjú a toronyórán (1938) - Boriska, Lenke barátnője
  22. Szegény gazdagok (1938) - Mariora, Juon Tare hegyi pásztor felesége
  23. A pusztai királykisasszony (1938) - Julis, Balajthyék szobalánya
  24. Fehérvári huszá­rok (1938) - cselédlány Selmeczyéknél
  25. Szervusz, Péter! (1939) - lány a mosodából
  26. 5 óra 40 (1939) - Paulette, Melotti barátnője
  27. Az utol­só Wereczkey (1939) - Bébi, Miklóssy István barátnője
  28. Zúgnak a szirénák (1939)
  29. Bercsényi huszárok (1939) - Piri, Éva barátnője
  30. Fűszer és csemege (1939-40) - Kató, Aladár menyasszonya, majd felesége
  31. Erdélyi kas­tély (1940) - Eveline
  32. Zavaros éjszaka (1940) - Manci, betörő
  33. Lángok (1940) - Bogáti Éva, Barbara mostohalánya
  34. Szeres­sük egymást (1940) - Monostori Judit titkárnő
  35. Akit elkap az ár (1941) - Horváth Ilonka
  36. András (1941) - Szalkay Lili, Szalkay Gusztáv vezérigazgató lánya
  37. Szabotázs (1941)
  38. Lelki klinika (1941) - Sásdy Edit
  39. Életre ítéltek! (1941) - Kőrössy Margit, a textilgyáros lánya
  40. Kadettszerelem (1942) - Horváth Annus
  41. Őrségváltás (1942)
  42. Gyávaság (1942) - Trude
  43. Egy bolond százat csinál (1942) - Lili, egy "kedves szabadúszó"
  44. Ragaszkodom a szerelem­hez (1943) - Török Vali, Árpád titkárnője, majd Bajor menyasszonya
  45. Futóhomok (1943) - Bosnyák Aranka, tanítónő
  46. Afrikai vőlegény (1944) - Szalkay Manci
  47. Má­sodik Magyar Kívánsághangverseny [befejezetlen] (1944)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (születési)

Galéria