Hajmássy Lajos

Hajnal György

Hajmássy Miklós
színész

Születés: Zalaegerszeg, 1900. július 2.
Halálozás: Buenos Aires (Argentína), 1990. február 9.

Eredeti neve: Hagymássy Miklós László
Szülei: Hagymássy Gyula építész, Vogler Róza
Lakása: Budapest, V. Lipót körút 8. (1928)

A pécsi kadettiskola és a keszthelyi Gazdasági Akadémia elvégzése után gróf Károlyi István nagymágócsi uradalmában volt gazdatiszt, majd Rózsahegyi Kálmánnál folytatott színi tanulmányokat. Szegeden és más vidéki városokban szerepelt. Gaál Franciska fedezte fel, a Vígszínház tagja lett. 1933-34-ben a Fővárosi Operett-, 1936-37-ben a Magyar, 1937-től 1941-ig a Magyar- és Andrássy úti-, 1942-44 között az Új Magyar Színház tagja volt, de a Vígszínházban is fellépett. 1945 februárjától Bécsben, Passauban, Münchenben mint tábori színházigazgató működött. 1948-tól 1953-ig Argentínában a Magyar Színjátszó Társaság tagja volt. 1953-1959 között Brazíliában élt, 1959-ben visszaköltözött Argentínába, ahol ismét létrehozta a Magyar Színjátszó Társaságot, amelynek igazgatója, rendezője és időnként színésze volt. 1973-ban visszavonult. Idős korára tolószékbe kényszerült.

Első neje Somlay Júlia (szül. Miskolc, Borsod vm., 1906. jan. 18.) színésznő, Somlay Artúr színművész leánya volt, akit 1928. július 2-án vett el és akitől 1933-ban elvált.

1928-ban már szerepelt egy némafilmben (Zsuzsanna és a vének). Hatalmas termetét kihasználva eleinte boxbajnokokat, erős embereket játszattak vele, az 1939-es Az utolsó Wereczkey c. filmben kapta az első amorózó szerepet, amelyet még számos követett. Kedvenc sportja a vitorlázás volt, tagja volt a Balatoni Yacht Clubnak is, ezért 1944 körül egy játékfilm forgatókönyvét kezdte írni a balatoni vitrolázásról.

Szerepei:

  1. Zsuzsánna és a vének (1928)
  2. Az ellopott szerda (1933) - Rohr, német szappangyáros
  3. Rád bízom a feleségem (1937)
  4. Maga lesz a férjem (1937) - Bobby Barry, amerikai milliomos
  5. A pusztai királykisasszony (1938) - Jeromos herceg
  6. Magyar feltámadás (1938-39) - cseh járőr
  7. 5 óra 40 (1939) - Lapin, detektív
  8. Az utolsó Wereczkey (1939) - Miklóssy István
  9. Gyurkovics fiúk (1940-41) - Dumba, osztrák gárdatiszt
  10. Édes ellenfél (1941) - Dr. Bojár Kálmán
  11. Lesz, ami lesz! (1941) - Kádár András, textilmérnök
  12. Az ördög nem alszik (1941) - gróf Boroghy Péter
  13. Egy éjszaka Erdélyben (1941) - kancellár
  14. Miért? (1941) - Dr. Antal József
  15. Kísértés (1941) - Cornelius van Dusen, holland üzletember
  16. Gentryfészek (1941) - Völcsöky Pál
  17. Éjfélre kiderül (1941) - Sós Tibor, színész
  18. Kétezerpengős férfi (1942) - Dr. Sebesi Gáspár, ügyvéd
  19. 5-ös számú őrház (1942) - Török Kálmán, jegyző
  20. Csalódás (1942) - Hámor Ferenc, gyári vezérigazgató
  21. Gyávaság (1942) - Dr. Jakab Antal, egyetemi tanár
  22. Négylovas hintó (1942) - Regéczy Mihály
  23. Családunk szégyene (1942) - Buzdics, Csöpi vőlegénye
  24. A tökéletes család (1942-43) - Szabó Boldizsár, könyvügynök
  25. Házassággal kezdődik (1942-43) - Szalai Péter
  26. Legény a gáton (1943) - Félszemű
  27. A 28-as (1943) - Tóbiás Tóbiás, börtönigazgató
  28. Makacs Kata (1943) - Szabó Péter főmérnök
  29. Sziámi macska (1943) - Dr. Toronyi Pál, az Autókereskedelmi Kft. igazgatója
  30. Ágrólszakadt úrilány (1943) - Dr. Koltay Ádám
  31. A látszat csal (1943)
  32. Boldoggá teszlek (1944) - Szász Miklós mérnök
  33. Ez történt Budapesten (1944) - Dr. Orbóy István ügyvéd
  34. Szerelmes szívek - Tamás bácsi (1944) - az agglegény
  35. Azért is maradok! (1944, befejezetlen)

Forgatókönyvterve:

  1. Keszthelyi dal (1939)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Zalai Közlöny, 1939/75. p 4. ♦ Színházi Élet 1928/5. ♦ FamilySearch (házassági 1928)

Galéria