Kovács Imre

Kőváry Gyula

Kovács Károly
színész

Születés: Szilasbalhás, 1902. január 19.
Halálozás: Budapest, 1990. december 10.

Szülei: Kovács Károly, Somogyi Mária
Díjai: Érdemes művész (1957, 1967)
Lakása: Budapest, V. Sziget utca 2. (1929)

Rákosi Szidi színiiskoláját végezte 1922-ben, de már 1920-ban fellépett a szegedi színházban. A húszas évek első felében a Magyar-, a Renaissance- és az Országos Kamara Színház tagja, majd Győrött, Miskolcon és Szegeden játszott. 1932-től a Belvárosi-, 1934-től a Víg-, 1935-1944 között a Nemzeti Színház tagja volt. A háború után vidéken szerepelt. 1949-től az Ifjúsági-, 1954-től a Petőfi-, 1960-tól Jókai-, végül 1963-tól a Thália Színházban lépett fel.

Első felesége Dajka Margit, akit 1929. szeptember 17-én vett feleségül és akivel 1940-es válásukig együtt élt. 1943. júl. 1-én feleségül vette Simor Erzsi színművésznőt, akitől utóbb elvált.

1943 nyarának elején a Két szív c. olasz filmben Simor Erzsivel játszott együtt (itt ismerkedtek össze), majd 1943 augusztusában a Kettesben c. produkcióban ismét együtt szerepeltek, így mézesheteiket filmforgatással töltötték. Kimért stílusa elsősorban negatív figurákban érvényesült, pl. a Rákóczi nótája labanc Szakmáry Frigyese. Az 1944-es Madách-filmben Szontagh Pált alakította. 1952-től újra szerepelt filmen, sok produkcióban részt vett, rendszerint negatív figurákat alakítva. Ezen időszakból emlékezetes szerepe az Édes Anna Vizy doktora. Több televíziós és filmes produkcióban ő alakította Horthy Miklós kormányzót.

Szerepei:

  1. Elcserélt ember (1938) - Jánosi főhadnagy
  2. Borcsa Amerikában (1938)
  3. Magyar feltámadás (1938-39) - cseh katona
  4. Két lány az utcán (1939) - Lali, Gyöngyi régi barátja
  5. Hat hét boldogság (1939) - Borbély Franci, betörő
  6. Pénz beszél (1940) - Ardó Elemér, parkettáncos
  7. Premier a Nemzetiben (1941, rövid)
  8. A szűz és a gödölye (1941) - Huben Sándor fia
  9. Rákóczi nótája (1943) - Szakmáry Frigyes, Péter testvére
  10. Due cuori (1943, olasz)
  11. Kettesben (1943) - Tihamér, Zsuzsa vőlegénye
  12. Egy gép nem tért vissza (1943-44) - Benkov, hírszerző
  13. Madách - Egy ember tragédiája (1944) - Szontagh Pál, Madách barátja
  14. Nyugati övezet (1952)
  15. Föltámadott a tenger (1953) - Kovács Lajos, képviselő
  16. Ami megérthetlen (1954)
  17. Kétszer kettő néha öt (1954)
  18. Életjel (1955) - Cseke, főmérnök
  19. Szakadék (1956)
  20. A csodacsatár (1956)
  21. Nehéz kesztyűk (1957)
  22. Édes Anna (1958)
  23. Életünk ritmusa (1958, rövid) - Kemény Feri bácsi
  24. Kard és kocka (1959)
  25. Szegény gazdagok (1959)
  26. Sakknovella (1959, TV film)
  27. Alázatosan jelentem (1960)
  28. Légy jó mindhalálig (1960)
  29. A Noszty fiú esete Tóth Marival (1960)
  30. Puskák és galambok (1961)
  31. Délibáb minden mennyiségben (1962)
  32. Az aranyember (1962)
  33. A lóvátett város (1963, TV film)
  34. Fotó Háber (1963)
  35. A Tenkes kapitánya (1963-1964, TV-sorozat)
  36. Rab Ráby (1964, TV film)
  37. Húsz óra (1965)
  38. A tizedes meg a többiek (1965)
  39. Az asszony beleszól (1965, TV film)
  40. Pirostövű nád (1965, TV film)
  41. Kristóf, a magánzó (1965, TV film)
  42. A kőszívű ember fiai (1965)
  43. Hideg napok (1966)
  44. Fény a redőny mögött (1966)
  45. Szentjános fejevétele (1966)
  46. Kárpáthy Zoltán (1966)
  47. Barbárok (1966)
  48. Az orvos halála (1966)
  49. Miért beszél annyit Mrs. Piper?... (1967, TV film)
  50. Budapesten harcoltak (1967, TV film)
  51. Az özvegy és a százados (1967)
  52. Utószezon (1967)
  53. Mocorgó (1967, TV film)
  54. Baleset (1967)
  55. Sárga rózsa (1968, TV film)
  56. Kincskereső kisködmön (1968, TV-sorozat)
  57. Bánk bán (1968, TV film)
  58. Vigyori (1968, TV film)
  59. Egri csillagok (1968)
  60. Ráktérítö (1969, TV film)
  61. Pokolrév (1969)
  62. Alfa Romeó és Júlia (1969)
  63. A beszélő köntös (1969)
  64. Só Mihály kalandjai (1970, TV film)
  65. Szép magyar komédia (1970)
  66. Rózsa Sándor (1971, TV-sorozat)
  67. Egy óra múlva itt vagyok (1971, TV-sorozat)
  68. A halhatatlan légiós (1971)
  69. A fekete város (1971, TV film)
  70. Három affér (1972, TV film)
  71. Plusz-mínusz egy nap (1973)
  72. Hatholdas rózsakert (1973)
  73. Tűzoltó utca 25. (1973)
  74. Bolond és szörnyeteg (1973, TV film)
  75. Ki van a tojásban? (1974)
  76. Fürdés (1974, TV film)
  77. Autó (1974)
  78. Vivát, Benyovszky! (1975, TV-sorozat)
  79. Felelet (1975, TV-sorozat)
  80. Az Elnökasszony (1975, TV film)
  81. 141 perc a befejezetlen mondatból (1975)
  82. Asszony a viharban (1975, TV film)
  83. A dunai hajós (1975)
  84. Segesvár (1976)
  85. Le a cipővel! (1976, TV film)
  86. Hungária kávéház (1977, TV-sorozat)
  87. Budapesti mesék (1977)
  88. A szabadság katonái (1977, TV-sorozat)
  89. Ki látott engem? (1977)
  90. Októberi vasárnap (1979)
  91. Bizalom (1980)
  92. A Sipsirica (1980, TV-sorozat)
  93. Kojak Budapesten (1980)
  94. Színes tintákról álmodom (1980)
  95. Petőfi (1981, TV-sorozat)
  96. A pogány madonna (1982)
  97. Glória (1982, TV film)
  98. Mint oldott kéve (1983, TV-sorozat)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon / Wikipedia / IMDb / FamilySearch (házassági 1929)

Galéria