Kiss Lajos

Kiszely Ilona

Kiss Manyi
színésznő

Születés: Magyarlóna (ma: Románia), 1911. március 12.
Halálozás: Budapest, 1971. március 29.

Eredeti neve: Kiss Margit
Szülei: Kiss Lajos kántortanító, iskolaigazgató, kisbaconi Nagy Zsuzsanna tanítónő
Díjai: Jászai Mari-díj (1954), Kossuth-díj (1957), Érdemes művész (1962), Kiváló művész (1964), SZOT-díj (1970)
Lakása: Budapest, XII. Árnyas út 18. (bérvilla, 1934-1948), Budapest II. Széher út (bérvilla, 1948-kb. 1962), Budapest, II. Szépvölgyi út 4/a. (öröklakás, kb. 1962-1971)

Pedagógus szüleinek harmadik, legkisebb gyermeke volt. Szülei hamar elváltak és édesanyja hozzáment egy erdélyi földbirtokoshoz. A kislány neveltetését nagynénje és annak gróf férje finanszírozta, gyermekkora nagy rézét Zágonban töltötte. Tehetsége már kiskorában megmutatkozott. Hét éves korában fellépett Csikszentmártonban egy műkedvelői előadáson. Gimnáziumi tanulmányai után konzervatóriumot, majd színiiskolát végzett. 1926-tól Kolozsvárott, 1928-tól Miskolcon, 1929-től 1932-ig Szegeden játszott. Pályafutása kezdetén szubrett és komikai szerepeket alakított természetes játékkal, kiváló tánc- és énektudással. 1932-től egy ideig olasz artista férjével, Alfredo Ufferinivel külföldi cirkuszokban lépett fel. 1934-től több pesti színházban (Király, Andrássy úti, Erzsébetvárosi, Víg-, Vidám) szerepelt, legtovább a Fővárosi Operettszínházban (1939-40) játszott. 1940-ben kapta meg Eisemann Mihály „Fiatalság-bolondság" című operettjében Babszi szerepét. A „Jaj, de jó a habos sütemény" kezdetű dal egy életre összeforrt nevével. Ekkor már a hazai közönség egyik kedvence színpadon, filmen és a rádióban. A II. világháború után ismét csak szerepekre szerződött a Fővárosi Operettszínházban, a Vígszínházban, a Művész Színházban, stb., főleg amiatt, mert a háború idején ő is fellépett a Kívánsághangversenyeken, sőt 1942-43 fordulóján a fronton is fellépett az ott küzdő magyar honvédek előtt népszerű számával, a "csicskás nótával", amit katonasapkában adott elő. Itt ismerkedett meg élettársával, Bakonyi Jánossal, akivel a háború végétől haláláig együtt élt. Budapest ostromát egy ideggyógyintézetben vészelte át. 1949-től 1952-ig a Vidám Színház, 1952-53-ban a Vígszínház, majd 1954-től haláláig a Madách Színház tagja volt. Halála előtt nem sokkal nyugdíjazták, amit nagyon hezen viselt el. Egész alakos szobra a Nemzeti Színház előtt látható.

Rendkívül sokoldalú művész volt, eleinte komikai szerepeket alakított, építettek tánctudására (táncosnőt alakít a Pesti mese, a Borcsa Amerikában, a Varjú a toronyórán, a Pénz áll a házhoz, a Hazajáró lélek c. filmekben), sokszor azonban csak cselédlány volt a különféle produkciókban (Hol alszunk vasárnap?, A Noszty-fiú esete Tóth Marival, Sok hűhó Emmiért, Leányvásár, Behajtani tilos!).
Az 50-es évektől felfedezték drámai képességeit és átütő erővel, hitelesen formált meg egyszerű vagy tragikus sorsú szegény asszonyokat (Külvárosi legenda, Sziget a szárazföldön, stb.). Ugyanakkor a vígjátéki szerepek sem sem maradtak el: pl. Mici néni két élete, Butaságom története. Sok pályatársa csodálta átváltozóképessége miatt, percek alatt képes volt a szerepe szerint felvenni az adott figurát. A Madách színházi szerződés véget vetett mellőzésének és az állami kitüntetések is megtalálták.

Róla megjelent: Révy Eszter: Kiss Manyi. Múzsák Kiadó, [Budapest], 1988., Bános Tibor: Kiss Manyi. Athenaum 2000 Kiadó, [Budapest], [2004.].

Szerepei:

  1. Café Moszkva (1935) - Izsák, a csempész barátnője
  2. Hol alszunk vasárnap? (1937) - Juli, cselédlány Kelemennél
  3. Torockói menyasszony (1937) - Rozál, Rózsi barátnője
  4. Pesti mese (1937) - szubrett a kalapszalonban
  5. Viki (1937) - Füzessy Mimi szubrett
  6. Szerelemből nősültem (1937) - Molnár Péter titkárnője
  7. 3:1 a szerelem javára (1937)
  8. A Noszty-fiú esete Tóth Marival (1937, magyar-német-osztrák) - Kati, cselédlány Tóthéknál
  9. Maga lesz a féljem (1937) - Kovács Veronika, Margit unokatestvére
  10. Borcsa Amerikában (1938) - táncosnő
  11. Beszállásolás (1938) - Bözsi
  12. Varjú a toronyórán (1938) - bárhölgy
  13. Süt a nap (1938) - Jolán
  14. Magyar feltámadás (1938-39) - Juliska
  15. Pénz áll a házhoz (1939) - Zöldi Mici, artista
  16. Hölgyek előnyben (1939)
  17. Sok hűhó Emmiért (1940) - szobalány Málnásynál
  18. Hazajáró lélek (1940) - Mici, táncosnő
  19. Hétszilvafa (1940) - Stefanics Etelka, szállodai szobalány
  20. Igen vagy nem? (1940) - művésznő
  21. Cserebere (1940) - Balázs Panni
  22. Pepita kabát (1940) - Zsuzsa, kenyereslány az étteremben
  23. Egy tál lencse (1941) - Pap Irma
  24. Film a filmről (1941, rövid)
  25. Édes ellenfél (1941) - Krakauer
  26. Leányvásár (1941) - Kállai Borbála, cselédlány
  27. Csákó és kalap (1941) - Tercsi, cselédlány Udvardynál
  28. Behajtani tilos! (1941-42) - Boris, szolgáló
  29. Szakítani nehéz dolog (1942) - Nelly, varrólány
  30. Egy szív megáll (1942) - "Tyutyuka", színésznő, Pallós Gábor bonviván felesége
  31. Heten, mint a gonoszok (1942) - Mákos Franciska, Galuska Jóska menyasszonya
  32. Katyi (1942) - Csiba Kati, Varga Kató barátnője
  33. Tessék jegyet váltani (1942, rövid)
  34. Megálmodtalak (1943) - Harsányi Helén, Bary Mária barátnője
  35. Magyar Kívánsághangverseny (1943)
  36. Ördöglovas (1943) - Josephine, társalkodóhölgy
  37. Viharbrigád (1943) - Panni, kocsmai énekesnő
  38. A látszat csal (1943)
  39. Ez történt Budapesten (1944) - Ilonka
  40. A tanítónő (1945) - Szépvölgyi Aranka primadonna
  41. Lúdas Matyi (1949) - Paméla, nevelőnő
  42. Tűzkeresztség (1951)
  43. Vihar (1951)
  44. Kiskrajcár (1953)
  45. Péntek 13 (1953)
  46. Hintónjáró szerelem (1954)
  47. Fel a fejjel (1954)
  48. 2x2 néha 5 (1954)
  49. Körhinta (1955)
  50. Ünnepi vacsora (1956)
  51. Csodacsatár (1956)
  52. Hannibál tanár úr (1956)
  53. Külvárosi legenda (1957)
  54. Gerolsteini kaland (1957)
  55. Vasvirág (1958)
  56. Pár lépés a határ (1959)
  57. Tegnap (1959)
  58. Bogáncs (1959)
  59. Rangon alul (1960)
  60. Napfény a jégen (1961)
  61. Házasságból elégséges (1961)
  62. Mici néni két élete (1962)
  63. Áprilisi riadó (1962)
  64. A hírlapíró és a halál (1963, TV film) - Olga
  65. Szeptember (1964, TV film)
  66. Patyolat akció (1965)
  67. Butaságom története (1965)
  68. Az asszony beleszól (1965, Tv film)
  69. Háry János
  70. Fügefalevél (1966)
  71. Hogy szaladnak a fák (1966)
  72. Fiúk a térről (1967)
  73. Tanulmány a nőkről (1967)
  74. Tüskevár (1967, TV-sorozat)
  75. Mocorgó (1967, TV film)
  76. Nem vagyunk angyalok (1967, TV film)
  77. Irány Mexikó! (1968, TV film)
  78. Sziget a szárazföldön (1969)
  79. Régi nyár (1969, TV film)
  80. Hahó, Öcsi! (1970)
  81. Arc (1970)
  82. Hatholdas rózsakert (1970, TV film)
  83. A gyilkos a házban van (1971)
  84. A fekete város 1-7. (1971, TV film)
  85. Vidám elefántkór (1971, TV film)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Wikipedia ♦ Kiss Albert: Nagynéném, Kiss Manyi ♦ FamilySearch (halotti)

Galéria