Hetényi-Heidelberg Albert

Hidvéghy Ernő

Hidassy Sándor
színész

Születés: Rákospalota, 1911. február 15.
Halálozás: Budapest, 1979. május 10.

Eredeti neve: Hinternász Sándor
Szülei: Hinternász István államvasúti lakatos (1876-1922), Zapletár Jozefa (1887-) házasság: 1905
Lakása: Rákospalota, Ozmán utca 5. (gyermekkor)

Édesapja halálos betegen tért haza az I. világháború utáni fogságból és hamar meghalt. Édesanyja ezután egyedül nevelte fel négy gyermekét, a család eltartásáról vegyesboltjuk forgalma gondoskodott. 1934-ben végezte el a Színiakadémiát és az Új Színpad szerződtette. Rövid ideig a Kisfaludy Színház igazgatója volt, de csődbe ment. Ezután a Bethlen-téri Színház, a Terézkörúti Színpad, a Royal Színház, 1939-től a Vígszínház tagja. 1945 után már nem juthatott színészi feladatokhoz.

Felesége Lukács Mária (1907-2008), aki megismerkedésükkor segédápolónő volt, 1943 elején történt házasságkötésük után háztartásbeli. Házasságuk 4-5 év után felbomlott, a hivatalos válásra 1950-ben került sor. Gyermekük Hinternász Mária (sz. 1943).

A magyar filmek egyik kedvelt epizódszereplője, külső megjelenése és kiejtése révén gyakran játszattak vele parasztlegényeket, vagy rendőrfigurákat. Főszerephez a Ragaszkodom a szerelemhez c. produkcióban jutott.

Filmszerepei:

  1. Hat hét boldogság (1939) – zsebtolvaj
  2. Halálos tavasz (1939) – Feri, Józsa tűzoltó bátyja
  3. Erdélyi kastély (1940) – Bihari Ábris
  4. Sarajevo (1940) – Ivanovszki hadnagy
  5. Hazajáró lélek (1940) – rendőr
  6. Ma, tegnap, holnap (1941)
  7. Végre... (1941) – rendőr
  8. Egy tál lencse (1941) – Jani, Irma udvarlója
  9. Magdolna (1941) – rendőr
  10. Leányvásár (1941) – ruhakölcsönző falusi férfi
  11. András (1941) – Mihály, hivatalsegéd
  12. Bűnös vagyok (1941) – mérnök
  13. Miért? (1941) – az adóhivatal portása
  14. A szűz és a gödölye (1941) – Józsi, inas
  15. Emberek a havason (1941-42) – favágó
  16. Egy asszony visszanéz (1941-42) – sofőr
  17. Behajtani tilos! (1941-42) – pincér a Zöld Békában
  18. Szép csillag (1942) - csendőr
  19. Szíriusz (1942) – Gvadányi József gróf
  20. Negyedíziglen (1942) – magyar katona
  21. Szerelmi láz (1942) – kocsmai vendég
  22. Férfihűség (1942) – gyári portás
  23. Külvárosi őrszoba (1942) – Varga IV. Bálint rendőr
  24. A harmincadik... (1942) – Galambos, egy apa
  25. Annamária (1942) – parasztgazda
  26. A láp virága (1942) – Jóska, kovács
  27. Késő (1943) – Piroska, színházi alkalmazott
  28. Tilos a szerelem (1943) – rendőr
  29. Ragaszkodom a szerelemhez (1943) – Kollár Tibor
  30. Makrancos hölgy (1943) – rendőr
  31. Féltékenység (1943) – Marci, cseléd a birtokon
  32. Futótűz (1943) – rendbontó
  33. És a vakok látnak... (1943) – honvéd
  34. Rákóczi nótája (1943) – Esze Tamás
  35. Ágrólszakadt úrilány (1943) – főtörzsőrmester
  36. Sári bíró (1943) – napszámos
  37. Ördöglovas (1943) – Keglevits Gábor, Móric sógora
  38. Egy fiúnak a fele (1943-44) – Marci, inas
  39. Madách - Egy ember tragédiája (1944) – börtönőr
  40. Gyanú (1944) – rendőr
  41. Makkhetes (1944) – rendőr
  42. Az első (1944)

Forrás: Hinternász Mária közlése ♦ Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Színházi Élet 1934/38. ♦ Mozi újság 1944/6. ♦ FamilySearch (születési)

Galéria