Hamvay Lucy

Hamza Film Kft.

Hamza D. Ákos
rendező, gyártásvezető, producer

Születés: Hódmezővásárhely, 1903. szeptember 1.
Halálozás: Jászberény, 1993. május 16.

Teljes neve: Hamza Dezső Ákos
Szülei: Hamza Dezső vasúti hivatalnok, Mezei Róza

Képzőművészeti tanulmányai után (Csók István tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán) rajztanári diplomát szerzett. Párizsi 11 éves tanulmányútja során került kapcsolatba a filmmel, mozi szklapok munkatársa volt, majd filmdíszleteket tervezett, de René Clair mellett is volt asszisztens. Ugyanebben a minőségben közreműködött az első magyar hangosfilm-kezdemények felvételein is, amelyeket Párizs mellett forgattak. Hazatérve 1938-ban alapította cégét, a Hamza Film Kft-t. Ekkor a Gaumont visszahívta Párizsba rendezőnek, de a közben kitört világháború miatt a terv meghiúsult és neki vissza kellett utaznia Magyarországra. 1945-ben a MAFIRT egyik vezetője lett, irányításával indult meg a heti híradók gyártása. Rendezett egy propagandafilmet (Kommunisták Budapestért), majd Ortutay Gyula megbízásából a televíziót tanulmányozta Párizsban. A Rajk-per miatt nem térhetett vissza Magyarországra, Olaszországban kapott megbízást két filmre: Különös találkozás (1950), A Tiberis aranya (1951), majd Brazíliában elkészítette a Ki ölte meg Annabellát? c. filmet (1956). Ezután Brazíliában élt és festészettel foglalkozott. 1989-ben költözött vissza Magyarországra, Jászberényben telepedett le, végrendeletében hagyatékát Jászberény városára hagyta, amely emlékére múzeumot alapított.

Felesége Lehel Mária díszlettervező, akit 1933-ban vett feleségül.

Több filmnél volt gyártásvezető (pl. Rózsafabot), 1940-től rendez, nevéhez fűződik az 1940-41-es szuperprodukció, a Gyurkovics fiúk, az újszerű témájú Külvárosi őrszoba, a velencei Biennálén nagy sikert arató Szíriusz. Állandó asszisztense volt Máriássy Félix, akinek szakmai előmeneteléhez nagy reményeket fűzött már a háború alatt is.

Jelmeztervező:

  1. A láp virága (1942)

Gyártásvezető:

  1. Az ember néha téved (1937)
  2. Döntő pillanat (1938)
  3. Megvédtem egy asszonyt (1938)
  4. A hölgy egy kissé bogaras (1938)
  5. Tiszavirág (1938, magyar-német)
  6. Gyimesi vadvirág (1938)
  7. Rózsafabot (1940)

Producer:

  1. Döntő pillanat (1938, Körner Mihállyal és Vajda Lászlóval)
  2. Megvédtem egy asszonyt (1938, Árvai Sándorral és Klimm Albert Istvánnal)
  3. A hölgy egy kissé bogaras (1938, Ráthonyi Ákossal)
  4. Gyimesi vadvirág (1938, Ráthonyi Ákossal)
  5. Gyurkovics fiúk (1940-41)
  6. Egy szoknya, egy nadrág (1943)
  7. Angyalok kórusa (1949, rövid)

Forgatókönyvíró:

  1. Külvárosi őrszoba (1942, Békeffy Istvánnal)
  2. A láp virága (1942)

Rendezőasszisztens:

  1. Kacagó asszony (1930)
  2. Az orvos titka (1930)

Rendező:

  1. Gyurkovics fiúk (1940-41)
  2. Bűnös vagyok (1941)
  3. Szíriusz (1942)
  4. Külvárosi őrszoba (1942)
  5. Annamária (1942)
  6. A láp virága (1942)
  7. Egy szoknya, egy nadrág (1943)
  8. Ragaszkodom a szerelemhez (1943)
  9. Ördöglovas (1943)
  10. Egy fiúnak a fele (1943-44)
  11. Ez történt Budapesten (1944)
  12. Szerelmes szívek - Párizsi emlék (1944)
  13. Kommunisták Budapestért (1945, rövid propaganda)
  14. Angyalok kórusa (1949, rövid)

Róla megjelent: B. Jánosi Gyöngyi (szerk.): Képek fekete-fehérben - Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben. Hamza Múzeum Alapítvány, Jászberény, 2000.

Források: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Mozi újság, 1943/10. ♦ FamilySearch (születési)