JÁNOS VITÉZ

Tartalom

Kukorica Jancsi, a falu juhásza szerelmes a szép árva lányba, Iluskába. Titokban találkoznak a falu szélén. A lány mostohája zavarja meg őket. Jancsi védelmébe veszi a lányt, s miközben a mostohával veszekszik szétszéled a nyája. Gazdája elkergeti a legényt. Vándorlása közben zsiványok közé kerül, akik befogadnák maguk közé, Jancsi azonban leitatja őket, és rájuk gyújtja a házat. Ezután daliás huszárokkal találkozik, s beáll közéjük. A törökök által megtámadott  francia nép segítségére indulnak. Tatárországban a kutyafejű tatárok elfogják őket, de a szerecsen király, aki épp ott jár látogatóba, segítségükre siet, s tovább mehetnek. Előbb Lengyelországba, majd Indiába mennek, ahol olyan magas hegyeken át haladnak, hogy lovaik megbotlanak a csillagokban. Végre megérkeznek Franciaországba, ahol a törökök már javában garázdálkodnak. A török basa a király lányát is elrabolta. A magyar huszárok nem sokat teketóriáznak, rárontanak a törökökre, és elkergetik őket. A királylány elrablóját Kukorica Jancsi veszi üldözőbe, miután a törököt legyőzi, a lányt visszaviszi a palotába. A király nagyon hálás János vitéznek hősi tettéért, s felkínálja neki lánya kezét.  Jancsi azonban nem felejtette el Iluskáját, és köszönettel visszautasítja a király nagylelkű ajánlatát. Elfogadja azonban a hatalmas gályát, amelyet kinccsel megrakodva adományoz neki a franciák királya. Boldogan vitorlázik hazafelé, de a tengeren viharba kerül, a hajó elsüllyed, és ő csak nagy nehezen vergődik partra egy kopár szirten. Itt egy griffmadarat vesz észre, annak lábába kapaszkodik, és a griffmadár viszi hetedhét országon keresztül, míg végül faluja határában teszi le. Szomorú hír vár rá. Iluskát gonosz mostohája halálra kínozta. Jancsi egy virágszálat tép kedvese sírjáról, s aztán ismét vándorútra indul. Először Óriásországba érkezik, ahol megöli a királyt, mire az óriások őt tekintik királyuknak, és felajánlják neki szolgálataikat. Azután a sötétség országába ér, ahol bosszút áll Iluska mostoháján. Egy óriás segítségével átlábal az Óperenciás tengeren, és végül Tündérországba érkezik. A tündérek nagy boldogsága láttán még jobban fáj neki  kedvese elvesztése. Tündérország közepén talál egy tavat, mely az élet vize, beledobja Iluska sírjáról tépett virágszálat, s egyszerre kikel a tóból Iluska. János vitézt Tündérország népe megválasztja királyává, Iluskát pedig királynőjévé.

Érdekességek

• A film eredetileg a Kino-Riport tervei között szerepelt, ahonnan Rákosi Tibor vezetésével kivált egy konzorcium, mely létrehozta a Star filmgyárat. A Star első filmje volt a János vitéz, s a siker biztosította a gyár jövőjét.
• Egyes források szerint a költségvetés 130000 korona volt, a felvételeket 5 operatőr készítette, a filmben 6000 statiszta közreműködött.
• Iluska szerepét eredetileg Lenkeffy Icára osztották, aki elkésett a felvételről, s ezért az ismeretlen vidéki színésznő, Hollay Kamilla kapta meg a szerepet.
• A Mozihét 1916/7 száma még arról tudósít, hogy János vitéz főszerepét Várkonyi Mihály játssza.
• A felvételeken részt vett az Operaház egész balettkara, szerepelt az összes (kb. 360) táncosnő.
• A filmben a mesés elemek megjelenítéséhez filmtrükköket alkalmaztak.
• A film inzertjeinek megírásánál Petőfi elbeszélő költeményének sorait használták fel.
• Kacsóh Pongrác zenéje kisérte a filmet, amely a komponista új műve volt, mely a film jeleneteit és eseményeit követte.
• A film olyan sikeres lett, hogy az előállítás költségei hat hét alatt megtérültek, s a bemutató után még öt évig műsoron volt, s Deésy Alfréd szerint még Amerikába is kijutott.
• 1947-ben a Mozi Élet hasábjain megjelent Illés Jenő visszaemlékezése, amely szerint csak nagy rábeszélésre volt hajlandó elvállalni a rendezést, ugyanis "a téma, eltérően minden más filmtől, nagy technikai felszerelést követel, különleges berendezéseket, hosszú, gondos előkészítést. Erre a célra tervezett és elkészített filmszcenikai apparátust, mechanikai és optikai kombinációkat, amelyeket előbb ki kellett próbálni s ha mindez készen állt és kiállta a próbát, csak akkor lett volna szabad megkezdeni a felvételeket."
• A film egy elavult technikájú Pathé kamerával készült.

Galéria

Vélemények

 „A Kinoriportnál már jó ideje lázas buzgalommal folynak a filmfelvételek, másrészt az előkészületek a sorban következő legújabb filmekre. Most a Star-filmek elkészítése van soron. Evvel a legifjabb, nagy programú vállalattal összes filmjeinek elkészítésére kötött szerződést a Kinoriport. Most a János vitéz felvételei közelednek a befejezéshez. A napokban csinálták meg a filmmese grandiózus tömegjeleneteit, amelyben mintegy ötszáz szereplő vett részt. Ennek a megrendezése hatalmas munkájába került a film kitűnő rendezőjének Illés Jenőnek, mert a hatalmas tömegnek többször kellett átöltözködnie, hol kutyafejű tatárnak, hol huszárnak, hol franciának. Az ütközet-jelenetek fényesen sikerültek, s ez külön szenzációja lesz a magyar filmgyártásnak. A napokban a tündérországi jelenetek kerülnek sorra mintegy négyötszáz nőstatisztával. János vitéz főszerepét Deésy Alfréd játssza. Ez a kitűnő színész, kinek férfias szépsége és megjelenése már maga is predesztináció a mozi színjátszáshoz kitűnően vált be, úgy ebben, mint a már elkészült Monna Vanna Beppo szerepében. Iluskát Hollay Kamilla játssza meg. Nemcsak fiatal és szép színésznő, de közvetlen játékmodora miatt igen rátermett az Iluska szerepére.” (Mozihét, 1916/24.)

„Star
… A gyár voltaképpen csak egy filmre alakult alkalmi vállalkozással kezdődött, de akkora érdeklődést keltett maga iránt már ezzel az első tervvel, hogy most már teljes és állandó nagy gyár gyanánt folytatja működését. Ez az első terv Petőfi Sándor János vitéz-ének megfilmesítése volt A nagy munka már régóta folyik. A világhírű berlini magyar filmrendező, Illés Jenő, vezetése alatt folytak a felvételek, amelyek Petőfi hatalmas fantáziájának minden csapongását követték a felvevőgéppel. Sárkányok, tündérországi képek, óriási csaták következnek itt egymásután. A Star semmi fáradságot nem sajnált és úgyszólván szórta a pénzt. A film körülbelül kétszázezer koronába kerül, de majd az ősszel, mikor színre kerül, biztos óriási sikerrel fogja igazolni ezt a nagyszabású befektetést. Mintegy háromezer szereplője van a gigászi filmnek, a francia csatákat valóságos seregek vívják végig és Tündérország népe káprázatos tömegben vonul elénk a képeken. János vitézt egyébként Deésy Alfréd játssza.” (Színházi Élet, 1916/25)

„Tud-e egy film kedves, nagyon kedves, elragadóan kedves lenni, erre ad feleletet a Mozgókép-Otthon hétfői újdonsága, a János vitéz. A mozi, ez a téma-minotaurusz, sorát ejtette tehát Petőfi János vitézének is.
Mindig félő, ha ismert irodalmi közkincsre jön meg az étvágya. Különösen, ha már az író halott, mert hiszen a halott író műve többé-kevésbé közpréda; közpréda atekintetben, hogy az író a filmre való átdolgozásra semmiféle befolyással nem lehet. Sőt, minálunk — a külföldön már máskép van — az élő írók műveinél is ezt tapasztaljuk. Íróink ugyanis még mindig nincsenek közvetlen kapcsolatban a mozival; és csak annyiban hajoltak meg a közáramlat előtt, hogy hagyják szeretni magukat, átengedvén darabjaikat, regényeiket a mozinak; de azontúl nem törődnek azokkal. Átengedik a legtöbbször arra nem illetékes átdolgozónak, még pedig nem egyszer az eredeti műveknek hallatlan hátrányára.
És különösen áll ez az olyan halott írónál, aki nemcsak, hogy meghalt, de letelvén a szükséges idő, még anyagilag is közpréda. Petőfinek immáron minden műve közpréda, nem kis félelemmel kezdtük tehát nézni a János vitéz filmváltozatát. Féltünk nemcsak a fentebb említettek miatt, hanem amiatt is, hogy a két átdolgozó, Illés Jenő meg Rákosi Tibor, a hallatlan sikert aratott operettet találják a filmre vinni, ami kényelmesebb, anyagi szempontból is sokkal biztatóbb munkának ígérkezhetett a szemükben. De nem, ők a munka nehezebbik végét fogták meg, magát a nagyszerű költeményt vitték a filmre, oly szerencsével, hogy az eredmény minden várakozást felülmúl.
Valóban, a János vitéz a filmen szinte semmit se vesztett eredeti bájából, mesebeli hangulatából, magyarosságából. A közönség mindenekelőtt mást kap, mint a diadalmas sikerű Bakonyi-librettó révén kapott; magával a halhatatlan szépségű Petőfi-költeménnyel ismerkedik meg a filmen, mely ismeretségre — valljuk meg — már csak azért is szükség van, mert épen nem annyian olvasták, mint ahogy hinné az ember ... De kedves, nagyon kedves az előadás is. Deésy Alfréd férfias János vitéz. Hollay Kamilla bájos Iluska, Góth Annie finom királyleány, Regős Mária illuzóit keltő tündérkirálynő. A tömegjelenetek is különösen jók, precízek, dicséretére a rendezést sok leleményességgel végző Illés Jenőnek. Végül szerencsés gondolat volt az is, hogy a filmhez való zenét épen Kacsóh Pongráccal íratták meg. Ez a film, mint a Star-filmgyár produkciója, nagyon, de nagyon becsületére válik a magyar filmgyártásnak.” (Pesti Hírlap 1916/288 október 16.)

„János vitéz a filmen
Ki hitte volna csak egy-két évvel is ezelőtt, hogy a magyar filmgyártás felveszi a versenyt külfölddel, sőt, hogy új lehetőségeket mer majd keresni. Most amikor a külföldi filmgyártás valósággal tobzódik a detektivfilmek gyártásában, a magyar film irodalmi témákat keres. Mintha súlyos missziót akarna vállalni a magyar kultúrában. Belemarkol irodalmunk tulipántos ládájába, ki-kiválaszt magának egy drágakövet, hogy a film originális nyelvén hirdesse; nézzétek mennyi szépség, mennyi ragyogás ezekben a kincsekben. És nem a könnyebb feladatokat keresi, hanem legnehezebbjén fogja meg a dolgot. Pefőfi Sándor színdús, egyszerűségének bájában is fantasztikusan merész röptű meséje a János vitéz kerül most vászonra. A Kinoriport, a Szulamitnak már országosan ismert rendezője, Illés Jenő merték ezt a nehéz feladatot vállalni, mely hatalmas áldozatkészséget és nagy mesterségbeli tudást igényel. Hogy Petőfi Sándor költeménye micsoda feladat elé állítja a rendezőt, arról beszélni sem kell, hiszen a János vitézt még azok is ismerik, akik sohasem olvasták. Csak emlékezzünk vissza az operett János vitéz előadásaira. (Nem is kell messzire visszaemlékeznünk, mert a Király színháznak örök műsorszáma.) A színpadi technikának ezermesterséggé kellett változnia, hogy a mesemondó csapongó fantáziáját követhesse A Tiszamenti vidék, a Tündérek országa a Kék tó birodalma micsoda rendezői apparátust vettek igénybe. A filmrendező látszólag előnyben van a színpadival szemben, mert neki rendelkezésére áll az erdő, mező szín változtatásra. Csakhogy ez a János vitéznél roppant kényes és nehéz feladat. Kitűnő pikturális érzék kell ennek a „szabad szinpad"-nak a megválasztásához. Adva van az egész szép Magyarország és most abból tessék kiválasztani, melyik kis folt lesz a legmegfelelőbb tónusú ehhez vagy ahhoz a jelenethez. Itt csináljuk Tündérországot, itt a Kék tó jelenetet és igy tovább. Illés Jenő fáradhatatlansága kell hozzá és az ő kitűnő szeme, amely a tájakban felismeri a hangulatot, hogy ez a munka tökéletesen sikerüljön. S ez a feladatnak csak az egyik nehéz oldala. Ennél sokkal súlyosabbak a technikai nehézségek. Amit a költeményben olvasunk, vagy a színpadon hallunk pl. hogy János vitézt egy griffmadár röpíti a Meseországba és sok más egyéb fantasztikus csoda, annak mind meg kell a vásznon elevenednie, ahol ezeket szemlélni akarjuk. És Illés Jenő átváltozott technikai ezermesterré. Egy csomó olyan új ötlettel, technikai fogással fogja meglepni a közönséget, amivel még egy filmrendező sem kísérletezett. Hogy ezek mit fognak eredményezni, az a bemutatón fog kiderülni, amelynek a dátuma már nincs is nagyon messze. A munkálatok már ugyanis megkezdődtek s annyira előre haladtak, hogy körülbelül a jövő hónap közepetáján a sajtó előtt már bemutatóra kerül a film. Azok a felvételek, amelyek már eddig elkészültek, fényesen sikerültek. Petőfi csapongó fantáziájának legbizarrabb megnyilvánulásai is formát és testet öltöttek. A filmtechnikai problémákat eddig is bravúrosan oldotta meg Illés Jenő. Ha most ezekhez hozzávesszük, hogy a film előadásait Kacsóh Pongrácnak a filmhez instruált zenéje fogja kisérni, nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy az operett János vitéz sikerének megismétlődését várjuk, a film originális voltának megfelelően hatványozott mértékben." (Színházi Élet, 1916/15) 

"(János vitéz a filmen.)  A Mozgókép Otthonban Petőfi szelleme fogja a héten a közönség ezreit lekötni. A János vitéz ma aktuálisabb, mint valaha. A János vitézek, a magyar föld egyszerű és mégis legendás hősei itt élnek ma közöttünk, a mába: fogannak az uj legendák. Igy kétszeresen szórakozik lelkünk Petőfi János vitézén, aki a magyar katonát szimbolizálja." (Budapesti Hírlap, 1916. október 17.)

"Mert a János vitéz meséje és ennek a mesének tarka regisztere olyan filmtechnikai problémák elé állított, melyek megoldása sok álmatlan éjszakámba került. Abban az időben még sok tekintetben ismeretlen volt a filmkamara ezerrétű felhasználhatósága, bár a Pathé Fréres vincennesi műtermeiben sok olyan fogást sajátítottam el, ami kiinduló pontja volt a későbbi filmtechnika hallatjam teljesítményeinek. De Budapesten akkor még hiányzott minden, amit a technikai filmkultúra megkövetelt. A Vígszínház mögött éktelenkedett egy lehetetlen üvegcsarnok, amelynek padlózatában öles lyukak tátongtak s a kétszázhúsz voltos váltóáram, amely rendelkezésre állt. a primitív ívlámpákból valami rezgő, fotografiailag és optikailag alkalmatlan fényt sugároztatott ki, - a felvevőgép egy ősi Pathé-típusú készülék volt, amellyel csak a legnagyobb óvatossággal és körültekintéssel lehetett dolgozni. A film drámai része nem volt problematikus. Jó szereplők, gondosan megírt szcenárium biztosították volna a sikert. De ennek a sikermek a legnagyobb része a technikai problémák kifogástalan megoldásától függött. Tudtam, hogy ez a punktum saliens s ezért vonakodtam kezdetben elvállalni a feladatot, mert az előrelátott balsikert először a bizalomteljes tőke, de magam miatt is el akartam kerülni. Egész tömege volt az olyan jeleneteknek, amelyeknek primitív vagy ügyetlen beállítása kockára tette volna a film sikerét, nevetségessé téve az egészet. Ott volt az Óriásország ezer apró motívumával, az ökörnagyságú szunyogokkal s tovább szőve Petőfi gondolatmenetét. A vitorlanagyságú pillangókkal, gigantikus csigákkal, óriási bolhával, amely János vitéz kardja elől megugrik, a felhőkarcoló groteszk óriásokkal. az elképesztően nagy sziklavárral s toronymagasságú kapujával, tíz méter kerületű fákkal benőtt erdővel. az óriási szőlőgerezddel, melynek egy hordónagyságú szemét János vitéz nagy erejével is alig tudja cipelni; aztán a hatalmas gomba, amely alá János leheveredik s falevéllel betakarózva pihen, - ott volt a griffmadár, melyre felpattanva, mint egy repülőgépen szeli át a levegőt, az Óperenciástengeren átlábaló óriás, nyakában János vitézzel, aztán a sötétség országában a levegőben seprőkön repülő boszorkányhad, - majd a csillagok közt léptető huszárokkal, akik vizet facsarnak a felhőből. S a szcenikai hatások legszebbike: - Tündérország, a kacsalábon forgó várral, a virágokból mézet szívó pici tündérkékkel. A tündéreknek a levegőben hintázó virágnyoszolyája, a tündérkert fantasztikus virágcsodáival s végül Iluska porából nőtt rózsaszál poétikus átváltozása az élet tavában. Nem csoda tehát, hogy nagy szorongással gondoltam arra, milyen eszközökkel valósítsam meg ezeket a terveket, hogyan építsem fel ezt a komplikált mechanizmust, amelyből egyetlen csavar sem volt meg. Hogyan készítsem el ezt a filmet, mely már szívbeli ügyemmé vált, mert én már akkor többet láttam a János vitéz-ben, mint naiv költői mesét. Nem azon mult az egész, hogy ne ismertem volna a jelenetek technikai megoldását, de a felszerelés teljes hiánya tett ingadozóvá. Elvégre is nincs olyan asztalos, aki gyalu nélkül tud gyalulni, fűrész nélkül fűrészelni, s nincs olyan műszerész, aki kónuszt s abba dugót tudna készíteni esztergapad nélkül. Igy voltam én is, de mivel lassanként lelkileg teljesen magával ragadott a téma, azon törtem a fejemet, hogyan találhatnék olyan kompromisszumot, amely megmenthetné a filmet? Munkatársak hiányában egyedül magamra voltam utalva és úgy dolgoztam át a film szcenáriumát, hogy a technikai részt a rendelkezésemre álló lehetőségek szerint rendezhettem be. Magam álltam az esztergapad mellé, magam állítottam össze és próbáltam ki a mechanizmusokat s magam alakítottam át a felvevőgépet. Itt jegyzem meg, hogy filmjeim legnagyobb részét operatőr nélkül magam vettem fel, magam láttam el a fotografiai s a megvilágítási részt is. Csupán egy fiatalembert tanítottam be a gép egyenletes forgatására. (Akkor ugyanis még kézzel hajtottuk a felvevőgépet.) A János vitéz-nél a nemrég elhúnyt Berendik István volt a forgató fiú. Később ügyes operatőr vált belőle. A levegőben repülő boszorkányok hallatlanul érdekes jelenetét kénytelen voltam kihagyni. Megmaradt a kutyafejű tatárok jelenete, az óriások országának nehéz főbb motívuma, a kősziklákat evő óriások, a csillagok közt járó huszárok, a griffmadáron száguldó János vitéz, az Operenciás-tengeren átgázoló óriás és Tündérország, a kacsalábon forgó vár kivételével és Iluska feltámadása a tóba dobott rózsából. János vitéz szerepét Deésy Alfréd, a »magyar Psylander« játszotta hódító erővel, Iluskáét Hollay Kamilla, egy bájos szőke szépség, aki akkor végezte a színiakadémiát és később a külföldön igen szép filmkarriért futott be. A kritika elismeréssel fogadta a filmet, amelyet ahogy értesültem, időközönként tíz évig folyton felújítottak a magyar mozik. A János vitéz film még ma is szívügyem. Talán sokkal inkább, mint azelőtt, mert mindnagyobb jelentőséget kapott. A János vitézben Petőfi költői intuiciója igazi magyar jellemrajzot adott. Kukorica Jancsi nem emel kezet jótevője ellen, tehát hálás jellem. Undorral fordul el a zsiványok elátkozott pénzétől, tehát becsületes. Nem ijed meg az óriásoktól, tehát bátor. János vitéz tapintatosan visszautasítja al francia királyleány kezét, tehát hűséges szerelméhez és mivel Petőfi a világ legőszintébb költője, aki, ha szükségét látta, ráolvasta a magyar fejére minden bűnét is, a János vitézben őszintén rajzolja meg a magyar népjellemet, amely többet ér, mint akármilyen folklorisztikus hajszálhasogatás. Ezért szívügyem a János vitéz és ez a téma hangosfilmváltozatban s a közben hallatlanul kifejlődött filmtechnika idejében, amikor az itt felvonuló mesecsodákat könnyűszerrel lehet filmvalósággá tenni, mondom, ez a film lenne az az eszköz, mely minden más propagandisztikus akciót túlszárnyalva, óriási erkölcsi erőt és eredményt jelentene a magyarság számára. Egész filmtechnikai tanulmány, ami ebben a témában rejlik. A mese bűbájos naivitása, a sokat szenvedett szegény fiú happy-endje rokonszenvessé teszi a témát minden ország népe előtt. De a film főhatása, varázslatos és szemkápráztató effektusa az ügyesen felépített technikaii kivitelben rejlik. Ragadjuk ki a sok közül a boszorkányjelenetet, a boszorkányoknak seprűn való repülését, groteszk arcokat, a szélben lobogó hajjaj az artikulálatlan vijjongást, sikongatást egy kakofonikus és művészies kísérőzene illusztrációjával. Aztán ennek a »Valpurgis«-éjnek egyéb részletét, a groteszk ördögi szertartás pokoli rituáléját, a barlangban lejátszódó sátáni színjátékot s aztán János vitéz ördögűző beavatkozását. A mai fejlett filmtechnika ezekből a motívumokból minden nép számára élvezetes és a maga nemében sohasem látott jeleneteket varázsolhat elő." (Illés Jenő visszaemlékezése a Mozi Élet 1947/2. számában)