Rácz Vali

Ráday László

Ráday Imre
színész

Születés: Budapest, 1905. szeptember 4.
Halálozás: Budapest, 1983. március 12.

Eredeti neve: Fekete Imre
Szülei: Fekete Mihály, a Hangszer Otthon tulajdonosa, Kun Ilona
Díjai: Érdemes művész (1959), Kazinczy-díj (1967), Kiváló művész (1969)
Lakása: Budapest, IV. Irányi utca 21. (1930)

Rózsahegyi Kálmán színiiskolájának elvégzése után 1923-tól Székesfehérvárott, 1924-tól Kaposvárott játszott, 1926-1929 között a berlini UFA filmgyár színésze. 1929-ben a Belvárosi, 1930-tól a Magyar, majd 1935-től a Vígszínház tagja volt. 1939-1944 között a zsidótörvények miatt nem léphetett színpadra. 1945-46-ban a Nemzeti Színházban lépett fel, majd a Vidám- és a Pesti Színházban játszott. 1957-től 1970-ig (nyugdíjaztatásáig) a József Attila Színház színésze és rendezője volt. Ezután még néhányszor fellépett a Thália és a Pesti Színházban. 1950-1956 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított.

Első felesége Erdélyi Mici színésznő volt, akit 1930. január 4-én vett el és akitől 1939. október 11-én vált el. Második felesége Ferda Manyi divatszalon-tulajdonos volt, a harmadik Pápai Erzsi színésznő. Fia második nejétől Ráday Mihály (szül. Budapest, 1942. 06. 11. - 2021. 07. 16.) operatőr és András (1944-1959).

1927 és 1929 között fél tucat némafilmben szerepelt Németországban, majd a harmincas évek népszerű fiatal amorózója idehaza. 1945 után már komolyabb karakterfigurákat alakított, de az 1956-os forradalmat követően karrierjének másodvirágzását élhette meg. Emlékezetes szerepe az 1956-os Dollárpapa Koltai János gimnáziumi tanára, a Felfelé a lejtőn Vannaija és Rangon alul lányának boldogságához lojális papucsférje.

Filmszerepei:

  1. A Csárdáskirálynő (1927) - Bóni gróf
  2. Csókolj meg, édes! / Galambdúc (1932) - Jani, zeneakadémiai hallgató
  3. A hipnotizált feleség (1932, rövid)
  4. Márciusi mese (1934) - Balla Győző mérnök
  5. Címzett ismeretlen (1935) - Pali
  6. Barátságos arcot kérek! (1935) - Dénes Miklós mérnök
  7. Az okos mama (1935) - báró Léderer Teddy
  8. Őnagysága fürdője [Líz szappanreklám, 1935 körül]
  9. Légy jó mindhalálig (1936) - Edelényi Török János
  10. Pókháló (1936) - Fonyódi Miklós színész
  11. Évforduló (1936) - Bálint István újságíró
  12. Tisztelet a kivételnek (1936) - Julián Endre játékgyáros
  13. Dunaparti randevú (1936) - Bodó István író
  14. Lovagias ügy (1936-37) - Milkó Pál
  15. Az én lányom nem olyan (1937) - Dr. Kalocsay Sándor
  16. Szerelemből nősültem (1937) - Molnár Péter
  17. Édes a bosszú (1937) - Péter mérnök
  18. A kölcsönkért kastély (1937) - Koltay Bálint
  19. Te csak pipálj, Ladányi! (1938) - Áron Imre mérnök
  20. 13 kislány mosolyog az égre (1938) - Karády János földbirtokos
  21. A hölgy egy kissé bogaras (1938) - Tormássy Péter
  22. Teljes gőzzel (1951) - Berkes mérnök
  23. Dollárpapa (1956) - Koltay
  24. Felfelé a lejtőn (1959) - Vannai Jenõ
  25. Hosszú az út hazáig (1960) - Telcs
  26. Rangon alul (1960) - Bodrogi
  27. Mindenki ártatlan? (1961) - zakós úr
  28. Alba Regia (1961) - Konrád
  29. Puskák és galambok (1961) - Opál Dénes
  30. Házasságból elégséges (1962) - Szöszi papája
  31. Nagymama, nagymama... (1964, TV film) - Koltai
  32. Miért rosszak a magyar filmek? (1964) - Gyártásvezetõ
  33. Délután ötkor (1965, TV film)
  34. Fény a redőny mögött (1966)
  35. Nem szoktam hazudni (1966) - Fõszerkesztõ
  36. A ló is ember (1968, TV film) - Valkó Csaba
  37. Falak (1968) - Szamosi
  38. A holtak visszajárnak (1968) - Tamási ezredes
  39. Holnap reggel (1970, TV film) - Bella Gábor
  40. Fortélyos asszonyok - Annie 30 éves c. epizód (1972, TV film) - Borsányi Gábor
  41. Lila ákác (1973) - Lezsi úr
  42. Nász a hegyen (1974, TV film) - Gajdos
  43. Tudós nők (1975, TV film) - Chrysale
  44. Déryné hol van? (1975) - Intendáns
  45. Kísértet Lublón (1976) - Pawlowski fõbíró
  46. Földünk és vidéke (1977, TV film)
  47. Néró és a VII/a (1977 TV film) - Klausek
  48. Keménykalap és krumpliorr (1978, TV sorozat) - Orvos
  49. Vakáció a halott utcában (1978, TV film) - Kakula Z.
  50. Ady-novellák (1978, TV film) - öregember
  51. Angi Vera (1979) - kórházigazgató
  52. Mese az ágrólszakadt igricről (1981, TV film) - Király
  53. Különös házasság (1984, TV sorozat) - Bernát

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon / IMDb / Színészkönyvtár / FamilySearch (házassági 1930)

Galéria