Helikon filmkölcsönző és filmkereskedelmi vállalat

Heltai Jenő

Heltai Andor
színész

Születés: Szamosújvár (ma:Románia), 1892. május 13.
Halálozás: Budapest, 1973. november 26.

Eredeti neve: Heller Andor
Szülei: Heltai Nándor színész-színigazgató, Várady Róza színésznő
Nagyapja Várady Ferenc színházigazgató
Lakása: Budapest VIII. Rákóczi út 13. (1934), VII. Osváth utca 9. (1973)

Már gyermekként fellépett színpadon, ahol egy kis cigánygyereket alakított a Cigánybáró című operettben. Tanulmányait a székelyudvarhelyi gimnáziumban, illetve Budapesten végezte, ahol egy évig jogi egyetemre is járt. 1913-ban egy évet tanult az Országos Színészegyesület színiiskolájában. Vidéken kezdte pályáját, majd harcolt az I. világháborúban. A Zuravno-Molodincei ütközetben orosz hadifogságba esett és 3 és félévet sínylődött hadifogságban, míg végre 1918. augusztusában sikerült hazaszöknie. A húszas években a Várszínházban, a Madách-, az Andrássy úti-, illetve a Blaha Lujza Színházban játszott. 1930-tól a Bethlen-téri-, 1932-től a Pesti Színház tagja volt, majd még több magánszínházban és kabaréban fellépett. 1945 után egy ideig szerepelt a Fővárosi Operettszínházban. Az UFA Magyar rapszódia című filmjében tűnt fel, ahová, mint jellegezetes cigányzenész karaktert baválogatták. Ettől kezdve belekerült ebbe a skatulyába. További sorsa ismeretlen.

1934. július 7-én feleségül vette Stephány Erzsébetet, akitől 1938-ban elvált. 1943-ban Kubicsek Etelkával kötött házasságot.

Rendszereint cigányszerepeket, cigányprímásokat alakított. Gertler Viktor fedezte fel a film számára, amikor 1928-ban a Magyar Rapszódia c. némafilmhez olyan cigányprímást keresett, aki színésznek is megfelel. Ilyet nem talált, de megtalálta Heltait, aki viszont kitűnően hegedült, és mint prímás is megállta a helyét. A német stáb tagkjai úgy tudták, hogy valódi cigányprímás. Heltai ezzel a szerepével elérte, hogy hosszú évekig Berlinben és Budapesten sok filmen ő volt a cigányprímás.

Szerepei:

  1. Csak nővel ne (1924)
  2. Csókolj meg, édes! - Hány óra Zsuzsi? c. epizód (1932) - cigányprímás
  3. A sárga csikó (1936) - cigányprímás
  4. Mária nővér (1936) - cigányprímás
  5. Torockói menyasszony (1937) - klarinétos cigányzenész
  6. A férfi mind őrült (1937) - cigányzenekar tagja
  7. Viki (1937) - Marci, cigányprímás
  8. Hotel Kikelet (1937) - cigányzenész
  9. Mámi (1937) - cigányzenész
  10. A Noszty-fiú esete Tóth Marival (1937, magyar-német-osztrák) - cigányprímás
  11. Fehérvári huszárok (1938) - cigányzenész
  12. Magyar feltámadás (1938-39)
  13. Dankó Pista (1940) - kocsmai cigányzenész
  14. Rózsafabot (1940)
  15. Déryné (1951) - cigányprímás

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (házassági 1934 halotti) ♦ Film, Színház, Muzsika, 1968/2. ♦ Délibáb, 1928/49.