Erényi Béla

Éri-Halász Imre

Ergon Ipari és Kereskedelmi Rt.
filmgyártó

Székhely: Budapest V. Gizella tér 3.
Vezérigazgató: Eckhardt Vilmos.

1919. augusztusában alakult 1 millió Koronás alaptőkével kereskedelmi és ipari vállalatok szervezésére, bel- és külföldi áruk adás-vételére, valamint fuvarozási üzletek vételére és üzemben tartására. A francia hadsereg szegedi teherautóit megvásárolta és azokkal vidéken szállítási üzletet szándékozott folytatni. 1920 április 14-i közgyűlésén az alaptőkét 22 millió Koronára emelték, és a már működő bécsi, belgrádi, berlini és kecskeméti fiókokon kívül még új telepek felállítását határozták el. Az új érdekeltség képviselői gyanánt az igazgatóságba beválasztották Koós Jenő földművelési államtitkárt, Bezerédj Imre és gróf Wenckheim Antal nagybirtokosokat. A társaság célja a tisztességes keresztény kereskedelem létrehozása volt, amely a láncolás kizárásával az ipari és kereskedelmi áruknak a termelőtől közvetlen a fogyasztóhoz juttatását, továbbá ingatlanforgalom közvetítését célozta meg. Azév májusában egy bécsi feljelentés révén a vállalat öt alkalmazottját letartóztatták nagyarányú sikkasztás vádjával, amivel a cégnek ötmilliós kárt okoztak.

A cég 1920 augusztus 28-án megalapította a Magyar Meseszínház Részvénytársaságot, melynek küldetése "színházi és mozgóképszínházi előadások tartása, ezekkel kapcsolatos ipari és kereskedelmi vállalatok létesítése és fenntartása; a magyar ifjúság valláserkölcsi alapokon nyugvó nemzeti szellemben való nevelése" volt. Az alakuló közgyűlésen az első igazgatóság tagsága: Albrecht István, dr. Antoni Adolf, Eckhardt Vilmos, Fábián Soma, Löllbach Kálmán, dr. Löllbach Gusztáv, Paulini Béla, Sárándy István és Szemethy Géza dr. voltak. Eckhardt 1923 elején bekövetkezett halála után testvére dr. Eckhardt Tibor nmzetgyűlési képviselő lett a cégben utódja. Az addig az ellenzék által sokszor pénzhamisítással, fegyvercsempészettel és kormányközeli korrupcióval támadott részvénytársaság szerteágazó vállalkozását 1923 elején kiterjesztette a filmgyártásra is. Az egyre veszteségesebb magyar filmgyártás akkor ígéretesnek mutatkozó filmjének, az Egri csillagoknak gyártási finanszíozását határozta el, a vállalkozás végül anyagi bukáshoz vezetett, így az Ergon filmbe már nem fektetett többé. A cég 1925 elején bejelentette felszámolását, amely 1928-ban fejeződött be.

Filmje:

  1. Egri csillagok (1923)

Forrás: Magyar Kereskedők Lapja, 1920/29, 31. ♦ Kecskeméti Közlöny, 1920/103. ♦ Az Est, 1920/119. ♦ Budapesti Hírlap, 1920/241. ♦ Központi Értesítő, 1921/11. ♦ Az Est, 1925/35.