Bianka Blanka

Bihary Nándor

Bihari József
színész

Születés: Nagyajta (ma: Románia), 1901. január 14.
Halálozás: Budapest, 1981. február 25.

Szülei: Bihari György földműves, Lengyel Zsuzsanna
Felesége: Völler Mária (1936-tól)
Gyermekei: Botond (sz. 1938), György (sz. 1942)
Díjai: Kossuth-díj (1951 és 1953), Érdemes művész (1952), Kiváló művész (1953)

Kamaszkorától színésznek készült. Gimnáziumi tanulmányait Sepsiszentgyörgyön végezte, majd Romániában, illetve áttelepülve, Magyarországon vasúti tisztviselő. Áttelepülése előtt a román hatóság letartóztatta, a marosvásárhelyi börtönben egy évet töltött. Vasúti szerelvényen, farönkök alá bújva szökött át Magyarországra. Ezután vagonlakó lett egy budapesti pályaudvaron, majd a Lőrinci Fonóban helyezkedett el. Volt kőbányában munkás és könyvelő is. Elkeseredettségében majdnem öngyilkos lett, végül beiratkozott az Országos Színészegyesülét színészképző iskoláját, amit 1928-ban végzett el. Az Országos Művész Színház szerződtette, majd 1935-től a Vígszínház, 1945-től 1965-ig a Nemzeti Színház művésze volt. A magyar színháztörténet egyik legnagyobb Tiborc-alakítója. Major Tamás hívta át a Nemzetibe, amikor Bihari kerti munkákat vállalva tartotta el családját. 1944-től a Muraközi utcában egy egyszobás összkonfortos lakásban élt családjával. Zárkózott, szemérmes ember volt a magánéletében is, még színész kollégáinak is nehezen nyílt meg. Szabadidejében verseket és novellákat is írogatott.

1936. augusztus 9-én feleségül vette Völler Máriát (1913.03.05.), akitől fia Bihari Botond (1937.06.07.).

Egyszerű parasztembereket, nehéz sorsú figurákat formált meg nagy átéléssel, némi keserű iróniával. Fanyar humorú művész volt, aki szülőhazájából tiszta, szép és ízes beszédet hozott magával, ennek előnyeit a színpadon és filmen is képes volt érvényesíteni. Ismert szerepei a Halálos tavasz lecsúszott, alkoholista Mák Pistája vagy az Emberek a havason karakteres Üdő Mártona. 1945 után is sokat foglalkoztatták, az ekkor készült filmeknek fontos figurája: igazságos, véleményéért bátran kiálló karaktereket formált meg.

1981-ben a Magyar Televízió portréfilmet készített róla. A Nemzeti Színház bejárata melletti domborművek egyike Bihari Józsefnek állít emléket.

Szerepei:

  1. Szent Péter esernyője (1935) - férfi a bábaszéki búcsúban
  2. Az aranyember (1936) - Galambos, halász
  3. Az én lányom nem olyan (1937) - tűzoltó
  4. A férfi mind őrült (1937) - teremőr
  5. A falu rossza (1937) - Jóska, béres Feledi bírónál
  6. Te csak pipálj, Ladányi! (1938) - Pókai Péter, ispán
  7. Nehéz apának lenni (1938)
  8. Uz Bence (1938) - Üdő Márton
  9. A leányvári boszorkány (1938) - Palkó, szolga
  10. Magyar feltámadás (1938-39)
  11. Bors István (1938-39) - Túzok János, béres
  12. Toprini nász (1939) - Kazimir, ispán
  13. A miniszter barátja (1939) - Mihály, főkomornyik
  14. Párbaj semmiért (1939) - Balázs, inas Törökéknél
  15. Halálos tavasz (1939) - Mák Pista, jegyző
  16. Fűszer és csemege (1939) - Sebestyén, intéző
  17. Erdélyi kastély (1940) - Jakab, Monostori Ádám gróf inasa
  18. Hazajáró lélek (1940) - postás
  19. Zárt tárgyalás (1940) - Ács István, a gyilkosság vádlottja
  20. Tokaji aszú (1940) - Gergő, vincellér
  21. Ma, tegnap, holnap (1941)
  22. András (1941) - Péter, szolga Nohapusztán
  23. A beszélő köntös (1941) - Pintyő, Cinna nevelőapja
  24. Emberek a havason (1941-42) - Üdő Márton
  25. 5-ös számú őrház (1942) - Kasza Péter, pályamunkás
  26. Enyém vagy! (1942) - Náci, a hajléktalan doktor
  27. A harmincadik... (1942) - Bohus Ernő, vegyész
  28. Üzenet a Volga-partról (1942) - tanító
  29. Nemes Rózsa (1943) - Paprugó Vendel
  30. Sári bíró (1943) - Varnyu Gábor
  31. Majális (1943) - Csiky osztályfőnök úr
  32. Machita (1943-44) - Török István, művezető
  33. Madách - Egy ember tragédiája (1944) - paraszt
  34. Hol volt, hol nem volt - A Szent Anna-tó legendája (1944, befejezetlen)
  35. Tűz a hegyen (1944, befejezetlen)
  36. Azért is maradok! (1944, befejezetlen)
  37. Ének a búzamezőkről (1947) - Mátyás
  38. Mezei próféta (1947) - Nikita szomszéd
  39. Ludas Matyi (1949) - Gáspár, öreg paraszt
  40. Úri muri (1949) - a csurgaiak szószólója
  41. Felszabadult föld (1950)
  42. Dalolva szép az élet (1950) - Berta bácsi
  43. Gyarmat a föld alatt (1951) - Barla mérnök
  44. Tűzkeresztség (1951) - Köröm Sándor elnök
  45. Vihar (1951) - Gilicze
  46. Különös házasság (1951) - csősz
  47. Erkel (1952) - öreg paraszt
  48. A város alatt (1953) - Holló
  49. Föltámadott a tenger (1953) - Hajdu Gyurka apja
  50. Hintónjáró szerelem (1954) - Majsa Bertalan
  51. Az élet hídja (1955)
  52. Tanár úr kérem (1956) - Fröhlich
  53. Szakadék (1956) - Veréb Jani bácsi
  54. Melyiket a kilenc közül? (1957)
  55. Ház a sziklák alatt (1958) - öreg Kós
  56. A 39-es dandár (1959) - Korbély János
  57. Szombattól hétfőig (1959) - Eke bácsi
  58. Akiket a pacsirta elkísér (1959) - Süle
  59. Gyalog a mennyországba (1959) - professzor
  60. Szombattól hétfőig (1959) - Eke bácsi
  61. Szerelemcsütörtök (1959)
  62. Három csillag (1960) - pap
  63. Légy jó mindhalálig (1960) - Názó
  64. Virrad (1960) - Gerendás
  65. Amíg holnap lesz (1961) - Sándor bácsi
  66. Katonazene (1961)
  67. Egyiptomi történet (1962) - hajószakács
  68. Lopott boldogság (1962) - igazgató
  69. Húsz óra (1965) - Czuha András
  70. Keresztelő (1967) - Iski kántortanító
  71. Lássátok feleim (1967) - apa osztályfőnöke
  72. Földobott kő (1968) - Balázs nagyapja
  73. Isten malmai (1970, TV film)
  74. Rózsa Sándor (1971, TV-sorozat)
  75. Romantika (1972) - Áron mester
  76. Kincskereső kisködmön (1972) - Küsmödi
  77. Szarvassá vált fiúk (1974) - Géza apja
  78. Kínai kancsó (1974, TV film) - József József régiségkereskedő
  79. Öregek - Nagy Lajos válogatott művei (1974, TV film)
  80. Ballagó idő (1975) - Máté bácsi
  81. Az idők kezdetén (1975)
  82. Kisember születik (1975, TV film) - nagyapa
  83. Árvácska (1976) - Vénisten
  84. Teketória (1976) - nagyapa
  85. Magyarok (1977) - "utolsó magyar" az álomjelenetben
  86. Rózsa Sándor (1979, TV-sorozat) - Kis Gábriás
  87. A ménesgazda (1978)
  88. Megtörtént bűnügyek sorozat - A kiskirály c. epizód (1978, TV-sorozat)
  89. Anyám könnyű álmot ígért (1979, TV film)
  90. Cserepek (1980) - András apja
  91. Circus Maximus (1980) - fuvarosgazda
  92. Színes tintákról álmodom (1980)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon / Délibáb 1936/ 35., Film Színház Irodalom 1943/7.