Vincent Scotto

Vincze Márton

Vincze László
gyártásvezető, felvételvezető, rendezőasszisztens

Születés: Nagykároly (ma: Románia), 1893. július 28.
Halálozás: Budapest, 1961. november 19.

Szülei: Waldmann Jakab m. kir. államvasúti málházó, Auspitz Amália
Lakása: Budapest VIII. Népszínház utca 40. (1930), XIV. Pétervárad utca 5. (1961)

Színészként szerepelt egy némafilmben 1927-ben, majd dolgozott a Vasárnap délután című UFA produkció budapesti stábjában. Később az első magyar hangosfilm, A kék bálvány segédrendezője volt. A harmincas években gyártásvezető volt. Nagy szerepe volt abban hogy külföldi produkciók gyakran jöttek Magyarországra forgatni (Tárász Bulyba, Egy pesti éjszaka, stb.). 1939-1944 között származása miatt nem dolgozhatott, de titokban alkalmazták: ő tanította meg a filmezés fortélyaira Bajusz Péter és Szalontai Kiss Miklós gyártásvezetőket. A II. világháború után egy ideig saját filmvállalata volt "Független Film" néven, amely 1947-ben a Könnyű múzsa c. vígjátékot gyártotta. E filmnek a gyártásvezetője is volt. 1956 után a KÖZDOK filmstúdió balesetvédelmi kisjátékfilmjeinek gyártásvezetője volt.

1930. február 3-án feleségül vette Iványi Viktóriát. Nevét hivatalosan 1933-ban magyarosította, 1941-ben kikeresztelkedett.

Színész:

  1. Átok vára (1927)

Rendezőasszisztens:

  1. Mária nővér (1928)
  2. A kék bálvány (1931)
  3. A repülő arany (1932)
  4. Kísértetek vonata (1933)

Felvételvezető:

  1. Mária nővér (1928)
  2. Hyppolit, a lakáj (1931, magyar-német)
  3. Iza néni (1933)
  4. Rákóczi induló (1933, magyar-német-osztrák)
  5. Helyet az öregeknek (1934, magyar-osztrák)
  6. Bál a Savoyban (1934, magyar-német, Falus Istvánnal)
  7. Semmelweis (1939)
  8. A nőnek mindig sikerül (1939)

Gyártásvezető:

  1. Ida regénye (1934)
  2. Ez a villa eladó (1935)
  3. Légy jó mindhalálig (1936)
  4. Nászút féláron (1936)
  5. Hetenként egyszer láthatom (1937)
  6. Segítség, örököltem! (1937)
  7. Családi pótlék (1937, Bajusz Péterrel)
  8. Marika (1937, Bajusz Péterrel)
  9. Elcserélt ember (1938, Bajusz Péterrel)
  10. Cifra nyomorúság (1938, Bajusz Péterrel)
  11. Hazugság nélkül (1945)
  12. Könnyű múzsa (1947)
  13. Alázúzalékolás (1957, rövid)
  14. Gazdasági vasutak (1957, rövid)
  15. Gépesített vágányépítés (1957, rövid)
  16. A Heine-medines mozgászavarok utókezeléséről (1957, rövid)
  17. Ki a felelős? (1957, rövid)
  18. A mosoly vonata (1957, rövid)
  19. Rejtett hibák nyomában (1957, rövid)
  20. A temporalis focusú epilepsia műtéti kezelése (1957, rövid)
  21. Akik a halálból jöttek vissza (1958, rövid)
  22. Önműködő fékrudazatállító berendezés (S.A.B.) (1958, rövid)
  23. Az utolsó fuvar (1958, rövid)
  24. Utolsó pillanat (1958, rövid)
  25. Becsületrombolók (1959, rövid)
  26. Diesel mechanikus öt tengelyes motorkocsi szerkezete és kezelése (1959, rövid)
  27. A könnyelműség ára (1959, rövid)
  28. Sorompó (1959, rövid)
  29. Szemed a pályán... (1959, rövid)
  30. Gépesített vágányépítés I. rész (1960, rövid)
  31. Súlyos példa (1960, rövid)
  32. Váltófelvágás (1960, rövid)
  33. Eltűnt küldemények nyomában (1961, rövid)
  34. Érintésvédelem (1961, rövid)
  35. Egy boldog vasárnap (1961 körül, rövid)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (házassági halotti)