Vaszy Viktor

Végh Sári

Vécsey Ernő
zeneszerző

Születés: Budapest, 1910. december 25.
Halálozás: Budapest, 1977. február 23.

Anyja: Kovács Zsófia
Nevelőapja: Vécsey Sándor karmester
Lakása: Budapest VIII. Rottenbiller utca 56. (1933)

12 évesen vették fel a Zeneakadémiára, ahol Székely Arnold növendéke volt. 15 évesen karmester Tordán (Erdélyben) Sümegi Vilmos társulatánál. Ezután különböző könnyűzenei együttesekkel mint zongorista és karmester bejárta Európát és a Közel-Keletet. 1933-ban tért haza, itthon előbb zongoraszólista Heinemann Sándor zenekarában, majd 1942-től a Radiola Tánczenekar vezetője. 1947-től a Hivatásos Zenészek Zeneiskolájában, 1960-tól az Országos Szórakoztatózenei Központ stúdiójában éneket és zongorát tanított, 1963-67 között a győri Kisfaludy Színház karmestere volt. Számos táncdalt és zenés vígjátékot írt, továbbá a nevéhez fűződik Gershwin első magyarországi bemutatása (Rhapsody in Blue, Zeneakadémia, 1939.). A negyvenes évek első felében a Turul Szövetség Szépmíves Bajtársi Egyesülete zenei törzsének vezetője is volt.

1933. június 7-én feleségül vette Schichler Ilonát.

Zeneszerző:

  1. Régi keringő (1941, Dolecskó Bélával és Horváth Jenővel)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (házassági)