Paál Erzsi

Pacséry Ágoston

Paál Sándor
fotoriporter

Születés: Budapest, 1910. május 18.
Halálozás: Madrid (Spanyolország), 1972. november 8.

Névváltozat: Alexander Paál

Fotóriporter, újságíró, fényképész, majd filmproducer volt. Műterme Budapesten, a Rózsa utca 70. alatt volt 1930 és 1939 között. Számtalan képe jelent meg a Színházi Életben és más társasági lapokban. 1933-ban felelős szerkesztője és kiadója volt a Fifi című, színházi, irodalmi és művészeti szaklapnak. Elsősorban a filmek, színházak sztárjait örökítette meg. Laboránsa és asszisztense volt Gyenes János (Juan Gyenes). Paál az 1930-as évek végén Londonba, majd New Yorkba emigrált, ahol Munkácsi Márton jó barátja volt, akivel már Budapesten több közös munkájuk volt. Ketten harcolták ki Incze Sándor főszerkesztőnél, hogy a Színházi Élet megindítsa amatőrfotó rovatát. Paal Studios, Inc. 485 Fifth Avenue, New York címen volt a műterme. Röviddel Amerika hadba lépése előtt az United Artists stúdiójában dolgozott. Belépett a hadseregbe, ahol 3 évig szolgált, mint fotográfus. Az utolsó évet Európában töltötte, 8 hónapot Németországban, négyet Londonban. Leszerelés után a Fascination magazin munkatársa lett, majd az Old Gold cigarettagyár alkalmazásába lépett, aztán filmproducerként dolgozott. Tamási Áron volt barátnője, Szőke Éva, aki később Eva Bartok néven ismert színésznő lett, nem kis mértékben Paálnak köszönhetően lett ismert színésznő. Paál feleségül vette és kiköltöztette magához Londonba. Paál Sándor volt a producere Bartók Éva első angol filmjének. Az 1951-ben elkészült Öt nő meséje öt nőről, öt különböző városban szólt, a film megbukott, de Bartók Évát felfedezték. 1960-ban 10 napra hazalátogatott.

Cameo-szerepben, önmagát alakítva tűnik fel egy filmben fényképész kollégája, Gyenes János oldalán.

Filmszerepe:

  1. Budai cukrászda (1935) - fotoriporter

Állófényképész:

  1. Csókolj meg, édes! (1932)

Forrás: IMDbFotóművészet ♦ Színházi Élet, 1936/49. ♦ Film, Színház, Muzsika, 1960/2.