Majorossy Aladár

Makay Margit

Makay Árpád
operatőr

Születés: Radnót (ma: Románia), 1911. november 28.
Halálozás: Budapest, 2004. december 6.

Szülei: dr. Makay Attila orvos (1885-1960), Csobán Piroska
Beceneve: Maki
Lakásai: Budapest IX. Üllői út 57. (1938), XII. Lorántffy Zsuzsanna utca 2. (-2004)
Díjai: A Nemzeti Filmhét elismerő oklevele (1940)

Szakmai működését 1934-ben kezdte mint hangfelvétel-technikus. Négy évig segédoperatőr volt és 1939-ben lett önálló operatőr. 1949-ben elhagyta az országot, az USA-ban telepedett le, ahol rövid- és dokumentumfilmeket fényképezett és rendezett, illetve oktatott, 1981-ben saját film-video céget alapított. 1990-ben hazatért, az 1999-es Filmszemlén életműdíjat kapott.

1938. szeptember 4-én feleségül vette Bajnóczy Eszter tanárnőt (1913.11.10.), akitől gyermekei: Csilla (sz. 1940.) és Árpád Csaba (sz. 1941.).

1945-ig az egyik legtöbbet foglalkoztatott filmoperatőr, nevéhez fűződik a Halálos tavasz, Rózsafabot, Külvárosi őrszoba, Valamit visz a víz fényképezése, sajátos beállításai önálló iskolát teremtetettek. 1945 után még három nagy filmet fotografált.

Segédoperatőr:

  1. Háromszázezer pengő az utcán (1937)
  2. Segítség, örököltem! (1937)
  3. Fűszer és csemege (1939, Keresztessy Józseffel)

Operatőr:

  1. Karosszék (1939)
  2. Hat hét boldogság (1939)
  3. Zúgnak a szirénák (1939, Bécsi Józseffel, Berendik Istvánnal és Horváth Józseffel)
  4. Halálos tavasz (1939)
  5. Garszonlakás kiadó (1939)
  6. Gül Baba (1940)
  7. Mária két éjszakája (1940)
  8. Ismeretlen ellenfél (1940)
  9. Mindenki mást szeret (1940)
  10. Rózsafabot (1940)
  11. Vissza az úton (1940)
  12. Tokaji aszú (1940)
  13. A szerelem nem szégyen (1940)
  14. Elkésett levél (1940)
  15. Gyurkovics fiúk (1940-41)
  16. Ma, tegnap, holnap (1941)
  17. Magdolna (1941)
  18. András (1941)
  19. Bűnös vagyok (1941)
  20. Ne kérdezd, ki voltam (1941)
  21. Kölcsönkért férjek (1941)
  22. Muzsikáló május (1941, rövid, Eiben Istvánnal)
  23. Háry János (1941)
  24. Haláltánc (1941)
  25. Kádár kontra Kerekes (1941)
  26. Egy asszony visszanéz (1941-42)
  27. Kadettszerelem (1942)
  28. Negyedíziglen (1942)
  29. Szerelmi láz (1942)
  30. Külvárosi őrszoba (1942)
  31. A hegyek lánya (1942, Berendik Istvánnal)
  32. Egy szív megáll (1942)
  33. Pista tekintetes úr (1942)
  34. Fekete hajnal (1942)
  35. Egy bolond százat csinál (1942)
  36. Jómadár (1943)
  37. Szerencsés flótás (1943)
  38. Makrancos hölgy (1943)
  39. Megálmodtalak (1943)
  40. Kerek Ferkó (1943)
  41. Valamit visz a víz (1943)
  42. Ágrólszakadt úrilány (1943)
  43. Fény és árnyék (1943, Eiben Istvánnal)
  44. A Benedek-ház (1943)
  45. Zörgetnek az ablakon (1943)
  46. Egy fiúnak a fele (1943-44)
  47. A két Bajthay (1944, Berendik Istvánnal, Kárpáthy Zoltánnal és Zsabokorszky Jenővel)
  48. Szerelmes szívek (1944, Berendik Istvánnal, Dulovits Jenővel és Fekete Ferenccel)
  49. Gazdátlan asszony (1944)
  50. A három galamb (1944)
  51. Kétszer kettő (1944, újraforgatva 1945, Vass Károllyal)
  52. Csiki Borka tánca (1944, befejezetlen)
  53. Ének a búzamezőkről (1947)
  54. Mezei próféta (1947)
  55. Talpalatnyi föld (1948)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (házassági)