Filmszállítási RT.

Fodor Adolf

Filotás Lili
rádióbemondó

Születés: Marosvásárhely (ma: Románia), 1908. december 22.

Eredeti neve: Filotás Amália Rozália Mária
Névváltozat: Filótás Lily
Szülei: Filotás Ferenc huszárezredes, Tarcsai Mária
Testvére: Filotás Tivadar öttusázó olimpikon
Lakása: Budapest VII Francia út 1. (1934), II. Pasaréti út 65. (1940)

Kiváló nyelvérzékkel rendelekezett, összesen tizenhat nyelven beszélt, amelyek közül a németet, angolt és franciát tökéletesen beszélte. A budapesti Sacre Coeur zárdában érettségizett, majd zengő hangjának és nyelvtudásának köszönhetően 1931-ben bekerült a a Magyar Rádióba, aminek hamarosan kedvelt bemondónője lett. 1936-1944 között Budapester Rundschau, majd Hungária Magazin néven idegenforgalmi folyóiratot szerkesztett, amely négy nyelven jelent meg és először a Mahartnak, a MÁV-nak és a Malévnak, a legvégén pedig az IBUSZ-nak volt hivatalos lapja. 1945-ben az oroszok elvitték és csak 1946-ban engedék haza. A Rádió ez után nem vette vissza állományba és osztályidegenként a földalattinál munkásként dolgozott. 1951-ben gyerekeivel együtt kitelepítették és Szikszóra került, ahol útfenntartási munkákat végzett. Elvált férje vitt a számukra ruhát, élelmet. Később ugyanott a helyi kórház gyermekosztályára került, ahol ápolónőként dolgozott. 1956-ban a forradalom napjaiban a miskolci egyetemisták kérésére ismét rádióbemondónőként tevékenykedett egy rövid ideig, majd volt férjével és gyermekeivel együtt Németországba, majd Kanadába ment. Torontóban ismét szétvált a család és gyermekeivel együtt Vancouverbe ment, ahol cserébe a lakhatásért, nappal egy apácazárda irodai munkáit végezte, este pedig környékbeli irodaházakat takarított. Lányából hittérítő apáca, fiából ingatlanügynök lett.

Első félje Tamás B. István kultúrmérnök és jégkorongbajnok volt, akitől 1940 elején elvált. 1940. december 14-én Kováts Sándor BESZKÁRT-intéző, pilótafőhadnagy felesége lett, akitől egy lánya és fia, Sándor született, és akitől a háború után elvált.

Filmjeiben önmagát, rádióbemondónőt alakított.

Filmszerepei:

  1. Halló, Budapest (1935) - rádióbemondónő
  2. Lovagias ügy (1936-37) - rádióbemondónő
  3. Édes ellenfél (1941) - rádióbemondónő

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Színházi Élet 1932/8. ♦ Színházi Élet 1934/13. ♦ Délibáb 1940/52 ♦ FamilySearch (házassági 1934, 1940) ♦ Almaváry-BabáryPapiruszportal