Farkas Ferenc

Farkas J. M. Film-reklámanyag Kölcsönző és Kereskedelmi Vállalata

Farkas Imre
zeneszerző, forgatókönyvíró, dalszövegíró

Születés: Debrecen, 1879. május 1.
Halálozás: Budapest, 1976. március 25.

Névváltozat: R. Cassim
Teljes neve: nagybégányi dr. Farkas Imre
Szülei: Farkas Mór honvédszázados, Zicherman Regina
Lakásai: Budapest I. Úri utca 43. (1917), I. Tárnok utca 3. (1923)
Beceneve: Mókuci

Az iglói gimnázium elvégzése után a debreceni jogakadémián és a budapesti egyetem jogi karán tanult. Ezután a Honvédelmi Minisztérium tisztviselője volt, az 1920-as években mint miniszteri tanácsost nyugdíjazták. Ezután a Pesti Hírlap munkatársa lett, 1926-ban a Magyar Műkedvelő Egyesületek Szövetségének elnökévé választották. A Színházi Élet, majd a Színházi Magazin c. hetilapokban levelezési rovatokat vezetett. Számos sikeres operettet írt és hangszerelt (Iglói diákok, A nótás kapitány), megjelentek színművei (Túl a Nagy Krivánon), versei.

1917. október 30-án feleségül vette Buth Máriát, akitől 1921-ben elvált. 1923-ban Birth Máriát vette el, akitől 1925-ben elvált.

Iglói diákok c. operettje filmre került, ennek és még néhány filmnek a zeneszerzője volt, de forgatókönyveket is írt.

Zeneszerző:

  1. Az iglói diákok (1934, P. Horváth Dezsővel)
  2. A nagymama (1935, P. Horváth Dezsővel)
  3. A királyné huszárja (1935)
  4. A hölgy egy kissé bogaras (1938)

Dalszövegíró:

  1. Az iglói diákok (1934, Kellér Dezsővel)

Forgatókönyvíró:

  1. A nagymama (1935)
  2. A királyné huszárja (1935, Mihály Istvánnal)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (házassági 1917 1923)

Galéria