Elga Beck

Emőd Tamás

Ember Nándor
zongoraművész

Születés: Budapest, 1897. január 29.
Halálozás: Madrid (Spanyolország), 1948. november 30.

Eredeti neve: Engländer Nándor Antal
Szülei: Engländer Lajos újságíró, Boskovics Terézia tanítónő
Lakása: Budapest VIII. Tisza Kálmán tér 14.

1916-ban végezte el a Zeneakadémiát Dohnányi Ernő tanítványaként, majd magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett. 1919. március 21-én volt az 1. hangversenye a Zeneakadémián, ezután külföldi turnéra indult. Első állomása Amszterdam volt 1920. május 11-én, majd Hága és több holland város. 1921 tavaszán Rotterdamban hangversenyezett, majd 1921 augusztusában Madridban telepedett le, ahol a spanyol zenei élet számottevő reprezentánsa lett. 1924-25-ben a madridi egyetemen magyar nyelv és irodalomtörténet lektora, majd saját zeneiskolát alapított. A spanyol polgárháború kitörésekor hazatért és 1936-tól 1944-ig a Zeneművészeti Főiskola tanára volt. 1946 februárjában Bécsben, majd Párizsban szerepelt, majd az USA-ba, onnan Spanyolországba távozott.

Neve hivatalosan 1907-ben változott meg. 1924 május 30-án feleségül vette Marie Louise spanyol hercegnőt.

Filmszerepe:

  1. Boldoggá teszlek (1944) – francia ügyfél

Forrás: Budapesti Hírlap 1916/81. ♦ Világ 1919/70. ♦ Az Est 1919/53. ♦ Mozi Újság 1944/15. ♦ Pesti Hírlap 1926/289. ♦ Új Nemzedék 1926/295. ♦ Pesti Hírlap 1927/2. ♦ Színházi Élet 1928/21. ♦ 8 Órai Újság 1935/274. ♦ Színházi Élet 1935/16. ♦ Esti Újság 1939/118. ♦ Esti Újság 1940/36. ♦  Nemzeti Újság 1940/34. ♦ 8 Órai Újság 1941/282. ♦ Film Színház Irodalom 1944/2. ♦ Kossuth Népe 1946/230. ♦ Világ 1947/597. ♦ Világ 1948/1068. ♦ Familysearch (születési anyja halotti kivándorlási)

Galéria