Kandó Gyula

Karády Katalin

Kandó László
művészeti vezető, forgatókönyvíró, rendező

Születés: Budapest, 1886. június 14.
Halálozás: Budapest, 1950. október 22.

Szülei: egerfarmosi és sztregovai Kandó László, Kozma Ilona
Lakása: Budapest II. Ponty utca 6. (1950)

Párizsban, a Julian Akadémián végezte képzőművészeti tanulmányait, ahol J. P. Laurens volt a mestere. Nyaranta Nagybányán dolgozott: 1906-ban a szabadiskolában, 1907-09-ben pedig az iskolán kívüliek csoportjában. 1912-ben lett a kecskeméti művésztelep tagja. Budapesten telepedett le. 1907-től állított ki naturalista portrékat, tájképeket, de hadifestőként is jelentkezett alkotásaival. Művészien kimunkált, kevésbé torzított figurális karikatúrákat is készített a Borsszem Jankó című vicclapnak. 1921-22-ben az Ernst Múzeumban volt látható gyűjteményes tárlata. 1929-ben részt vett a Arcképfestők Társaságának alapításában, amelynek aktív tagja volt. 1943-ban egy rövid ideig a budapesti Képzőművészeti Főiskola rektora és tanára volt.

Felesége Veith Marián volt, akitől később elvált.

A Magyar Film Irodánál kultúrfilmek stábjában dolgozott első sorban művészeti vezetőként, az 1935-ben a brüsszeli világkiállításon nagydíjat nyert Magyar falu című kultúrfilm egyik alkotója.

Művészeti vezető:

  1. Hallali (1935, rövid)
  2. A magyar falu (1935, rövid)
  3. Baromfitenyésztés Magyarországon (1936, kultúrfilm)
  4. Juhtenyésztés Magyarországon (1936, kultúrfilm)
  5. A magyar bor (1936, kultúrfilm)
  6. A magyar gyümölcs (1936, kultúrfilm)
  7. Sertéstenyésztés Magyarországon (1936, kultúrfilm)
  8. A magyar ló (1937, rövid)
  9. Szarvasmarhatenyésztés Magyarországon (1936-37, kultúrfilm)

Forgatókönyvíró:

  1. Budapest fürdőváros (1935, rövid)

Rendező:

  1. Hungária (1931, dokumentum)
  2. Budapest fürdőváros (1935, rövid)

Forrás: Wikipedia ♦ FamilySearch (halotti) ♦ Kieselbach