Amatőr Mozgófényképezök Egyesülete / Magyar Amatőrfilm Szövetség

Andorffy Ida

Andai Béla
színész

Születés: Budapest, 1899. június 9.
Halálozás: Budapest, 1969. április

Eredeti neve: Androvics Béla
Szülei: Androvics József (1859-1929) lakatos, Bolya Anna
Lakása: Budapest VII. Szövetség u. 21. (1899-től), VI. Nagymező utca 6. (1923)

Rákosi Szidi színiiskoláját végezte el 1921-ben és pályafutását az Intim, és az Apolló Kabaréban kezdte. Utóbbinak 1924-ig tagja volt, de játszott 1923-ban a Faun Kabaréban, 1924-ben a Sziget Színpadon is. 1926-1930 között az Andrássy, 1930-ban az Omnia Kabaréban, 1931-ben a Steinhardt Színpadon, 1932-ben a Modern Kabaréban, 1933-ban a Pesti, 1934-ben a Király Színházban lépett fel. Rendszeresen szerepelt különböző fővárosi kabaréesteken és a Moulin Rouge-ban is. 1936-1942 között a Pódium Írók Kabaréja szerződtette, de 1936 őszén a Kamaraszínházban is játszott. 1943-44-ben a Komédia Orfeum, 1945-től ismét a Pódium Kabaré, 1954-től az 1960-as nyugdíjazásáig a Vidám Színpad művésze volt.

1923. július 15-én feleségül vette Schlesinger Friderikát, akitől 1936-ban elvált. Nevét hivatalosan 1934-ben magyarosította.

Hangosfilmen csak egy alkalommal jutott kisebb epizódszerephez.

Filmszerepe:

  1. Menekülő ember (1943) – férfi a jelmezbálon

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Színházi Élet 1921/10. ♦ Budapesti Hírlap 1921/230. ♦ Színházi Élet 1934/46. ♦ 8 Órai Újság 1936/283. ♦ Alpár Ágnes: A Cabaret - A fővárosi Kabarék műsora ♦ Familysearch (születési házassági)

Galéria