A közismert Nagymező utcai szecessziós épület egykor Ernst Lajos műgyűjtő tulajdona volt. 1909-ben ő és Fodor Gyula terveztette a nagyméretű bérházat, melynek földszintjére eredetileg kávéházat kívánt építtetni. Ernst 1911. márciusában bérleti szerződést kötött a Projectograph Mozgófénykép és Gépgyár Részvénytársasággal. A Projectograph tervezte mozi első nekifutásra mégsem sikerült, mert a próbavetítésen kiderült, hogy a terem lejtése kicsi, nem jól látni a vásznat. Az átépítés után 1912. december 7-én megnyílt a Tivoli mozi, Pest akkori legnagyobb, 700 férőhelyes mozgóképszínháza. A jó helyen lévő, jelentős méretű, igényes kiállítású mozi nyitása fontos kulturális esemény volt. A korabeli sajtó legnagyobbjai írtak róla. 
A Pesti Napló ekképpen emlékezett meg az eseményről: „Tivoli fényjátékház: a Nagymező utcai Ernst-palotának földszintjén hétszáz néző legkényelmesebb befogadására, a modern teknika (sic!) minden újításának felhasználásával épült a legnagyobb budapesti mozgószínház. Specialitása, ami révén röviden közismertté lesz: minden helyről egyformán kitűnően látni.”
Az épület másik részében az Ernst Múzeum kapott helyet. A két intézmény fölé lakóházat húztak fel, melynek építészeti arculata egyszerre mutatja a szecesszió ízlésvilágát és az építészeti tervezés kötöttségeit: a funkcionális belső tereket. A Tivoli-háznak két oldalkapuja van, az egyik az Ernst Múzeum bejárata, a másik baloldalt a bérházé. A középső öt tengely a mozi előcsarnokára nyílik. Az egész alaprajz azonban a homlokzat mögött nem szimmetrikus. A belső udvar a földszinten, a tűzrendészet kívánta menekülés szabályait szolgálva, a lakóházbejárat felé tolódott. A mozi belsőépítésze a Filmarchívumban fennmaradt tervrajz szerint a Projectograph mozivállalat által megbízott nagy tapasztalatokkal rendelkező építész, Skutetzky Sándor volt. A tízes évek derekán divatos népi formakincsből is merít a Tivoli belsejének tervezésekor. A sárgaréz ajtók és a foyer-falak gazdag motívumkészletében klasszikus jelképek, a tudomány, a művészet mint írótollas bagoly - illetve medalionban három üres címerpajzs -, geometrikus kalászok: egyszerre szellemi és termékenységszimbólumok. 
A jellegzetes magyar táj állatai is szerepelnek. A rézkapukat osztó rovásos márványpillérek szinte Lajta Béla síremlékterveit idéző "kopjafák". Beljebb Klimt és már a modernizmus együttes hatására formált nézőtéri bejárattáblák: geometrikus női arcok búzakalász szerű hajzuhataggal. Az egész belső tér zsúfolt, ugyanakkor elegáns látványosságot nyújthatott, amely még mai, frissen felújított, kissé túlságosan új állapotában is lenyűgöző. A nézőtéri pillérek gipszfejezetein is baglyok, törpék, növényi ornamentikák. A termékenység jelképei abból a technikába és tudományba vetett, még töretlen 19. századi pozitivista hitből következtek, amellyel a mozi csodáját is megélték.
A mozi az 1920-as években már csak 500 körüli fő befogadására volt képes. Az üzemeltetési jogot a Projectographtól 1921-ben étveszi a HADRÖÁ (Hadirokkantak, Özvegyek és Árvák Nemzeti Szövetsége), nézőterét több tucat székkel bővítik, felemelve azok számát 540-re. A filmszínház üzemvezetője továbbra is Grossmann Rezső, vetítőgépe Ernemann márkájú. 1924-ben színpaddal toldják meg a vászon előtti teret, így a férőhelyek száma hússzal csökken. Titkárt is kap Váczi Dezső személyében, aki feltételezhetően azonos azzal a Váczi Dezsővel, aki 1939-ben a Filmkamara lapjának, a Magyar Filmnek lesz főszerkesztője. A Tivoli igazgatója a háztulajdonos, Ernst Lajos. Adat arról, hogy ki volt a mozigépész, szintén ebből az évből maradt fenn először: Hercz Sándornak hívták. A mozinak saját, 10 tagú zenekara van ezekben az években. 1926-ban A Projectograph Rt. a Vita-Filmszínház Rt-vel együtt visszaveszi a mozi üzemeltetési jogát és a férőhelyek számát 553-ra növelik. Az igazgató Bartos Gyula lesz, a gépész Németh József. 1930-ban a gépházat felszerelik Klang hangosgéppel, meghagyva az egyik néma gépet is. 
1931-ben az üzemeltetést visszaveszi a HONSZ (Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége) illetve Körmendy-Ékes György. A rákövetkező évben lecserélik a gépészt is, az vetítőgépkezelő neve Krieg Albert. 1934-ben kétszázer pengős alaptőkével betársul a vállakozásba a Projectograph is, élén Körmendy-Ékes Lajossal és Ungerleider Mórral. 1941-ig változatlan felállásban üzemel a mozi. Ekkor a ház is gazdát cserél, az új tulajdonos az Orvosi Nyugdíjintézet, aki a Vita Filmszínház Rt-vel köti meg az új működtetési szerződést. A vetítőgépeket lecserélik AEG gyártmányúakra, amelykre Terta hangleadót szerelnek, Krieg gépész pedig új munkatársat kap Tauber László személyében, az üzemvezető: Kádár Lajos. 1942-ben a mozinévváltoztatási hullám során a Tivoli nevet Tinódira változtatják és a korábbi személyzettel működtetik a háború végéig. 
1944 nyarától egyike volt annak a 16 fővárosi mozinak, amelyet zsidók is látogathattak. A belügyminiszter rendelete alapján megkülönböztető jelzés viselése mellett a zsidó lakosság a Tinódiban a hétfői, szerdai és pénteki napokon kizárólag az első előadásokat látogathatta.
Budapest ostroma után átmeneti szünetet követően a Nemzeti Parasztpárt színeit képviselő Sarló Könyv és Film Szövetkezet kapta meg a mozit. Üzemvezetője Balogh Sándor lett, az új gépészek, Dénes Gyula és Varga Sándor a korábbi gépeken dolgoztak. A mozi neve változatlanul Tinódi maradt. Az államosítást követően a mozi betagozódott a Mozgóképüzemi Nemzeti Vállalat filmszínházainak sorába, míg a berendezés egy darabig még a Vita Filmszínház Rt. és a Projectograph tulajdonában maradt. A terem befogadóképessége 1948-ban 517-re csökkent. Ebből az évből van adatunk a terem hosszára (45 méter) és a vászon méretére (5x4 méter).
1974 február 7-én lett utánjátszóból bemutató mozi, majd nem sokkal később esedékessé vált az épület egészének tatarozása. Amikor 1977-ben az IKV végre tatarozná az épületet, tűz üt ki. Az egyre húzódó kezdés miatt a faállvány földszinti palánkja mögött gyűlik a szemét, majd egy pillanat alatt lángra lobbantja az egész homlokzatot. Mire a tűzoltók kiérnek, lepotyog az a plasztika is, amelyet a háború megkímélt. Egy-két lakás is kiég. 1977-ben végül elkezdődött a felújítás Borsos Irisz tervei alapján. 1978 március 2-án a felújítás miatt bezárt három hónapra, majd június 8-án újranyitott. Néhány hétig zárva volt 1986-ban is, június 5 és július 16 között. 1991 január 17-én a Tinódi mozi neve megváltozott, a hátralevő rövid időre Tivoli mozi néven működött ismét, de már csak a következő év végéig. 1992 december 24-30 hetében volt az utolsó műsor: A nagy postarablás, illetve A taxisofőr. Ezzel a két filmmel fejezte be működését a Tivoli mozi. Az utolsó nap 1992 december 30. szerda volt.
1995-ben kezdődött a Tivoli színházzá történő átépítése König Tamás és Wágner Péter építészeti tervei alapján. Versenytárgyalással a Renovit Kft. nyerte el a Tivoli kivitelezését, ami 1997-ig húzódott. Az oszlopok és a mennyezet díszítése eredeti szecessziós minta. A nézőtér és a színpad egyterű lett, mobil, igény szerint alakítható a teljes 180 négyzetméternyi felületen, mivel a padló két négyzetméterenként emelhető. Először Meczner Jánost szánták igazgatónak, majd a Budapesti Bábszínház élére nevezték ki, és a Tivolit az Andrássy úti intézményhez csatolták. Az átépítés vezetője Meczner János lett, de a főváros egy év után úgy határozott, hogy az új színházi épületet nem tudja fenntartani, így 1996. tavaszán feloszlatta a Tivoli társulatát, és pályázatot írt ki a Tivoli költségvetés nélküli hasznosítására. A nyertes az Intent Rt. lett, kinek cégneve időközben TE-ART Rt-re változott. Mivel Taub Pál, a TE-ART vezetője az épület műszaki állapotát nem találta megfelelőnek, 1997. februárjában lemondott a működtetés lehetőségéről. A főváros újabb pályázatára heten jelentkeztek, és a háromtagú szakmai zsűri (Meczner János, Márta István és Szabó István) végül a Budapesti Kamaraszínház pályázatát részesítette előnyben. A 180 fős befogadóképességű Tivoli Színház 1998. április 4-én nyitotta meg kapuit Shakespeare: A velencei kalmár című darabjának premierjével Szűcs Miklós igazgatósága alatt. Végre sikeres műhely mutatkozik be itt. Ötletként a színház és az egykori múzeum időszakonkénti összenyitása is felmerült a tervekben. A vállalkozás azonban mégis sikertelen. A Budapesti Kamaraszínház 2012. május 7-én tartotta itt utolsó előadását. A vágy villamosát játszották, az előadás után pedig gyertyagyújtással búcsúztak színházuktól a társulat tagjai a Nagymező utcai Tivoli előtt.
Források: Filmművészeti Évkönyvek ♦ "Harmadik" (Panoramio) ♦ Szsegő György: A pesti mozi mint a profán gyülekezet temploma ♦ Magyar Országos Tudósító (1944. június 7.)
