Budapest első mozija 1896. június 13-án nyitotta meg kapuit, egy hónappal az első magyarországi vetítések után az Andrássy úti a Petanovits vendéglő melletti üzlethelyiségben. A tulajdonos Sziklai-fivérek eleinte a Lumiére-testvérek találmányának replikájával vetítettek, azonban ennek minősége vélhetően nem érte el a kívánt színvonalat, ezért egy hónap múlva, július közepén a Royal Szállóbéli vetítéseket hozták át az új helyre, ahol ily módon már eredeti gépekkel vetítettek. A gépész egy Franciaországból hozatott mérnök volt, aki később az operatőri teendőket is elvégezte. Műsorukon a Lumiére cég által készített tízméteres filmek voltak, melyek pergetési ideje a fél percet sem érte el. Itt volt látható a francia operatőr által mág június 8-án rögzített ezredéves ünnepi felvonulás filmje is, mellyel később a mozi utolsó előadását is zárta. A mintegy száz férőhelyes mozitermet az év végén felújították, a vetített kép méretét megnövelték (vászna 3,25 X 2,75 méteres volt) és december elején már a korszerűsített vetítőhelyként hirdették. A vetítéseknek végül 1897. márciusában vége szakadt. Noha az első moziként elhíresült vetítőhelyet a visszaemlékezések "Ikonográf" néven említik, a fennmaradt források alapján úgy tűnik, hogy a tulajdonosok nem használták vállalkozásukkal kapcsolatban ezt a nevet.
A bérelt helyiséget Sziklai Zsigmond nyitotta meg egy kalapüzlet helyén. A háztulajdonos, Eisele gyáros, annyira bizalmatlan volt az új vállalkozással kapcsolatban, hogy csak egy esztendei házbér előre történő lefizetése mellett volt hajlandó a szerződést megkötni. Az üzlethelyiség a bérház jobb udvari traktusát is magában foglalta, amelynek végén az addig irodának használt részt sötétkamrává alakították át, az udvarra nyíló ajtókat és ablakokat pedig fekete posztóval vonták be és csak az utcai üzlethelyiség eleje maradt meg váróterem és pénztár számára, a többi helyiségtől fallal elkülönítve, amelynek bal oldalán a bemenet, míg a jobb oldalán a kijárat számára volt a függönnyel elzárt nyílás. E két nyílás között foglalt helyei a vetítőkamra. A közönség számára Thonet széksorok álltak rendelkezésre.
Sziklai arra számított, hogy az Andrássy úti helyiség a kiállítás felé vezető forgalmas sugárúton nagyszámú néző becsalogatására lesz majd alkalmas. Tévedett: az alacsony komfortú, fapados, egyszerű mutatványos vetítőhelyet az Opera és a neves színházak szomszédságában nem találta elég színvonalasnak az ott megforduló előkelő közönség. Párizsban tartózkodó fivére, Arnold szerezte be a szükséges berendezéseket és filmeket, az alig több mint féléves találmány összes kellékét. Sziklay nemcsak vetített, hanem filmkészítőként is próbálkozott. Bátyja Párizsból a vetítőgép mellett perforáló gépet is magával hozott, melynek mintájára egy pesti műszerésszel sokkal hatékonyabbat szerkesztetett. A perforálatlan nyersfilmet az Eastman-cégtől vásárolták, de kásőbb ezt is megpróbálták házilag előállítani. Megörökítette az Ezredéves Kiállítást megtekinteni a Városligetbe látogató Ferenc Józsefet. Az első magyar dokumentumfilm végül kísérleti alkotás lett, mivel a vetítőgépből házilag átalakított kamera optikatubusa olyan hosszú volt, hogy az csak a filmkocka közepén egy kisebb körben volt képes képet rögzíteni, így a király feje lemaradt a képről. A hibát később kijavították, de az új felvételeket szintén nem lehetett bemutatni, mert a filmszalgok megnyúltak a laborálás alatt és a perforálógép által készített lyukasztás nem volt elég precíz, aminek következtében a vetítésnél a képremegés miatt az előadás élvezhetetlenné vált. A kudarc miatt az építész Sziklai Zsigmond irodájának egyik alkalmazottját, az építőmester Koch Károlyt kiküldte Párizsba, hogy Lumiére-éktől kész filmeket vásároljon. Az Ikonográf vállalkozás néhány hónapos működése alatt hatalmas veszteséget termelt és Sziklaiék végül felmondták a mozi bérletét és befejezték filmes pályafutásukat.
Sziklaiék, miután szerencsésen túladtak az Andrássy úti bérleményen, a Thonet széksorokat értékesítették, a felvevő- és vetítőgépeket, valamint a megmaradt filmeket budai bérházuk pincéjében helyezték el az egyéb megmaradt felszereléssel együtt. Az Ikonográf filmes berendezéseit 2-3 évvel később a Rákóczi út 82. alatti Sport Kávéház tulajdonosa, Pollák úr vásárolta meg, aki esténként ingyenes vetítéseket tartva kávéházában, népszerűvé és ismertté tette a vállalkozását.
Forrás: Castiglione-Székely: Filmlexikon (1941) ♦ Film Színház Irodalom, 1939/4. ♦ Filmkultúra, 1936/1.
