Zsilley Margit

Zsitkovszky Béla

Zsindelyné Tüdős Klára
jelmeztervező, rendező, forgatókönyvíró

Születés: Debrecen, 1895. július 20.
Halálozás: Budapest, 1980. április 16.

Szülei: Tüdős János ügyvéd, országgyűlési képviselő, Kálmánchey Irén

Elemi iskoláit a debreceni Dóczy-leánygimnáziumban és Vevey-ben (Svájcban), egy magánintézetben végezte. 1915-16-ban a budapesti Iparművészeti Főiskolán néprajzot és viselettörténetet tanult. 1925-től 1938-ig az Operaház jelmeztervezője volt, emellett színdarabokat is írt. 1937-ben Budapesten Pántlika néven divatszalont nyitott, sikeresen népszerűsítette kollekcióival a magyaros, paraszthímzésekkel és szőttesekkel díszített ruhákat. Szegényparaszt származású egyetemi hallgatók számára 1940-ben megalapította a Győrffy-kollégiumot. 1944-ben aktívan részt vett a svéd misszióval a zsidók mentésében. A Református Nőszövetség aktív tagja, 1946-1949 között elnöke volt. 1951-ben kitelepítették, 1963-ig Balatonlellén házmesterként dolgozott.

1919-ben férjhez ment szunyogi Szunyogh Rudolf debreceni huszárfőhadnagyhoz. 1928-ban elváltak és 1938. július 9-én Zsindely Ferenc kultuszminisztériumi államtitkár (a Kállay-kormányban kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter) felesége lett. Leánya Szunyogh Judit (sz. 1921.).

1943-ban Fény és árnyék címmel filmet írt és rendezett.

Jelmeztervező:

  1. Semmelweis (1939)
  2. Erdélyi kastély (1940)
  3. Dankó Pista (1940)
  4. Fény és árnyék (1943, Kerényi Klárával, Madaras Erzsébettel és Nágay Tiborral)

Forgatókönyvíró:

  1. Fény és árnyék (1943, Manninger Jánossal)
  2. Pesti karnevál [nem valósult meg] (1941)
  3. Hetedik parancsolat [nem valósult meg] (1944)

Producer:

  1. Fény és árnyék (1943, Siményi Alfréddal)

Rendező:

  1. Fény és árnyék (1943)

Róla megjelent: Dizseri Eszter (szerk.): Zsindelyné Tüdős Klára. Életrajz - dokumentumokban 1895-1980. A Magyarországi református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest, 1994.

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon