Szemerjay Dénes Dr. ifj.

Szemes Mihály

Szemerjay Kovács Dénes dr.
OMB alelnök, miniszteri tanácsos

Születés: Nagyvárad (ma: Románia), 1886. április 17.
Halálozás: Budapest, 1972. augusztus 11.

Szülei: Dr. Kovács Dénes, Langheinrich Gizella
Lakása: Budapest I. Döbrentei u. 8. (1913), II. Kapás utca 17. (1972)

A közigazgatási pálya különböző terén működött, majd a belügyminisztérium rendészeti osztályának helyettes vezetője lett és mint ilyen került kapcsolatba a mozgóképszínházak és a filmipar ügyeivel, amely iránt különösen nagy érdeklődést tanúsított. 1926-ban résztvett azon a tanulmányúton, amelyet Horváth Elek miniszteri tanácsos, az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság akkori elnöke, vezetett Amerikába. Alaposan tanulmányozta az amerikai viszonyokat és gazdag tapasztalatait érvényesítette a magyar filmipar üzleti rendjének megszilárdításában. 1926-ban az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság alelnökévé nevezték ki és e minőségében még a negyvenes években is működött.

1912-ben feleségül vette Szilassy Flóra Irént, akitől fia Ifj. Dr. Szemerjay Dénes producer.

Forrás: Magyar Filmlexikon (Székely-Castiglione) ♦ FamilySearch (halotti)