Szülei: szeleczi és boczonádi Szeleczky Manó mérnök, Négyessy Amália
Lakása: Budapest XI. Budafoki út 10/c (1915-), XI. Kende u. 16. (1930-as évektől 1940), XII. Dobsinai út 1. (-1943), XI. Serleg utca 8. (1943-1944)
Díjai: Farkas-Ratkó-díj (1939), Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1993)
A budapesti Veres Pálné Gimnáziumban érettségizett, ezután a Színiakadémiára iratkozott be, amit 1937-ben végzett el. A Nemzeti Színháznak 1936-ban ösztöndíjas, 1937-től rendes tagja lett. 1939-ben a legrangosabb színházi díjnak számító Farkas-Ratkó-díjjal tüntették ki. 1942-ben egy színházi vita miatt átszerződött a Fővárosi Operettszínházhoz. 1944-ben rövid ideig a Pünkösti Andor-féle Madách Színházban játszott, 1944 őszén lett újra a Nemzeti Színház tagja. 1944 végén külföldre távozott, itthon a Népbíróság háborús bűnösként három évi börtönre ítélte, mert korábban a Magyar Rádióban és a II. Magyar Kívánsághangversenyen elszavalt egy Petőfi-verset („Föl a szent háborúra!”). Külföldön előbb Ausztriában és Olaszországban élt, 1948-ban Argentínába költözött, ahol 1951-ben Eszenyi Olgával, Hajmássy Miklóssal és Páger Antallal megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat és fellépett emigráns német színházak előadásain is. 1962-ben az USA-ba költözött. 1949-1974 között a világ magyar településeit látogatta önálló műsorával (Magyar Rozika, Balassitól napjainkig, Magyarország... a népek Krisztusa, stb.), terjesztette a magyar kultúrát, emigrációs előadóművészi tevékenységét kulturális misszióvá szélesítette (12 rádióelőadás Magyarországról, Felhívás a világ asszonyaihoz 1956-ban). Nyolc hanglemezt és tizenkét kazettát adott ki. A rendszerváltás utáni magyar kormányzat kulturális tevékenységéért 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki. 1998 októberében hazatelepült és Érden lakott. Halála előtt tervezte, hogy a gyűjteményéből múzeumot alapít.
1940. június 8-án férjez ment Haltenberger Gyula gépészmérnökhöz, akitől 1948 körül elvált. 1963-ban Illés Pál hollywoodi nyomdász felesége lett, akitől elválva 1974-ben hozzáment Novák Sándorhoz, majd 1976-ban tőle is elvált.
Bár első filmje (Méltóságos kisasszony) megbukott, vonzó megjelenésével, természetes játékstílusával hamar a magyar film legünnepeltebb csillaga lett, rajongói klubot alapítottak tiszteletére, Szilassy Lászlóval álompárnak kiáltották ki őket. Életre keltett Jókai-hősnőket (Fekete gyémántok, Szegény gazdagok), sikere volt könnyed vígjátékokban (Karosszék, Bercsényi huszárok, Sok hűhó Emmiért) vagy kosztümös filmekben (Gül Baba, Egy éjszaka Erdélyben), de tehetségét drámai történetekben (Rózsafabot, Gyávaság, Az első) is bizonyította. 1944-ben már csak népi ihletésű, magyaros szerepeket vállalt (Az első, A Szent Anna-tó legendája, Csíki Borka tánca). 1942-ben Kiss Ferenc mellett főszerepet kapott egy olasz filmben (Kísértés), majd 1950-ben egy argentin filmben is másodfőszerepet alakított (Egy pillanatig élni).
Filmszerepei:
- Méltóságos kisasszony (1936) - Bartos Lilian
- Pusztai szél (1937)
- Pillanatnyi pénzzavar (1937-38) - Tímár Vera, titkárnő
- Fekete gyémántok (1938) - Dirmák Evila
- Nehéz apának lenni (1938) - Kőrössy Pálné
- Azurexpress (1938) - Erna, Rák Tamás felesége
- Beszállásolás (1938) - Takács Ágnes
- Szegény gazdagok (1938) - Lapussa Henriette
- A varieté csillagai (1938, magyar-német) - Gloria McLean
- Az utolsó Wereczkey (1939) - Wereczkey Erzsi
- Karosszék (1939) - Fekete Klári
- Áll a bál (1939) - Tassy Erzsébet
- Bercsényi huszárok (1939) - Leichtenstein Éva baroness
- Gül Baba (1940) - Leila, Gül baba leánya
- Sok hűhó Emmiért (1940) - Elekes Emmi
- Rózsafabot (1940) - Sipos Katalin
- Eladó birtok (1940) - Borcsányi Erzsi
- Édes ellenfél (1941) - Kovács Manci
- Leányvásár (1941) - Gergely Lukrécia, "Lucy"
- Egy éjszaka Erdélyben (1941) - Alvinczy Krisztina
- Gyávaság (1942) - Mari
- Sziámi macska (1943) - Takács Manci / Káma Li
- Magyar Kívánsághangverseny (1943)
- Zenélő malom (1943) - Rétfalvy Márta
- Nászinduló (1943) - Dósa Éva
- Második Magyar Kívánsághangverseny (1944)
- Az első (1944) - Lidi, Szabó Imre asztalosmester felesége
- Hol volt, hol nem volt - A Szent Anna-tó legendája (1944, befejezetlen)
- Csiki Borka tánca (1944, befejezetlen)
Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Film, Színház, Irodalom 1943/33. ♦ Magyar Film 1940/21. ♦ FamilySearch (születési házassági 1940 1974 válási 1976)