Svéd Sándor

Szabó Dezső Dr.

Szabados Piroska
színésznő

Születés: Bonyhád, 1893. december 9.
Halálozás: Budapest, 1967. március 28.

Szülei: Szabados (Schaffer) Mór (1840–1907) pénzügyőri szemlész, Blau Laura (1853–1928)
Lakásai: Budapest XII. Árnyas út 40. (1967)

Színészakadémiát végzett, majd 1917. augusztus havában Kolozsvárott kezdte a pályát. 1920 decemberében az Andrássy úti Színházhoz szerződött. 1921. június 4-én A nagy komédiásnő című egyfelvonásosban nagy sikere volt a Belvárosi Színházban. Ugyanitt több Strindberg-szerepet is játszott. 1923. január 1-jén újra Kolozsvárra hívták. 1924. október 11-én bemutatkozott a Kamara Színházban, Solness építőmester Wangel Hilda szerepében. Az 1920-as években bekapcsolódott a feminista mozgalomba. 1930-31-ben az Új Színházban is játszott. 1933-ban fellépett a Magyar és a Belvárosi Színházban. Különösen a modern drámák komplikált lelki életű női szerepeiben vált ki. 1945-48-ban a Nemzeti Színház tagja volt, 1948-ban fellépett a Belvárosi Színházban mint vendég. 1951-től a Népművelési Minisztérium munkatársa, majd 1947 és 1950 között a Színészek Szabad Szakszervezetének nőtitkára volt. 1953-54-ben a Petőfi, 1954-ben az Úttörő, 1955 márciusa és júliusa között a József Attila, 1955-58-ban A Magyar Néphadsereg Színházában játszott.

1918-ban Kolozsvárott férjhez ment Nagy Adorján színészhez.

Filmszerepei:

  1. Vergődő szívek (1916)
  2. A Gyurkovics lányok (1917) - Sári
  3. A szerzetes (1917) - Nelli
  4. A vasgyáros (1917) - Athenais
  5. Ciklámen (1917)
  6. Sergius Panin (1917) - Suzanne Herzog
  7. Arsene Lupin utolsó kalandja (1921)
  8. Lady Violette (1922) - Fanny

Források: Wikipedia ♦ FamilySearch (halotti)