Rodolfo

Román Mária

Rodriguez Endre
rendező, forgatókönyvíró

Születés: Budapest, 1899. április 28.
Halálozás: München (NSZK), 1975. augusztus 5.

Névváltozat: Rodriguez Andor
Szü­lei: dr. Rodriguez Béla Győző pénzügyminisztériumi titkár (1914-ben az orosz fronton elesett), Hlavács Olga tanítónő
Öccse: Barsi Ödön rádiórendező, író, forgatókönyvíró
Lakása: Budapest VII. Nefelejts utca 48. (1923), VIII. Vas utca 15/a. (1930)

Katonai pályára készült, 1917-ben végzett a Ludovika Akadémián és azonnal a frontra vezényleték. A Piávén való átkelés során megsebesült. 1920-ban beiratkozott Rákosi Szidi színiiskolájába. Bécsben és Berlinben színészként lépett fel, majd Párizsban filmgyári gyakornok és rendezőasszisztens volt. Bécsben, a némafilm időszakában Deésy Alfréd mellett dolgozott. 1927-ben együtt rendezték A villamosszék árnyékában című filmet, amely a Sacco és Vanzetti-perről készült. 1936-ban visszatért Magyarországra és egy évig a Nemzeti Színház Kamaraszínházának volt titkára, majd folytatta filmművészeti pályáját és hamarosan a korszak ismert rendezője lett. Öccsével, Barsi (Rodriguez) Ödönnel több bűnügyi regény társszerzője E. A. Rodriguez álnéven. Néhány filmben forgatókönyvíróként és gyártásvezetőként is közreműködött. Egy villanás erejéig látható a Machita című filmjében, amint az Alhambrába megérkező Machitát kézcsókkal köszönti.
1945 februárjától a Magyar Rádió stúdiófelügyelője, majd ezután főként oktató- és dokumentumfilmeket készített. Az ötvenes években a Közlekedésügyi Minisztérium filmosztályát vezette. 1956-ban elhagyta az országot és Dániába ment, ahol újból játékfilmet rendezett. Később a nyugatnémet televízió számára készített dokumentumfilmeket. 1985 óta vetítik újra Magyarországon filmjeit, néhányat DVD-n is kiadtak.
Ő rendezte az első Sárdy János-filmet (Te vagy a dal), Eötvös József klasszikus regé­nyét, A karthauzi-t (Néma kolostor), az első bolgár hangos­filmet (Alkalom-Izpitanie, magyar koprodukcióban), Karády Katalin híres kémfilmjét (Machita). Legnagyobb sikerét mé­gis a romantikus Kalotaszegi madonna „kifogástalan, ötle­tes és mindenben mértéktartó rendezés”-ével érte el. 1945 után oktató- és rövidfilmeket (Hogyan készül az acél?, Harc a TBC ellen, stb.) rendezett.

1923. április 21-én feleségül vette Chilkó Jolánt, akitől 1927-ben elvált. 1930. május 17-én újranősült, felesége Koffler Kamilla, akitől 1937-ben elvált.

Rendező:

  1. Varjú a toronyórán (1938, Keleti Mártonnal)
  2. Rajkó rapszódia (1939, rövid)
  3. Te vagy a dal (1940)
  4. Ismeretlen ellenfél (1940)
  5. Elkésett levél (1940)
  6. Akit elkap az ár (1941)
  7. Néma kolostor (1941)
  8. Lesz, ami lesz (1941)
  9. Élete ítéltek! (1941)
  10. Jelmezbál (1942)
  11. Alkalom (1942)
  12. Férfihűség (1942)
  13. Éjféli gyors (1942)
  14. He­ten, mint a gonoszok (1942)
  15. Kalotaszegi madonna (1943)
  16. Boldog idők (1943)
  17. Machita (1943-44)
  18. Norma (1949, rövid)
  19. Szárnyas fiatalok (1949, rövid)
  20. Robbanómotorok (1949, rövid)
  21. Váltóőri szolgálat (1950, rövid)
  22. Hódítsátok meg a levegőt (1950, rövid)
  23. Szabadságunk születésnapja (1950, rövid)
  24. Kocsiforduló (1950, rövid)
  25. Bejárat visszavonás (1950, rövid)
  26. Alumínium (1950, rövid)
  27. Előkészületek a téli szolgálatra (1950, rövid)
  28. A Föld mozgása a Naprendszerben (1950, rövid)
  29. Hogyan készül az acél I-II. (1951, rövid)
  30. Fűtsünk takarékosan (1951, rövid)
  31. Silózás (1951, rövid)
  32. Egyedi takarmányozás (1951, rövid)
  33. Harc a TBC ellen (1951, rövid)
  34. A textilipar harca a minőségért (1951, rövid)
  35. A repülés elmélete (1952, rövid)
  36. Gőzmozdony üzemben (1952, rövid)
  37. Gőzmozdony fűtőházi ellenőrzése (1952, rövid)
  38. Kazánmosás és korszerű kazánkő elhárítás (1952, rövid)
  39. Az elektromos áram hatása (1952, rövid)
  40. Téli szolgálat (1952, rövid)
  41. Körúti tánc (1952, rövid)
  42. Ung kaerlighed (1958, Dán)

Forgatókönyvíró:

  1. Varjú a toronyórán (1938)
  2. Bors István (1938-39)
  3. Te vagy a dal (1940, Deésy Alfréd­dal)
  4. Akit elkap az ár (1941)
  5. Férfihűség (1942, Daróczy Józseffel és Nagyiványi Zoltánnal)

Meg nem valósult forgatókönyvei:

  1. A nagy kalandor (193?)
  2. A plasz­tikában végződik (A rejtekajtó) (193?)

Gyártásvezető:

  1. Varjú a toronyórán (1938)
  2. Bors István (1938-39)

Művészeti vezető:

  1. Mátyás rendet csinál (1939, művészeti veze­tő)

Szerepei:

  1. Machita (1943-44) - az Alhambra tulajdonosa

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (házassági 1923, 1930)

Galéria