Pünkösti Andor

Pusztaszery Margit

Puskás Tibor
színész

Születés: Magyaróvár, 1920. június 19.

Eredeti neve: Mézes Tibor

Nevelőapja, Puskás Gyula, akihez anyja a fiú 8 éves korában ment hozzá, borbélymester volt. Lakner bácsi gyermekszínészeként kezdte pályáját a Pesti, a Bethlen-téri, ill. a Belvárosi Színházban, majd elvégezte a Színiakadémiát és a Vígszínház szerződtette. 1941-től Kardoss Géza debreceni társulatának, 1942-től a Madách Színház tagja, 1950-től Pécsett, 1954-től Győrött és Miskolcon szerepelt. 1958-ban a Pest Megyei Petőfi Színpad, 1960-ban az Állami Déryné Színház szerződtette.

Fiatalkorában sokat sportolt, párhuzamosan több sportágban is szép sikereket ért el. 1942 nyarán az orosz fronton teljesített katonai szolgálatot, majd később hosszabb időre ismét behívták egy páncélos ezredhez és a fronton harcolt. 1945-ben őrizetbe vették, majd egy évvel később vád alá helyezték azzal az indokkal, hogy egy színésztársával a háború végén a Gestapo kezére juttatta az ellenállásban részt vevő színészkollégáit és újságírókat, akik közül emiatt többen az életüket vesztették. Vád volt ellene az is, hogy szerepelt az Ártatlanok? című hírhedt antiszemita drámában is.

1935-1943 között számos magyar filmben játszott, emlékezetes szerepe az 1943-as Majális c. produkcióban Csetey Laci.

Filmszerepei:

  1. Elnökkisasszony (1935) –  ifj. Török István
  2. Légy jó mindhalálig (1936) – Böszörményi, diák
  3. A titokzatos idegen (1936) – Kázméry Karcsi
  4. Mai lányok (1937) – asztalosinas
  5. Cifra nyomorúság (1938) – Feliczy Tibi
  6. Varjú a toronyórán (1938) – parasztfiú
  7. Pepita kabát (1940) – boy
  8. Beáta és az ördög (1940) – triciklis fiú
  9. Gyurkovics fiúk (1940-41) – Gyurkovics Sándor
  10. Európa nem válaszol (1941) – újságíró
  11. Magdolna (1941) – Bobby, Jolanda későbbi szeretője
  12. Dr. Kovács István (1941) – Tatár Tibor
  13. A szűz és a gödölye (1941) – Vidra György, Sándorka barátja
  14. Egy asszony visszanéz (1941-42) – Faludy Gábor
  15. Kadettszerelem (1942) – Havlicska Vencel
  16. Egér a palotában (1942) – Szomorú Pubi
  17. Majális (1943) – Csetey László
  18. Boldog idők (1943) – Robi
  19. Nászinduló (1943) – Dósa Álmos
  20. Büdösvíz (1967)
  21. Gyula vitéz télen – nyáron (1972)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Színházi Magazin 1941/38. ♦ Film, Színház, Irodalom 1942/33. ♦ Színházi Élet, 1938/44. ♦ Világosság, 1945/93. 1946/125. ♦ Képes Sport, 1944/10. ♦ Magyarország, 1936/215. ♦ FamilySearch (szülei feltételezett házassági)

Galéria