Ódry Árpád

Oláh Gyárfás Mihály

Oláh Gusztáv
rendező, díszlettervező

Születés: Budapest, 1901. augusztus 20.
Halálozás: München (NSZK), 1956. december 19.

Szülei: lándzséri és tolmácsi Oláh Gusztáv László Gyula orvos, állami elmegyógyintézeti igazgató, csíkcsekefalvi Fodor Róza Gizellafestőművésznő
Díjai: Kossuth-díj (1951, 1954), Kiváló művész (1952)

A József nádor Műegyetemen folytatott építészeti tanulmányokat, közben a Zeneakadémián zongora szakot végzett. 1921-től az Operaház gyakornoka, 1930-tól szcenikai főfelügyelője, 1936-tól főrendezője, 1941-től vezető főrendezője volt. Számos európai színház is foglalkoztatta, illetve az Iparművészeti Főiskolán és a Zeneakadémián is tanított.

1943-ban Zilahy Lajossal közösen rendezte annak Valamit visz a víz c. produkcióját, melynek vendéglői jelentében a pincér szövegét is ő mondta el utószinkronként: "A teraszon már nincs hely, tessék a kerthelyiségbe fáradni".

Táncbetét-rendező:

  1. Miért? (1941)

Rendező:

  1. Valamit visz a víz (1943, Zilahy Lajossal)

Róla megjelent: Alpár Ágnes (szerk.): Oláh Gusztáv (1901-1956) tervezései-rendezései (Színháztörténeti Füzetek 58.). Magyar Színházi Intézet, Budapest, 1975.

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (születési) ♦ Erőss Anna közlése