Nagy Ila

Nagy Izabella

Nagy István
színész

Születés: Maroslekence (ma: Románia), 1909. január 22.
Halálozás: Budapest, 1976. január 23.

Szülei: Nagy Gábor, Nagy Julianna
Lakása: Budapest XII. Menkina János (Tartsay Vilmos) utca 2/b. (1945), XIV. Ilka utca 49. (1976)

1927-1932 között a kolozsvári egyetem bölcsészkarán tanult, utána Nagyenyeden és Kolozsvárott magyar-román szakos középiskolai tanár volt. 1934-1941 között a kolozsvári Nemzeti Színházban játszott, majd Németh Antal igazgató felhozta Budapestre és 1941-től 1944-ig a budapesti Nemzeti Színház tagja volt. Az Igazolóbizottság féléves eltiltása után egy gyárban anyagraktáros volt, majd ismét színpadra lépett. Először a Béke Színház, majd 1946-tól a Fővárosi Operettszínház, 1951-től a miskolci társulat, 1952-től a Déryné Színház tagja. 1957-től a Petőfi és Jókai színházak tagja, 1958-tól a szolnoki Szigligeti Színházban, majd a békéscsabai Jókai színházban játszott. Innen került át az Állami Faluszínházhoz, ahol 1963-ban nyugdíjazták, de még 1972-ben is fellépett.

1940-ben Székelyudvarhelyen feleségül vette Haáz Joli színésznőt, akitől gyermekei: Anikó (szül. Budapest, 1941) jogász, a török-magyar filmrendező, Széfeddin Szefket Tiryaki bej felesége és István (szül. Budapest, 1946. december 15.) svájci nagykövet, amerikai, majd európai bankár.

Mint Erdély egyik legnépszerűbb színészét, Hausz Mária producer fedezte fel a film számára és felhozatta Budapestre, így eleinte a Hausz-filmvállalat (Elnémult harangok, Egy szív megáll, Fekete hajnal, A Benedek-ház) és a Hunniához szintén szorosan kapcsolódó Takács Antal-filmvállalat (Egy éjszaka Erdélyben, Kísértés, Halálos csók) produkcióiban szerepelt. Mély jellemábrázoló erővel, izzó szenvedéllyel formálta meg szerepeit. Szerepelt az első magyar neorelaista filmben, A hegyek lányában. Kiemelkedőbb szerepei a revizionista Elnémult harangok Simándy Pál tiszteletese, a Külvárosi őrszoba Tóth János rendőre és a megrendítő háborús filmdráma, az És a vakok látnak... Cseke Balázsa. 1957-ben még szerepelt egy filmben (Csendes otthon).

Filmszerepei:

  1. Elnémult harangok (1940) - Simándy Pál, református tiszteletes
  2. Egy éjszaka Erdélyben (1941) - Kléber József kapitány
  3. Kísértés (1941) - Dr. Kétzy Péter tanácselnök
  4. Halálos csók (1942) - Dr. Kemenes László idegorvos
  5. Negyedíziglen (1942) - Ferenc, őrvezető
  6. Külvárosi őrszoba (1942) - Tóth János rendőr
  7. A hegyek lánya (1942) - Réz András, vasúti pályamunkás
  8. Egy szív megáll (1942) - Dr. Monostori Zoltán
  9. Fekete hajnal (1942) - Vándor László szobrászművész
  10. Féltékenység (1943) - Hamvay Gábor mérnök
  11. És a vakok látnak... (1943) - Cseke Balázs
  12. A Benedek-ház (1943) - Várnay András
  13. Madách - Egy ember tragédiája (1944) - Hanzély Ferenc, Fráter Erzsébet későbbi udvarlója
  14. A két Bajthay (1944) - Dr. Bajthay Péter
  15. Gazdátlan asszony (1944) - Pártos Ádám
  16. Csíki Borka tánca (1944, befejezetlen)
  17. Költözik a hivatal (1953, rövid)
  18. Csendes Otthon (1957)
  19. Egyiptomi történet (1962)
  20. Kincskereső kisködmön (1973, TV film)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Délibáb 1940/47., 1941/39. ♦ Film, Színház, Irodalom 1942/45. ♦ FamilySearch (halotti)

Galéria