Nagy Denise

Nagy Emmi

Nagy Dezső
operatőr

Születés: Kézdivásárhely (ma: Románia), 1892.
Halálozás: 1977.

Lakása: Budapest, IX. Tompa utca 14. (1920-1921), IX. Mester utca 9. félemelet 2. (1922-1930), VII. Üllői út 120. III. épület (1930-)

1916-ban laboráns volt Zsitkovszky Béla József utcai laboratóriumában. Első filmjeit 1918-ban az Astránál forgatta, majd 1919-ben átszerződött a Star Filmgyárhoz. 1919-ben egyike volt annak a számos operatőrnek, akik a Vörös Riport Film felvételeit készítették 1919. május 1-én. 1925-től a Magyar Nemzeti Filmegyesület választmányi tagja volt. 1927 és 1929 között a Star Filmgyár laboratóriumának vezetője lett, majd a Pedagógiai Filmgyár fotóosztályát irányította. A második világháború éveiben a Magyar Film Iroda laboratóriumában a pozitív hívót vezette. Innen, a Budapest Filmstúdióból trükkoperatőrként ment nyugdíjba 1957-ben. 1969-ben, a Tanácsköztársaság félszázados jubileumán, mint nagy idők tanúját, őt is többször megszólaltatták a médiában.

Sosem házasodott meg, magányos életének egyik öröme a fényképezés volt. Nyugdíjas éveiben a filmgyár műszaki eszközeinek karbantartásával egészítette ki nyugdíját. Halála után gazdag hagyatékát, levelezését és fényképgyűjteményét a szemétbe dobták.

Operatőr:

  1. A császár katonái (1918)
  2. A sphynx (1918)
  3. Asszonyfaló (1918)
  4. Egyenlőség (1918)
  5. Udvari levegő (1918)
  6. A baba (1919)
  7. A magas diplomácia (1919)
  8. Asszonybosszú (1919)
  9. Nantas (1919)
  10. Tilos a csók! (1919)
  11. A tizennegyedik I-II. (1920, Zsitkovszky Bélával)
  12. Gyermekszív (1920)
  13. Hegyek alján (1920)
  14. Játék a sorssal (1920)
  15. Lengyelvér I-II. (1920)
  16. Lavina (1921)
  17. Sugárka (1921)
  18. A lélek órása (1923)
  19. Fehér galambok fekete városban (1923)
  20. A Pál-utcai fiúk (1924, Eiben Istvánnal)

Forrás: Magyar Ifjúság, 1985/12. ♦ A hazáért, 1969/18. ♦ Film Színház Muzsika, 1969/20.

Galéria