Laurisin Miklós

Lázár István ifj.

Lázár István
hangmérnök

Születés: Salgótarján, 1887. március 12.
Halálozás: ?, 1974. (?)

Szülei: csíktapolczai Lázár Zoltán mérnök, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. műszaki igazgatója és erzsébetvárosi Issekutz Erzsébet (1865 körül -1937)
Lakása: Pesthidegkút, Gazda utca 1. (1935-1938), Gzada utca 45. (1939-1947)

A Műegyetem elvégzése után a Rimamurány-Salgótarjáni Vasműnél dolgozott, 1928 októbere óta a Hunnia Filmgyár munkatársa, eleinte üzemmérnökként, később hangmérnökként. 1942. szeptember 25-én főmérnökké léptették elő. A pesthidegkúti Kultúr filmszínház tulajdonosa is volt, amit családi vállalkozásban üzemeltetett. Kis füzetet írt a filmgyártásban használt idegen szavak magyarosításáról. 1945-ben az Igazolóbizottság örökre eltiltotta a filmes munkától. Moziját megtarthatta az államosításig, további sorsa ismeretlen.

1913. május 24-én vette feleségül rádóczi Boda Kornéliát (1894-1982), akitől gyermekei: István (sz. 1914.) mérnök, és Nelly, Bitvai István főorvos neje.

Lohr Ferenc mellett a Hunnia másik vezető hangmérnöke volt, több filmsiker hangfelvétele fűződik a nevéhez. Az 1944-ben készült A hangod elkísér című rövidfilmben látható is munka közben.

 

Filmszerepe:

  1. A hangod elkísér (1944, rövid) - önmaga

Hangmérnök:

  1. A bor (1933, Lohr Ferenccel)
  2. Az iglói diákok (1934)
  3. Édes mostoha (1935)
  4. A nagymama (1935)
  5. Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1935)
  6. Az okos mama (1935)
  7. Havi 200 fix (1936)
  8. Méltóságos kisasszony (1936)
  9. Pogányok (1936)
  10. Hetenként egyszer láthatom (1937, Lohr Ferenccel)
  11. Fizessen, nagysád! (1937)
  12. A férfi mind őrült (1937)
  13. 120-as tempó (1937)
  14. Hotel Kikelet (1937)
  15. A kölcsönkért kastély (1937)
  16. Mai lányok (1937)
  17. Tokaji rapszódia (1937)
  18. Az ember néha téved (1937)
  19. Az örök titok (1938)
  20. Döntő pillanat (1938)
  21. Megvédtem egy asszonyt (1938)
  22. Péntek Rézi (1938)
  23. Azurexpress (1938)
  24. A hölgy egy kissé bogaras (1938)
  25. Rozmaring (1938)
  26. Süt a nap (1938)
  27. Álomsárkány (1939)
  28. Karosszék (1939)
  29. Két lány az utcán (1939)
  30. Hat hét boldogság (1939)
  31. Zúgnak a szirénák (1939)
  32. Halálos tavasz (1939)
  33. Garszonlakás kiadó (1939)
  34. Gül Baba (1940)
  35. Sarajevo (1940)
  36. Ismeretlen ellenfél (1940)
  37. Egy csók és más semmi (1940)
  38. Mindenki mást szeret (1940)
  39. Rózsafabot (1940)
  40. Vissza az úton (1940)
  41. Tokaji aszú (1940)
  42. A szerelem nem szégyen (1940)
  43. Elkésett levél (1940)
  44. Balkezes angyal (1940-41)
  45. Ma, tegnap, holnap (1941)
  46. Magdolna (1941)
  47. András (1941)
  48. Bűnös vagyok (1941)
  49. Ne kérdezd, ki voltam (1941)
  50. Kölcsönkért férjek (1941)
  51. Bob herceg (1941)
  52. Életre ítéltek! (1941)
  53. A szűz és a gödölye (1941)
  54. Az utolsó dal (1941)
  55. Egy asszony visszanéz (1941-42)
  56. Kadettszerelem (1942)
  57. Házasság (1942)
  58. Halálos csók (1942)
  59. Negyedíziglen (1942)
  60. Szerelmi láz (1942)
  61. Enyém vagy! (1942)
  62. Külvárosi őrszoba (1942)
  63. Négylovas hintó (1942)
  64. Éjféli gyors (1942)
  65. A hegyek lánya (1942)
  66. Fekete hajnal (1942)
  67. A tökéletes család (1942-43)
  68. Egy szoknya, egy nadrág (1943)
  69. Szerencsés flótás (1943)
  70. Ragaszkodom a szerelemhez (1943)
  71. Makrancos hölgy (1943)
  72. Megálmodtalak (1943)
  73. Kerek Ferkó (1943)
  74. Valamit visz a víz (1943)
  75. Sári bíró (1943)
  76. Magyar sasok (1943, Winkler Jenővel)
  77. Egy gép nem tért vissza (1943- 44)
  78. Afrikai vőlegény (1944)
  79. Ez történt Budapesten (1944)
  80. Vihar után (1944)
  81. A hangod elkísér (1944, rövid)

Könyve: Magyar műterem. Budapest, 1937.

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (keresztelői házassági) ♦ Filmművészeti Évkönyv, 1943.

Galéria