Könyves Tóth Erzsi

Köpeczi-Boócz Lajos

Kopácsy Margit
forgatókönyvíró, színésznő

Születés: Bánréve, 1915. május 12.
Halálozás: Budapest, 1997. szeptember 18.

Szülei: dr. Kopácsy Béla, Zsári Margit
Lakása: Budapest VIII. Mária u. 19. (1943), II. Szilágyi Erzsébet fasor 17.

Apja helyettes rendőrkapitány volt Miskolcon. 1933-ban felsőkereskedelmi érettségit tett, majd gyors- és gépírónőként dolgozott. Első írásaiból Schöpflin Aladár közölt novellát Katalin címmel a Tükör c. folyóiratban 1935-ben, az ő támogatásával költöztek fel a fővárosba. 1941-ben Mária utcai lakásán könyvszalont nyitott, emellett könyvkereskedéssel is foglalkozott, 1942-től Makay Margit tanítványa. 1944-ben a kultuszminisztérium művészeti osztályának tisztviselőnője volt. 1951-től a debreceni orvosegyetemen titkárnő, 1961-től 1980-as nyugdíjazásáig az Akadémiai Kiadó szerkesztője volt, angol nyelvű anyagok fordításában vett részt. Nevét a Kötelesség c. regénye és a Cédrussal nem fűtünk c. elbeszéléskötete tette ismertté. Számos elbeszélése, illetve fordítása jelent meg a Kortárs és az Alföld irodalmi és művészeti folyóiratokban. Több gyermekkönyv és mese szerzője volt.

Férje dr. Keller Ferenc egyetemi tanár volt, akihez 1946. augusztus 26-án ment hozzá Debrecenben, és akitől 1960-ban megözvegyült.

Filmen kisebb szerepeket alakított, 1944-es Idegen utakon c. regényéből film készült, a forgatókönyv megírásában maga is részt vett.

Filmszerepei:

  1. Tengerparti randevú (1943, magyar-bolgár) – Harkányi énekprofesszor felesége
  2. Boldog idők (1943) – hölgy az estélyen

Forgatókönyvíró:

  1. Idegen utakon (1944, Barabás Pállal és Asztalos Miklóssal)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Film Színház Irodalom 1942/25. ♦ Magyar Nemzeti 1997/224. ♦ Miskolc története 1918-1949-ig (Miskolc, 2007) ♦ Új Magyarság 1941/233. ♦ FamilySearch (házassági) ♦ Filmhíradó, 1944/20.