Eredeti neve: Kőnig Ernő
Szülei: Kőnig Sámuel, Schwarz Janka
Unokatestvére Gábor Andor, Kossuth-díjas író
Lakása: Budapest VI. Király u. 91. (1914-1917), VI. Király u. 82. (1918), Hotel Astoria (1928, 1932-1933), Continental szálloda (1934)
Iskoláit Érsekújvárott végezte, majd a kereskedelmi érettségi után egy ideig könyvelőként dolgozott. 1903-ban elvégezte Rákosi Szidi színiiskoláját és Ihász Lajos társulatához, majd 1905-ben Kolozsvárra szerződött. Onnan azonban rövidesen felkerült a fővárosba és 1909-től 1919-ig a Király Színház bonvivánja, Budapest legnépszerűbb operettszínésze volt, akinek hanglemezfelvételei a legbiztosabb befektetést jelentették a gramofontársaságok számára. Feleségével együtt ő énekelte az első magyar jazzlemeznek tartott Alexander's Ragtime Band című Irving Berlin kompozíciót, amely a dal születését követő évben készült. A húszas években a Városi és a Király Színházban játszott, illetve Kosáry Emmy színésznővel külföldön (Berlinben, Bécsben és Amerikában) vendégszerepelt, majd hazatérése után a Városi, illetve rövid ideig a Vígszínház művésze, 1927-től a Városi Színház főrendezője volt. 1928-ban az USA-ban turnézott, magyar színházat nyitott New Yorkban, majd hazatérve az óbudai Kisfaludy Színházban lépett fel. 1932-ben a Komikusok Kabaréja művészeti igazgatója volt, de ugyanabban az évben a Fővárosi Operettszínházban, 1933-ban a Royal Orfeumban is működött, 1935-ben az Intim Színház művészeti vezetője és rendezője volt. 1935-ben végleg az USA-ban telepedett le, magyar vendéglőt nyitott, ahol régi sikerszámaival maga is fellépett, valamint magyarnyelvű színházat is szervezett. A Chicago-i rádió magyar műsorát is ő irányította. 1936-ban második feleségével New Yorkban tánciskolát nyitott, majd Hollywoodban telepedett le. Cleveland-ben saját társulata volt, később filmekben statisztált.
1911. október 29-én feleségül vette Solti Hermin színésznőt, akitől lánya Király Kató (sz. Budapest, 1914. április 8.) színésznő, Herrmann Kosterlitz (Henry Koster) osztrák-amerikai filmrendező felesége. 1922-es válásukat követően 1935-ben az USA-ban feleségül vette Orosz Júliát. 1952-ben is megnősült, amikor egy özvegyasszonyt vett el.
Némafilmeken általában főszerepeket játszott, hangosfilmen epizodista volt.
Filmszerepei:
- Az utolsó bohém (1913, szkeccs) - saját maga
- Tatárjárás (1917) – Lőrenthey főhadnagy
- Leányvásár (1918) – Tom Migless
- Luxemburg grófja (1918) – René
- Ida regénye (1934) – Ernő, főpincér az Arizona bárban
- Lila akác (1934) – utcai énekes kottaárus
Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Színházi Élet 1928/32. ♦ Színházi Élet 1935/36. ♦ Színházi Élet 1936/33. ♦ Színházi Élet 1938/48. ♦ Bob Koster közlése ♦ FamilySearch (házassági 1911)