Eredeti neve: Kirchner Anna
Anyja: Kirchner Anna
Lakása: Budapest, VI. Izabella utca 75. (1933), VIII. Gutenberg tér 4. (1976)
Anyja révén nagybecskereki (Szerbia) származású volt, a pályáját is ott kezdte műkedvelő primadonnaként. 1928-ben Budapestre ment, ahol énekelni tanult és sanzonénekesnői karrierről álmodott. Egy évig az Andrássy úti színházban, később a Király Színházban dolgozott. 1932-től a Kamaraszínház tagja volt, de fellépett a Magyar Színházban is. A negyvenes évek elején a Fővárosi Operettszínházban is szerepelt. 1945-ben az Igazolóbizottság 3 hónap eltiltásra ítélte.
1933. november 25-én férjhez ment Bánky Viktor filmrendezőhöz, akivel közös amerikai emigrációt terveztek. Tőle 1947. szeptember 13-án elválva még abban az évben újra megházasodott, ekkor Dr. Baán Ferenc felesége lett.
1933-ban A bor című produkció női főszerepét, Szunyog Julit alakította, majd a magyar filmek kedvelt epizódszínésznője lett: pufók, testes megjelenésével, kotnyeleskedő viselkedésével belopta magát a nézők kegyeibe.
Filmszerepei:
- A bor (1933) – Szunyogh Juli
- Pillanatnyi pénzzavar (1937-38) – Buczkó Juli, cselédlány Tímáréknál
- Az örök titok (1938) – Jeanette, Blanchardné szobalánya
- Megvédtem egy asszonyt (1938)
- Toprini nász (1939) – Ulka, cselédlány
- A miniszter barátja (1939) – Teri, szobalány a Dunapark szállodában
- Halálos tavasz (1939) – Nagy Margit, a Termelési Központ gépírőnője
- Tokaji aszú (1940) – Zsófi, Tarczali Darázs Katalin lánya
- Eladó birtok (1940) – Anikó, cselédlány Borcsányiéknál
- A Benedek-ház (1943) – cselédlány Várnaynál
- Gerolsteini kaland (1957)
Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Színházi Élet 1932/21. ♦ Délibáb 1933/26. ♦ Bácsmegyei Napló, 1933/200. ♦ Magyar Film 1939/2. ♦ Film Színház Irodalom 1942/2. ♦ FamilySearch (házassági halotti)
