Hosszú Zoltán

Huba Erzsi

Hoykó Ferenc
színész

Születés: Újpest (ma: Budapest), 1900. december 7.
Halálozás: Budapest, 1958. március 17.

Névváltozat: Hojkó Ferenc
Eredeti neve: Szalkai/Hojkó[?] Ferenc
Szülei: Szalkai/Hojkó[?] Sándor villanyszerelő, Konrád/Kondráth[?] Zsuzsanna
Lakása: Budapest VIII. Rákóczi út 17. (1958)

1917 és 1920 között a Színművészeti Akadémia hallgatója. 1920-21-ben az újpesti Blaha Lujza, 1921-22-ben a Renaissance Színházban lépett fel, 1923-24-ben és 1925-26-ban a Belvárosi és a Renaissance Színház, 1924-25-ben és 1926-1929 között a kolozsvári színház tagja. 1929-30-ban Miskolcon, 1930-31-ben a Magyar Színházban játszott. 1932-1940 között a Belvárosi (közben 1937-38-ban a Művész is), 1941-1944 között a Madách Színház szerződtette.

1945-ben az Igazolóbizottság örökre eltiltotta, de 1953-1956 között a Faluszínházban és az Állami Déryné Színházban felléphetett. Bizonyos források szerint 1956-ban elhagyta az országot és Dél-Amerikában telepedett le. 1958-ban Budapesten halt meg.

1955-ben feleségül vette Pete Juditot.

Néhány statisztaszerep eljátszása után a Színházi Élet Korda-pályázatán díjat nyert. Népies figurák megformálásával a hangosfilmek kedvelt epizódistája. A sárga csikó című produkcióban másodfőszerepet kapott.

Filmszerepei:

  1. Az ellopott szerda (1933) – pincér
  2. Az új földesúr (1935)
  3. Café Moszkva (1935)
  4. Én voltam (1936)
  5. A sárga csikó (1936) – Csorba Laci
  6. Pesti mese (1937) - sofőr
  7. Torockói menyasszony (1937) – szökött katona
  8. 120-as tempó (1937) – rendőrfogalmazó
  9. A kölcsönkért kastély (1937) – Péter, az állatorvos segédje
  10. A 111-es (1937) – szobapincér
  11. Két fogoly (1937) – táncoló statiszta az estélyen
  12. Háromszázezer pengő az utcán (1937) – nyomozó
  13. A falu rossza (1937) – Feledi Lajcsi, a bíró fia
  14. A piros bugyelláris (1938) – Kósza Gyurka
  15. Uz  Bence (1938) – falusi férfi
  16. Szegény gazdagok (1938) – Balázska, a meggyilkolt férj
  17. Vadrózsa (1938-39) – Broniszláv, taxisofőr
  18. Toprini nász (1939) – patikus
  19. Két lány az utcán (1939) – munkás az építkezésen
  20. Földindulás (1939) – Péter, halász
  21. Negyedíziglen (1942) - magyar százados

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Színházi Élet 1936/22, 1938/4. ♦ FamilySearch (születési halotti)

Galéria