Harsányi Gréte

Harsányi Zsolt

Harsányi Rezső
színész

Születés: Acsád, 1886. április 9.
Halálozás: Budapest, 1971. július 19.

Eredeti neve: Holzinger Rudolf György Lipót
Szülei: Holzinger József MÁV állomásfőnök, Szalay Anna
Lakása: VI. Felsőerdősor 9. (1914), Budapest V. Mahr Jenő u. 3. (1938)

Sopronban járt középiskolába, majd 1908-ban elvégezte a Színművészeti Akadémiát. 1908-1912 között a Vígszínházban szerepelt, majd 1912-1918-ig Kolozsvárott játszott. 1918-1922 között a budapesti Belvárosi Színház tagja, 1922 decemberétől 1925-ig a Renaissance Színházban játszott vezető szerepeket, majd 1925-1927-ig ismét a Belvárosi, 1928-1931 között az Új Színház tagja volt. 1932-33-ban a Belvárosi, 1934-ben a Víg- és a Pesti Színházban lépett fel, majd rövid ideig a Kamara Színház igazgatója volt. 1935-36-ban a Royal, 1936-37-ben a Művész, 1939-40-ben a Városi Színházban szerepelt, majd 1940-ben saját színtársulatával Erdélyt járta. 1942-44-ben az Új Magyar Színházban lépett fel, 1946-1948 között a Belvárosi, 1955-től 1957-ig a József Attila Színház tagja volt.

Felesége Szűcs Nelly színésznő volt, akit 1914. április 13-án vett feleségül. Nevét hivatalosan 1954-ben változtatta meg.

Játszott némafilmekben, majd hangosfilmen epizódszereplő volt. Részt vett a katolikus egyházi vonatkozású produkcióban: az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszusra alakult, Az örök titok c. játékfilmet gyártó Alfa Hangosfilmgyártó Kft. tulajdonosa volt aknaszlatinai György Alberttel és Soltész Zoltánnal, valamint a film főszerepét is játszotta. 1943-44-ben az Actio Catholica támogatásával létesült Pax Film Kft. művészeti vezetője, egyetlen filmjük, az Egy fiúnak a fele egyik szereplője.

Filmszerepei:

  1. Sárga csikó (1913) – sánta koldus
  2. Leányfurfang (1915)
  3. Éjféli találkozás (1915)
  4. A dolovai nábob leánya (1916)
  5. Szibéria (1916) – Szergiusz
  6. Mesék az írógépről (1916)
  7. Az egymillió fontos bankó (1916)
  8. A gyónás szentsége (1916)
  9. Fehér éjszakák (1916) – Kazimír
  10. Petőfi dalciklus (1916)
  11. A kétszívű férfi (1916)
  12. Soha többé... mindörökké! (1917)
  13. A vasgyáros (1917)
  14. Ciklámen (1917)
  15. A névtelen asszony (1917) – Labroche, volt végrehajtó
  16. A Gyurkovics lányok (1917) – Kelemen Tóni
  17. Falusi madonna (1917)
  18. Sergius Panin (1917) – Caynel
  19. A vágy (1917) – Hazugság
  20. Baccarat (1917) – Armand de Bredelbal gróf
  21. Hotel Imperial (1917) – Szultanov
  22. Terike (1927, szkeccs) – Balázs főtisztelendő úr
  23. A vén gazember (1932, magyar-német) – vizsgálóbíró
  24. Iza néni (1933) – tisztelendő úr
  25. Emmy (1934) – színigazgató
  26. Szerelmi álmok (1935, magyar-német) – ezredes
  27. Marika (1937) – gróf Kápolnay
  28. Az örök titok (1938) – Francois Montmoulin plébános
  29. Érik a búzakalász (1938)
  30. Az utolsó dal (1941) – Bányai Kálmán, bankigazgató, Mária apja
  31. Bajtársak (1942) –  Dr. Schmiedt alezredes
  32. Isten rabjai (1942) – Perjel
  33. Fekete hajnal (1942) – Vándor Máté táblabíró, László apja
  34. Lejtőn (1943) – Blair abbé
  35. Szováthy Éva (1943) – Mátyás, börtönőr
  36. Egy fiúnak a fele (1943-44) – Dr. Gergely, körorvos
  37. A nagyrozsdási eset (1957)
  38. A tettes ismeretlen (1958)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Délibáb 1928/50. ♦ FamilySearch (házassági)